Gyurcsányné és Jakab Péter, Jobbik-elnök után Tordai Bence párbeszédes parlamenti képviselő is megfogadta Nagy Attila Tibor baloldali tanácsadó javaslatát, és megpróbálta kihasználni a gyászoló családok fájdalmát. A baloldali politikus hónapokig hergelt az orosz vakcina ellen, mégis azzal oltatta be magát.

"Szinte mindannyian gyászolunk: családtagokat, rokonokat, barátokat, ismerősöket" - tegnap ezt írta ki közösségi oldalára Tordai Bence. A baloldali politikus jól láthatóan azokat szerette volna megszólítani, akik közvetlenül érintettek a koronavírus-járványban.

A fenti gondolatmenet Nagy Attila Tibortól származik, aki a Pesti TV egyik műsorában a gyászoló családok megszólítását javasolta a baloldali pártoknak. Az ismert baloldali tanácsadó ízléstelen módon kiszámolta, hogy a gyász legalább 200 ezer embert érint, amivel szerinte már el lehetne dönteni egy párt sorsát. Csakhogy meglátása szerint a baloldal "egyelőre" nem foglalkozott eleget a gyászolók megszólításával, éppen ezért nem tudta kellőképpen kihasználni a gyászból adódó fájdalmat.

Miután javaslatait megfogalmazta, a baloldali pártok vezető politikusai azonnal megfogadták ezt. Előbb Gyurcsány Ferenc DK-elnök nevezte "nemzeti tragédiának", hogy a koronavírus miatt  "maradtak itt özvegyen, árván", nem sokkal utána pedig Gyurcsányné használta a "gyászoló családok" kifejezést. A halálkampány ezután is folytatódott, így egyértelművé vált, hogy

a baloldal tudatosan a koronavírusban meghaltak hozzátartozóinak érzelmeire építi a kommunikációját, annak ellenére, hogy politikusaik hónapok óta hergelnek az oltások ellen. 

Karácsony Gergely főpolgármester párttársa, Tordai Bence parlamenti képviselő is a gyászoló családokat próbálta kihasználniForrás: Facebook/Tordai Bence

Gyurcsányné hétfői posztjában háromszor is használta a gyász szót, vagy annak valamilyen ragozott formáját. Jakab Péter Jobbik-elnök nem sokkal ezután úgy fogalmazott közösségi oldalán, hogy "lassan nincs olyan magyar, aki ne veszített volna el legalább egy ismerőst, rokont, barátot". Gyurcsányné és Jakab egyszerre időzített akciója is azt támasztja alá, hogy a baloldal hosszú távon számol ezzel a kommunikációs stratégiával. 

Tegnapi írásával Tordai Bence is beállt a sorba. Mint ismert, a baloldali képviselő országos botrányt okozott azzal, hogy miután hónapokon keresztül támadta a keleti vakcinákat, mégis az orosz oltóanyaggal oltatta be magát.

Többször is megkérdeztük a történtekről, azonban egyszer sem adott konkrét választ a kérdéseinkre.