Azt mondja legfrissebb videójában Puzsér Róbert, hogy alkalmatlan vagyok a pozíciómra, ami szerinte teljesen törvényszerű, hiszen így működnek a diktatúrák; hülyék ültetnek hülyéket fontos székekbe.

Vagy ahogyan ő fogalmazott: kutyák kutyákat.

Puzsér megfejtése szerint, aki úgy tűnik, most már tényleg mindenhez is, még a klasszikus baletthez is ért, az, hogy én balettigazgató lettem, azt bizonyítja, hogy úgy kaptam irodát meg íróasztalt, hogy nem értek se a baletthez, se az igazgatáshoz.

Érdekes következtetés.

Akkor nézzük először ezt a balettdolgot.

Robi tudtommal nem egy nagy balettrajongó, én legalábbis még egyetlen tánckritikáját sem olvastam, előadásokon sem láttam, mégis gátlás nélkül ítélkezik, dönt és nagy nyilvánosság előtt rágalmaz.

Az alkalmatlanság vádjával csapkod.

Persze halkan, higgadtan és megfontoltan, ahogyan csak nagyon ritkán láthatjuk és hallhatjuk. Én azért erre az egyre nagyon büszke vagyok. Hogy a vörös fejjel üvöltöző kritikus a kedvemért lecsavarta a hangerőt.

Szóval balett.

Nos, igen korán jöttek a sikerek. Már húszévesen, mikor felvettek az Operaházba, főszerepben és több kisebb-nagyobb szólószerepben is bemutatkozhattam.

És Istennek hála később sem tört meg a lendületem.

Pedig 2006-ban, mikor Vass Lajos, a szocik alatt szoci államtitkár lett a színház vezetője, "elkúrtad" pólóban jártam próbálni.

Ekkora seggnyaló kutya voltam már akkor is.

Seregi László, akinek a neve a klickbait-bulvár pocsolyájából halászó kritikusnak valószínűleg semmit sem mond, pedig vitán felül a legnagyobb magyar koreográfus, igen korán meglátott bennem valamit, így 27 éves voltam, mikor elmondhattam magamról, hogy az összes, az Operaház repertoárján lévő Seregi-balett főszerepét volt szerencsém eltáncolni. Mínusz a Csodálatos Mandarin címszerepe, de azt a kiváló darabot talán csak egy évig játszottuk, amíg a színházban dolgoztam.

Voltam Oberon, Zuboly (Szentivánéji álom),

Petruchio (Makrancos Kata),

Tybalt és Paris herceg (Rómeó és Júlia), Orion és Kentaur (Sylvia),

valamint Spartacus.

Ez, mármint, hogy ilyen fiatalon ilyen sok fantasztikus főszerepet eltáncolhattam, igazából abszolút rekordnak számít, és nyilván kellett hozzá sok minden, többek között szerencse is, de tudtommal a mai napig tartom ezt a csúcsot.

És persze rengeteg más szerepben is bemutatkozhattam, voltam Diótörő herceg, Rhett Butler (Elfújta a szél), Karenin (Anna Karenina), Iván Karamazov (Karamazov testvérek), de dolgoztam Markó Ivánnal is, aki a Nap szerettei című balettjából a címszerepét tanította be nekem.

És persze rengeteg külföldi turné, amelyek során - és nyilván itthon is - korunk legkiválóbb balerináit partnerolhattam.

Akiknek a közelében sokszor remegett mindenem, hiszen már Kossuth-díjasok voltak, én viszont csak némi tojáshéjjal rendelkeztem.

Emlékszem, a Kentaur szerepét úgy tanultam be, hogy rajtam kívül szinte csak Kossuth-díjas legendák voltak a teremben.

Én pedig mindössze néhány hónapja voltam a társulat tagja.

Akkor múltam húsz.

Egyetlen operettszínházi balettigazgató szakmai múltját és életútját sem szeretném minősíteni, de az talán bátran kijelenthető, hogy beleférek a felsorolásba.

Nem lógok ki közülük.

Térjünk rá az igazgatásra, amire az Operettszínházban működő balettegyüttes munkáját górcsővel figyelő bulvárkritikusunk szerint legalább annyira alkalmatlan vagyok, mintha "Körmös" Bauer kapta volna meg az Orfeum kulcsait. Vagy mintha Bayer Zsolt barátom vezetné a Nemzeti Múzeumot.

Aljas az összehasonlítás, mert egy komcsi vallatótiszt nyilván nem érthet a mulatók világához, és a kiváló jobboldali publicista sem muzeológus.

Én viszont, ugye, balettművészként, volt magántáncosként, szólistaként lettem/vagyok balettigazgató.

Ügyes, Robi, ügyes, biztosan meg is eszik a rajongóid, de rohad a gyűlölettől az analógiád, épp ezért hamis és méltatlan még hozzád is.

2019 februárjában kaptam meg a kinevezésemet, és decemberben már be is mutattuk Harangozó Gyula Diótörő című balettjét.

Egy olyan együttessel, abban az Operettszínházban, ahol több mint 30 év telt el azóta, hogy önálló balettestet tűztek műsorra.

Tető alá hoztunk egy együttműködési megállapodást a Magyar Táncművészeti Egyetemmel, az ő segítségükkel tudtuk bemutatni az előbb említett Diótörő-előadást, újra bevezettem a kötelező reggeli balettgyakorlatot, és számos kiváló balettmestert szerződtettem.

Az összes előadásunk hatalmas sikerrel és telt házzal ment, november közepén elfogyott az összes jegy a decemberi Diótörőkre.

Pedig nem kis kockázat volt a bemutatóban.

A kötelező gyakorlatok immár az irányításom alá tartozó musicalegyüttesre is vonatkoznak. Akik, szegények, nagyjából 20 éve kénytelenek a kulisszában melegíteni.

Ezt változtattam meg.

Ők pedig szárnyalnak, Magyarország egyetlen olyan együttese lett belőlük, ahol egyaránt kiválóan énekelnek és táncolnak.

A legjobbak.

Ezt mondja az összes velük dolgozó rendező és koreográfus.

És persze én is.

A balett azóta olyan tagokkal bővült, mint Kozmér Alexandra, Simon István, Babácsi Benjámin és Rotter Bianka.

És már túl vagyunk még egy önálló balettesten is. Március elején vettünk fel egy olyan előadást, ahol a legnehezebb Seregi-pas de deux-et táncolták el a művészeim, de koreografált nekünk Bajári Levente és Zachár Lóránt is.

Mondanom sem kell, a fizetéseket is rendezte Kiss-B. Atilla főigazgató úr, ma nagyjából a dupláját keresi egy balettművész és musicalegyüttes-tag, mint mielőtt idejöttünk.

A pandémia méregfogát is kihúztuk, október közepe óta nem volt betegség a tánckaroknál.

Úgyhogy Robi, megértem, hogy fölhúztad magad azon, hogy rámutattam arra, hogy a Hirklikken Puch Laci pénzén propagandistázni nem túl hiteles dolog, és hogy elmondtam; szerinted primitívek az olvasóink, na de hülyeségeket beszélni, kutyázni, és arról videót készíteni, hogy én alkalmatlan vagyok a feladatomra, miközben fingod sincs róla, hogy milyen balettművész voltam, hogy valóban kiérdemeltem-e a székemet, vagy hogy mit tettem az elmúlt két évben.

Ez így azért nagyon nem menő.

Inkább a tudatlanságodat felülmúló aljasságodról árulkodik.