Átszakította a kerítést egy részegen vezető nő – videó

Vágólapra másolva!
Egy nő részegen vezetett Tatabányán, majd az egyik kereszteződésben nem kanyarodott el, hanem egyenesen ment és átszakította egy ház kerítését.
Vágólapra másolva!

A nő szeptember 20-án az esti órákban részegen vezetett Tatabányán. Az egyik kereszteződéhez érve nem követte a vonalvezetést, hanem egyenesen haladt tovább, felhajtott egy szegélyre,

egy villanyoszlopnak ütközött, majd átszakította egy ház kerítését. A ház udvarán, egy trambulinnak és egy kerti csapnak ütközve állt meg.

Az ügyészség ittas vezetés miatt emelt vádat, és azt javasolták, hogy a bíróság tárgyalás nélkül ítélje pénzbüntetésre és tiltsa el a vezetéstől.

Forrás: Ügyészség.hu

A bíróság 100 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a nőt, valamint 1 év 6 hónapra eltiltotta a vezetéstől. A végzés ellen az ügyészség fellebbezett, azt javasolják, hogy tartsanak tárgyalást, és a bíróság hosszabb időre tiltsa el a vezetéstől.

A bíróság végül 1 év 10 hónapra hosszabbította meg az eltiltást.

A nő és a védője enyhítésért fellebbezett.