A keleti vakcinákat visszaküldő DK-s polgármester egy vadonatúj ötlettel támadja az oltásokat

Szaniszló Sándor, Bokros Lajos
Bokros Lajos is besegített Szaniszló Sándornak, a baloldal közös pestszentlőrinci jelöltjének.
Vágólapra másolva!
A baloldal, és persze Gyurcsány pártja, folytatja oltásellenes kampányát, sőt a keleti vakcinákat korábban visszaküldő XVIII. kerületi polgármester, Szaniszló Sándor kedden már az AstraZenecával kapcsolatban is próbálta elbizonytalanítani az embereket. Eddig az orosz és a kínai vakcina volt a baloldal fő ellensége, most már itt egy brit oltóanyag - természetesen a baloldalnak nem egyes vakcinákkal van gondja, hanem magával az oltással. És a magyar oltási program egész Európában elismert sikerességével.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferencék, vagyis a baloldal ez idáig a keleti vakcinák ellen kampányolt, amelyekről egyébként napról napra bebizonyosodik a különböző kutatásoknak és vizsgálatoknak köszönhetően, hogy hatékonyak és biztonságosak. Talán részben emiatt is próbálja mindeközben elhitetni magáról a baloldal, hogy nem oltásellenes, és az is lehet, hogy ennek köszönhető, hogy úgy döntöttek, akkor egy másik oltóanyagot támadnak, amikor a DK XVIII. kerületi polgármestere, Szaniszló Sándor kedd reggel az ATV Start című műsorában már az AstraZenecával kapcsolatban is abszurd kételyeket fogalmazott meg.

A DK-s Szaniszló Sándor (baloldalt) ismételten oltásellenes kampányt folytatott, itt egy jóval korábbi felvételen Bokros Lajossal kampányol Forrás: MTI/Beliczay László

Szaniszló a beszélgetés elején a műsorvezető kérdésére válaszolva megerősítette, hogy a DK továbbra is vizsgáltatná a kínai vakcina megbízhatóságát, jóllehet a magyar szakemberek minden szállítmányt külön vizsgálat alá vetnek, amikor megérkezik.

- mondta a Gyurcsány-párti polgármester, aki ezután a nem keleti vakcinákat is támadni kezdte.

Ugye éppen most hallunk két készítményről, amelyek ki fognak esni a jövőben, hiszen kiderült, hogy nem azokat a hatásokat produkálják, amire szükség van. Ugye az egyik a Janssen, a másik meg, úgy tűnik, hogy az AstraZenecával sem fog szerződni az Európai Unió

– fejtegette Szaniszló Sándor.

Hangoztatta azt is, hogy mivel az Európai Unió 1,8 milliárd vakcinát szeretne beszerezni 2023-ig, „ez azt jelenti, hogyha a lakossági adatokat nézzük, hogy még négyszer szeretnék beoltani a teljes európai lakosságot, hogyha rosszul alakul a járvány forgatókönyve, tehát nagyon nem mindegy, hogy milyen vakcinákat vásárolunk be a következő időszakokra. Ez teljesen legitim felvetés, hogy nézzük meg, hogy milyen hatékonyságot fejt ki".

Hatalmas botrány

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szaniszló Sándor volt az a Gyurcsány-párti polgármester is, aki nemrég büszkén jelentette be, hogy a XVIII. kerületben a háziorvosok nem használták fel a kínai vakcinák egy részét, ezért azokat visszaküldi. Ezek helyett pedig uniós engedéllyel rendelkező vakcinákat követelt a kormánytól. A felháborodás hatására Szaniszló később törölte a bejelentést tartalmazó Facebook-posztját, és azzal mentegette magát, hogy a kerületben valójában oltáspárti kampányt folytattak.

Ismert: Gyurcsány Ferenc a napokban közösségi oldalán azt írta, hogy „Oltásellenes a dédnagymamátok térdkalácsa", noha eközben felesége nyíltan a keleti vakcinák ellen kampányol. Gyurcsányné teszi mindezt úgy, hogy a baloldal egyik lehetséges miniszterelnök-jelöltjeként a járvány kellős közepén indult országjárásra, és miután nem mondott igazat arról, hogy találkozói során maszkot viselt, kénytelen volt bejelenteni, hogy elkapta a koronavírust. A betegségből éppen kilábaló Gyurcsányné mégis ott folytatja, ahol abbahagyta:

továbbra is rendszeresen arról ír közösségi oldalán, hogy az emberek csak valamelyik uniós engedéllyel rendelkező vakcinával oltassák be magukat.

Gyurcsány felesége magatartását különösen szomorúvá teszi, hogy már több DK-s politikus is meghalt a járványban, egyikük, Penz András maga is részt vett az oltásellenes hangulat kialakításában.

Gyurcsányné sem állt le az oltásellenes kampánnyal Forrás: MTI/Balogh Zoltán

De a napokban, szintén az ATV-ben Vágó István is úgy tagadta, hogy pártja oltásellenes lenne, hogy közben beismerte. – Nem oltások ellen, hanem megbízható oltások mellett kampányolunk – hangoztatta a DK elnökségi tagja, majd azt magyarázta, hogy a DK nem oltásellenes, hanem „keletivakcina-ellenes", szerinte ez a kifejezés már inkább kifejezi az álláspontjukat.