A baloldal a kormányt, és nem a járványt akarja legyőzni

BALÁZS Attila
Fehérgyarmat, 2021. április 3. Orvos a fehérgyarmati kórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 2-án. Az intézmény kizárólag COVID-ellátást végez. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Időben lépett a magyar kormány, és időben szerezte be a vakcinákat, miközben a baloldal álhíreket gyártott és oltásellenes kampányt folytatott - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlésben hétfőn napirend előtt. A frakcióvezető egyperces néma felállásra kérte a képviselőket a járványban meghaltak emlékére és a védekezésben részt vevők tiszteletére. Mindezek mellett még szó volt a következő uniós ciklus pénzeinek felhasználásról is. 
Vágólapra másolva!

A vakcinák megvédik az embereket, a magyar oltási program sikeres, és ezért csökken a megbetegedések száma - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt. Az egész világ nagy harcot folytatott a járvány ellen, és szemben más uniós országokkal a magyar kormány fokozatosan oldja fel a korlátozásokat.

Mindez a sikeres oltási programnak köszönhető

- mondta a politikus. Időben lépett a magyar kormány, és időben szerezte be a vakcinákat - tette hozzá.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy sikeres a magyar oltási program, és ennek köszönhető a sikeres újraindítás Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A baloldal rendszeresen a támadási felületet keresi, és a kormányt akarja legyőzni, és nem a járványt - mondta Kocsis. Korózs Lajos álvideója indította el a baloldali kampányt - tette hozzá.

Kocsis szerint arról is kéne statisztika, hogy hány embert bizonytalanított el a baloldal az oltás ellen, és később meghalt. Kocsis Máté ezt követően egyperces néma felállásra kérte a képviselőket a járványban meghaltak emlékére és a védekezésben részt vevők tiszteletére.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára minderre azt válaszolta, hogy a WHO is elismerte a magyar oltási kampány sikerét. Szólt arról is, hogy a baloldal az elmúlt hónapokban folyamatosan támadta és kétségbe vonta a keleti vakcinát hatékonyságát és biztonságát.

- tette hozzá. Mindezek mellett a magyar baloldal folyamatosan álhíreket és kamuképeket gyárt - mondta Rétvári.

Mindent eszközzel támadta az oltási programot a baloldal

A baloldalra nemcsak békeidőben, hanem válságos időszakban sem lehet számítani - mondta Nacsa Lőrinc napirend előtti felszólalásában. A magyar oltási program sikerének köszönhetően elindulhatott a fokozatos újraindítás - tette hozzá a KDNP képviselője. Szólt arról is, hogy a baloldal mindent elkövetett az oltási program ellen.

- mondta Nacsa. A baloldalt egy pillanatig nem érdekli az emberek helyzete, hanem csak az Apró-villában járó buksisimogatást várják - tette hozzá. Mindenki regisztráljon és oltassa be magát, mert csak így kaphatjuk végre vissza a korábbi életünket - mondta Nacsa.

Nacsa Lőrinc: A baloldalra a válságos helyzetben sem lehet számítani Forrás: MTI/Kovács Attila

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára azt mondta, hogy május végére elérhetjük azt az állapotot, hogy mindenki, aki kéri, az megkaphatja az oltást. Ez egy történelmi siker, főleg annak fényében, hogy milyen károkat szenved el mindegyik ország - tette hozzá. Ez a siker a magyar embereknek és a védekezésben részt vevőknek köszönhető.

Az unió leggazdagabb tagországai teljesen ki vannak szolgáltatva Brüsszel politikájának

- mondta Magyar Levente.

Baloldali halálkampány

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Szabó Tímea (Párbeszéd) felszólalására válaszolva azt mondta, hogy a baloldal stratégiáját folytatja a halálkampánnyal. Ezt egy baloldali stratéga (Nagy Attila Tibor, szerk.) vázolta fel korábban.

- tette hozzá. Ez érzéketlen, embertelen és szívtelen - mondta Dömötör. Szólt arról is, hogy a regisztrált idősek 91 százaléka már megkapta az oltást.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára ismételten a baloldali oltásellenes határozati javaslat visszavonására szólított fel Forrás: MTI/Kovács Tamás

A statisztikák terén se folytassanak oltásellenes kampányt, és mivel egyre többen kapnak védőoltást, ezért lehet újraindításról beszélni - mondta Dömötör. Felidézte, hogy a baloldal korábban nyitott volna, míg most zárna.

- tette hozzá. Dömötör ismételten felszólította a baloldalt, hogy vonja vissza az oltásellenes határozatukat. Ezen határozati javaslat révén több vakcina használatát betiltotta volna a baloldal.

Megduplázták az orvosok bérét

Ujhelyi István versenyt futott januárban a Momentummal abban, hogyan kéne kinyitni, akkor az Önök EP-képviselője azt mondta, hogy a kormány túl szigorúan korlátoz - így reagált Rétvári Bence Tóth Bertalan (MSZP) napirend előtti felszólalására.

A kormányzat megduplázta az orvosok bérét Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Balázs Attila

Rétvári felidézte, hogy az MSZP társelnöke is élesen támadta a kínai vakcinát, így most fele annyi embernek lenne védettsége, mint most. Szólt arról is, hogy két szocialista ciklus során több ezer orvost űztek el a kórházakból. Önök, miért nem duplázták meg az orvosok bérét? - tette fel a kérdést az államtitkár.

A mai napig nem vonták vissza azokat az országgyűlési határozatokat, amiben a keleti vakcinák betiltását szerették volna elérni - mondta Rétvári.

Soha nem látott fejlesztések az egyetemeken

Csárdi Antal, az LMP képviselője a felsőoktatási modellváltást kritizálta napirend előtti felszólalásában. Minderre Orbán Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára azt mondta, Magyarország az élmezőnyben van az uniós források jövőbeli felhasználási kereteinek a kialakításában.

Soha nem látott fejlesztések jönnek az egyetemen Forrás: MTI/Sóki Tamás

Az egyetemek megújítása kapcsán Orbán Balázs kijelentette, hogy soha nem látott források jutnak erre a területre.

Segély helyett munka

Egyre több ember él Magyarországon segély helyett munkából, miközben a baloldal ennek az ellenkezőjét akarja - így reagált Orbán Balázs Jakab Péter (Jobbik) felszólalására. A Miniszterelnökség államtitkára emlékeztetett arra, hogy 2010 óta 1,280 millió fővel csökkent a szegénységnek kitett emberek aránya Magyarországon.

A baloldal egyetlen elemét sem támogatta ezen programoknak - mondta Orbán Balázs. Felidézte, hogy a baloldal folyamatosan támadja a járvány elleni védekezést, és a keleti vakcinák ellen hergelték az embereket. Próbáljanak meg az oltással, és ne a politikai pecsenyesütögetéssel foglalkozni - zárta Orbán Balázs.

Sikeres a magyar munkahelymegőrző program Fotó: Polyák Attila - Origo

Sikeres a kormányzati munkahelymegőrző program

Arató Gergelynek (DK) azt válaszolta Dömötör Csaba, hogy lopás ügyében nehezen fogadunk el kioktatást azoktól, akiknek a pártelnöke meglehetősen kétes szerepet játszott a privatizációban. A kormány elsődleges célja a munkahelyek védelme volt, és nálunk az unióban az ötödik legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta. Ezek az eredmények nem maguktól hullottak az ország ölébe - tette hozzá.

A baloldal a válság idején nem ilyen intézkedésekben gondolkozott, amikor kormányon volt

- mondta Dömötör.

A baloldal bő egy éve szűnni nem akaró aknamunkát és egy nagy oltásellenes kampányt tett hozzá a járvány elleni védekezéshez - mondta Dömötör Csaba. Az államtitkár szerint a DK a kormányt illető kritikában átlépte a határt.

- tette hozzá. Felidézte, hogy a DK a saját oldalán indított petíciót az oltás ellen, és minden eszközzel támadták azt.