Megvert egy férfit, majd kirabolt egy másikat

Vágólapra másolva!
Egy kecskeméti férfi a helyi vasútállomás büféjében összeveszett a pultosnővel, majd a védelmére kelő férfinak kiverte a fogát. Később egy másik férfit is kirabolt az utcán.
Vágólapra másolva!

A próbaidő alatt lévő férfi július 9-én a kecskeméti vasútállomás büféjében összeveszett a pultosnővel. Egy közelben lévő férfi ez hallotta, és próbálta megvédeni a nőt. Ezek után a két férfi is összeszólalkozott egymással, majd a támadó ököllel arcon ütötte a férfit, aki ettől elesett.

A támadó ezek után még belerúgott az oldalába is. Az ütéstől a férfinak zúzódásos sérülései lettek és kitört a metszőfoga.

Forrás: Ügyészség.hu

A férfi még ugyanezen a napon az egyik kereszteződésben leszólított egy gyalogost és cigit kért tőle. Nem kapott cigit, ezért követni kezdte a gyalogost, közben már pénzt is követelt.

A férfi a sok visszautasítás miatt ellökte a gyalogost, lenyomta a mellkasát, majd átkutatta a zsebeit. Végül elvette a 7 ezer forint értékű telefonját, egy doboz cigit és az öngyújtóját, majd elmenekült.

A rendőrök pár órán belül elfogták a férfit.

Az ügyészség rablással, garázdasággal és könnyű testi sértéssel vádolja a férfit. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.