Rendszeresen vert és megalázott egy 17 éves lányt egy férfi, és arra kényszerítette, hogy prostituáltként dolgozzon. Amit a fiatal lány a kuncsaftjaitól kapott, mind elvette tőle. Sőt, ha úgy gondolta, hogy a lány nem vitt haza elég pénzt, brutálisan megverte. Ezért a lány később már lopott is.

A fiatal kecskeméti lány az általános iskola befejezése után a családjával élt, és nem tanult tovább. 17 évesen egy családi veszekedést után elköltözött otthonról és ismerősöknél lakott, kiszolgáltatott helyzetbe került. 20 évesen, 2015 februárjában egy diszkóban ismerkedett össze egy férfival. A lány rögtön oda költözött a férfi családjához, akibe beleszeretett. A férfirövid időn belül közölte a lánnyal, hogy a megélhetésük érdekében prostituáltként kell dolgoznia Kecskeméten. Kijelentette, hogy nincs választási lehetősége, vagy „dolgozik", vagy megveri.

A lány azt hitte, hogy idővel jobb lesz a helyzete és a férfi nem fogja bántani. Ez azonban nem történt meg. A férfi közben

azt is megmondta neki, hogy a kuncsaftjaitól milyen szolgáltatásért mennyit kérjen, aztán a teljes bevételét elvette tőle.

A férfi rendszeresen verte a lányt, tenyérrel ütötte, ha szerinte nem keresett elég pénzt. Akkor is megverte, ha a lány azt mondta, hogy már nem akar prostituáltként dolgozni.

Többször próbált elmenni, de a férfi minden alkalommal utána ment, megverte és visszavitte a házába.  

A lány, hogy odatudja adni a férfinak a pénzt, amit az elvárt tőle, rendszeresen követett el bűncselekményeket is. Ezért börtönbe került.

Amikor szabadult, a férfi várta. A lány elhitte neki, hogy megváltozik, ezért ismét a hozzá költözött. Pár nap után azonban minden ugyanúgy folytatódott: a férfi prostitúcióra kényszerítette, verte és fenyegette, ha nem keresett elég pénzt.

A lány aztán, szintén azért, hogy meglegyen a napi pénz, amit a férfi elvárt tőle, meglopta az egyik kuncsaftját, amiért újra börtönbe került.

Futtatója ellen ezután indult eljárás.