Rengeteg migráns próbálkozott Magyarországon az elmúlt 24 órában is

A szerb embercsempész autója.
A szerb embercsempész autója.
Vágólapra másolva!
A legtöbben Bács-Kiskun megyénél próbálkoztak, összesen 62 migránssal szemben intézkedtek a rendőrök. Egy román-magyar közös ellenőrzés során 5 migránsra fogtak el egy török kamionban. 
Vágólapra másolva!

Győr-Moson-Sopron megyében elfogtak 8 migránst és egy szerb embercsempészt

Tegnap nem sokkal dél előtt Győr külterületénél igazoltattak egy szerb rendszánú autót, amit egy 38 éves szerb férfi vezetett. Rajta kívül öt férfi ült az autóban, akik szír állampolgárnak vallották magukat. Egyikük sem tudta hitelesen igazolni a személyazonosságát és a tartózkodását, ezért a sofőrrel együtt elfogták őket.

A szerb férfi ellen embercsempészet gyanúja miatt indítottak eljárást, a migránsokat pedig visszakísérték a határzárhoz.

Az esti órákban Sopron egyik utcájában igazoltattak három embert a rendőrök, akik afgán állampolgárnak mondták magukat.

A szerb embercsempész autója. Forrás: police.hu

Személyazonosságukat egyikük sem tudta hitelesen igazolni, ahogy a tartózkodásuk jogszerűségét sem, ezért a járőrök bevitték őket a kapitányságra. Kihallgatásuk után az egyenruhások visszakísérték a migránsokat az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Baranya megyében az éjszaka folyamán két határsértőt találtak

Kásádnál fogták el őket. Azt mondták magukról, hogy marokkóiak, mivel ezt nem tudták hitelesen igazolni, ezért velük szemben az intézkedések még folyamatban vannak.

A rendőrség helyszíni fotója. Forrás: police.hu

Bács-Kiskun megyében rengetegen próbálkoztak tegnap

Kilenc esetben

62 migránst tartóztattak fel Hercegszántó, Bácsborsód, Kisizsák és Hóduna területén a rendőrök.

Az ellenőrzésük során szírnek vallották magukat, de ezt hitelesen nem tudták igazolni, ezért mindenkit visszakísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Eközben egy másik esetben embercsempészés gyanúja miatt indult eljárás.

Hajdú-Bihar megyében a biharkeresztesi rendőrök kaptak el két férfit,

Ők jogellenesen jutottak át a határon.

Magukat afgánnak vallották, de ezt hitelesen nem tudták igazolni, ezért bevitték őket a kapitányságra

és idegenrendészeti eljárást indítottak ellenük.

Rendőrségi fotó. Forrás: police.hu

Csongrád-Csanád megyében 13 migránssal és egy embercsempésszel szemben intézkedtek a rendőrök. Közülük mindenki afgán állampolgárnak vallotta magát, de ezt nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért velük szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.

A román-magyar közös ellenőrzés során 5 migránst találtak egy török kamionban elbújva.

Ketten pakisztáninak, a többiek pedig afgánnak vallották magukat. Velük szemben, tiltott határátlépés miatt a román határőrizeti szerv járt el.