2021. április 26-án második adásához érkezett a XX. Század Intézet Félmúlt című beszélgetéssorozata. Ahogy előző alkalommal, úgy most is egy történelmi témát feldolgozó, közelmúltban bemutatott filmsorozat adta a beszélgetés kiindulópontját: a csernobili atomerőmű katasztrófájának 35. évfordulója alkalmából a beszélgetéssorozat második része a 2019-es Csernobil című nagysikerű minisorozat köré szerveződött. A résztvevők azt elemezték, hogy mi volt Csernobil szerepe az atomenergiához fűződő viszonyunk megváltozásában és az 1986-os katasztrófa mennyiben jelentett fordulópontot a zöldmozgalmak történetében.

A beszélgetésen Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, Aszódi Attila energetikai mérnök, egyetemi tanár és Mikecz Dániel politológus, a Republikon Intézet vezető kutatója vett részt. A beszélgetést Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet történésze moderálta.

Aszódi Attila kifejtette, hogy a 80-as években az atomenergia felfutási hullámáról beszélhetünk, évente 20-30 atomerőműblokkot helyeztek üzembe, azonban a Csernobil által okozott helyzetre senki nem volt felkészülve. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a világ többi részének nem volt információja arról, hogyan működnek a többségtől eltérő technológián alapuló szovjet atomerőműblokkok. Az atomenergetikai szakember emellett kiemelte a keleti és a nyugati tömb között megfigyelhető, a nukleáris biztonsághoz való hozzáállásban megmutatkozó különbségeket. Úgy vélte, a Szovjetunióban fontosabb volt az erőltetett energetikai program sikeres véghezvitele, mint a biztonsági szempontok figyelembevétele.

A zöldmozgalmak helyzetét bemutató Mikecz Dániel elmondta, hogy bár a zöld gondolat visszanyúlik egészen a romantika koráig, amikor a természetbe való visszavágyódás és a környezet megóvása hangsúlyosan merült fel, politikai mozgalomként az 1970-es évektől beszélhetünk zöldmozgalmakról Nyugat-Európában. Ettől eltérő módon a keleti blokkban először depolitizált zöldmozgalmiság jelent meg, amit éppen ezért érdemes szerinte kezdetben inkább környezetvédelemnek neveznünk.

Schiffer András rámutatott, hogy az atomellenesség már a 70-es évek óta jelen van a különböző ökológiai mozgalmaknál, de fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az antinukleáris mozgalom elsősorban a fegyverkezésre fókuszált, felhajtóerőt pedig a nukleáris leszerelés jelentett a zöldmozgalmaknak. Véleménye szerint Csernobilnak – a 2011-es fukusimai balesettel ellentétben – sem Magyarországon, sem pedig Nyugat-Európában nem volt katalizáló ereje a zöld mozgalmakra, mivel azt beárnyékolta az a kommunikációs káosz, amit a szétbomló szovjet vezetés okozott.

Éppen ezért a világ közvéleménye számára Csernobil inkább a Szovjetunió és az államszocializmus működésképtelenségét mutatta meg, semmint a környezeti veszélyeket.

Aszódi Attila ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a szovjet államhatalom elrontott kommunikációja ráirányította a figyelmet a Szovjetunió atomenergetikai programján belüli problémákra is: nem tartották be a világon standardnek számító atomenergetikai alapszabályokat, ahogy kudarcot vallottak a lakosság védelmének biztosításában is. Míg Schiffer András és Aszódi Attila között véleménykülönbség mutatkozott mind az atomenergia, mind a fukusimai baleset megítélésében is, abban mindketten egyetértettek, hogy a Csernobil kapcsán zajló rossz kommunikációnak hosszú távú hatásai voltak, mert olyan bizalmatlanságot alakított ki az atomenergiával kapcsolatban Magyarországon, ami a rendszerváltoztatás után is meghatározta az ahhoz fűződő viszonyunkat. Aszódi Attila szerint a bekövetkezett katasztrófa nem függetleníthető a szovjet rendszer sajátosságaitól, ezért szakmai, technológiai szempontból Csernobil esete nem releváns érv az atomenergia általános használata ellen, ugyanakkor elismerte: az atomenergiának nagy hátránya, hogy a centralizált nagylétesítmények működéséből fakadóan a laikusok nehezen értik azt meg, ezért könnyű félelmeket generálni vele kapcsolatban.

Schiffer András úgy vélte, Csernobil a geopolitikai kontextus miatt nem tudta ráirányítani a figyelmet arra, hogy az emberiség történetében először egy olyan technológia van a kezünkben, aminek a következményeit nem tudjuk uralni. A volt országgyűlési képviselő véleménye szerint Csernobil politikai értelemben annyiban volt hatással Magyarországon, hogy ráirányította a figyelmet a pártállam felelőtlenségére, ami megfelelő tájékoztatás és óvintézkedés nélkül tette ki veszélynek saját állampolgárait.

Csernobil városától tizenhat, az atomerőműtől pedig alig három kilométerre található Pripjaty városa.Forrás: --

Mikecz Dániel elmondta, hogy a Szovjetunió területén történt csernobili baleset ügye egy politikai tabut, méghozzá a Szovjetunióhoz fűződő viszonyt is érintette, éppen ezért nem lehetett olyan aktivizáló ereje, mint más, környezetvédelemmel összefüggő ügyeknek, például a Duna-mozgalomnak. Általánosságban azért lehetett széles körben támogatott a környezetvédelem kérdése a Kádár-rendszer idején, mert egy olyan puha ügy volt, amelyen keresztül lehetővé vált egy általános rendszerellenesség kifejezése is.

A beszélgetés során többször felmerült a rendszerváltoztatás egyik legjelentősebb tömegmegmozdulását kiváltó bős-nagymarosi erőmű kérdése és a hazai zöldmozgalom meghatározó szerepe a rendszerváltoztatásban. Mikecz Dániel az erőmű ellen kifejtett széles körű társadalmi tiltakozás és a Duna-mozgalom sikerének legjelentősebb okának azt tartotta, hogy ernyőszervezetként tudta magához vonzani a legkülönbözőbb hátterű és világnézetű embereket is. Mindemellett fontos szerepet játszott a bős-nagymarosi ipari beruházás elleni felháborodásban a nemzeti szuverenitás kérdése, valamint a döntéshozatal antidemokratikus jellege is.

Schiffer András felhívta a figyelmet arra, hogy a keleti blokkban egy erőltetett felzárkózási kísérlet volt megfigyelhető, amely extenzív növekedést követelt meg és hatalmas energiaigénnyel járt. Magyarországon is ez a felfokozott energiaigény vezetett a paksi atomerőmű megépítéséhez, valamint a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló megállapodáshoz. Véleménye szerint a Duna mozgósító ereje annak mindenki számára átélhető, ősi szimbólum jellegéből fakadt, ezzel párhuzamosan pedig egyre inkább megmutatkozott az államszocializmus csődje. Aszódi Attila a magyar rendszerváltoztatás trójai falovának nevezte a bős-nagymarosi erőmű kérdését: egy olyan téma volt, amiről úgy lehetett beszélni, hogy az nem a rendszerváltoztatásról szólt, de valójában oda vezetett.