Hány embert fognak beoltani a következő héten?

koronavírus, oltás, vakcina, oltópont, Magyarország, Pfizer
Nyíregyháza, 2021. április 18. Oltási igazolást kap egy nő, miután megkapta a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina első adagját Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. április 18-án. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Olyan kedvező helyzet áll elő jövő héten, hogy mind az öt vakcina elérhető lesz az oltópontokon - hangzott el az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Már minden harmadik ember megkapta az oltást Magyarországon. A mai napig beoltottak száma 3 363 596 fő, közülük 1 425 124 fő már a második oltását is megkapta. Az oltásra regisztráltak száma már a 4,5 milliót is meghaladta. A regisztráltak 50 százaléka pedig már lassan megkapja a második oltást is – közölte György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője.

Hozzátette,

a hatvanöt év felettiek közül már alig maradtak pár ezren, akik regisztráltak és még nem kapták meg a vakcinát.

Azt is elmondta, van már olyan kistelepülés, ahol a regisztráltakat már mind beoltották. Ez is azt bizonyítja, hogy a magyar oltási kampány jól működik. Magyarország továbbra is a második az átoltottsági listában is.

Folyamatos az oltások beadása Forrás: MTI/Balázs Attila

Nincs különbség a vakcinák között

Négyféle vakcina érkezik, érkezett a héten. A Pfizer- (240 ezer), az AstraZeneca- (72 ezer) és a Szputnyik V (100 ezer) oltóanyagok már Magyarországon vannak. A hétvégén nagy mennyiségű, 600 ezer Sinopharm-vakcinát várnak. A háziorvosok 60 személy beoltására készülhetnek fel. A szervezés vasárnap estig meg kell, hogy történjen, hogy jövő hétfőn minden zökkenőmentesen haladjon - tette hozzá.

A kormány kísérleti jelleggel kipróbál egy új időpontfoglalási rendszert. Ez Pécsett, Szegeden, Debrecenben és Budapesten fog működni az egyetemi kórházakban. Az érintett személyek szerda estig sms-ben kapnak értesítést. Arra kérik azokat, akik kapnak ilyen üzenetet, lépjenek be az időpontfoglalási felületre csütörtök estig, és válasszák ki a számukra megfelelő időpontot.

Ha a próbaüzem tapasztalatai sikeresek lesznek, akkor a kórházi oltópontok mindegyikén be fogják vezetni az új rendszert.

Folyamatosan érkeznek a vakcinák az országba Forrás: MTI/Vajda János

Csökkenőben a fertőzöttek száma

Már egyértelműen érzékelhető, hogy az új fertőzöttek száma csökkenőben van, az elmúlt napon 2527 volt ez az adat, ezzel a járvány kezdete óta összesen 757 360 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 464 750 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 266 823 főre csökkent. 8097 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 925-en vannak lélegeztetőgépen – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Müller Cecília kiemelte, hogy a kórházi kezelések is elhúzódnak, mivel a lélegeztetőgépről való lekapcsolás után hosszú rehabilitációs időszak következik, hogy a felgyógyultak visszanyerjék eredeti egészségügyi állapotukat. Olyan rendkívüli helyzet áll elő jövő héten, hogy mind az öt vakcina elérhető lesz az oltópontokon

– tette hozzá.

Nagyon örül annak, hogy a józan ész győzedelmeskedik. Az emberek bíznak a vakcinákban, és egyre többen oltatják be magukat, egyre többen regisztrálnak – fogalmazott.

Ennyien szegték meg a szabályokat

Kiss Róbert rendőr alezredes a legfrissebb rendőri intézkedéseket ismertette:

  • az elmúlt 24 órában 623 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, mivel nem, vagy nem megfelelően viselték a maszkot;
  • 227 személlyel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt.
  • 4379 hatósági házi karantént rendeltek el.