Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Fudan Egyetemmel

PALKOVICS László
Budapest, 2021. április 27. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Budapest Diákváros - Nagyvásártelep és környezete nemzetközi építészeti tervpályázat eredményhirdetésén Budapesten, a Nagyvásártelepen 2021. április 27-én. A déli városkapu komplex fejlesztése alkalmas lesz a diákváros és a Fudan Egyetem befogadására is, vagyis az újonnan létesülő felsőoktatási intézmény nem vesz el területet a diákvárostól - jelentette ki Palkovics László. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, kormánybiztos és Hszü Ning-seng, a Fudan Egyetem elnöke online eseményen írta alá a Fudan Hungary Egyetem előkészítését lehetővé tevő stratégiai együttműködési megállapodást kedden.
Vágólapra másolva!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a legfontosabb célokat, képzési irányokat és a budapesti kampusz tervezett helyszínét is rögzítő dokumentum a régióban egyedülálló módon egy új kínai-magyar egyetem létrehozását alapozza meg Budapesten.

Tudatták azt is, hogy a felek megerősítették,

a fejlesztés összhangban áll a diákváros programmal, annak terveivel nem állítható szembe.

A megállapodás szerint a Fudan Hungary Egyetem az egyetemek közötti egészséges versennyel, neves külföldi professzorok tevékenységének bevonásával támogathatja a magyar felsőoktatás képzési színvonalának növelését. Azt írták: a fejlesztéssel a magyar fiatalok számára is nyitott, korszerű képzés valósulhat meg Budapest új diákvárosi-egyetemi városrészében, folyamatosan szélesedő kínálattal és növekvő hallgatói létszámmal.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Budapest Diákváros - Nagyvásártelep és környezete nemzetközi építészeti tervpályázat eredményhirdetésén Budapesten, a Nagyvásártelepen 2021. április 27-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Fudan Hungary Egyetem egyedülálló lehetőséget teremt a magyar, kínai és más nemzetiségű hallgatóknak oklevelek megszerzésére, specializációk elvégzésére, és tudásuk elmélyítésére. Az intézmény ösztönözni kívánja a közös kutatásokat és oktatási projekteket magyar és európai egyetemekkel - ismertették.

A tervek szerint elinduló gazdasági, bölcsészettudományi - társadalomtudományi, természettudományi -, mérnöki és orvostudományi karokon 500 oktatótól 6-8 ezer hallgató tanulhat majd.

A közleményben az áll: "A felek a megállapodásban megerősítették, az egyetem budapesti fejlesztése összhangban áll a Budapest Diákváros - Déli Városkapu fejlesztési programmal, annak terveivel nem állítható szembe. A beruházás az eredeti kormányzati szándékoknak és a fővárosi önkormányzattal egyetértésben elfogadott döntésnek megfelelően valósulhat meg, együttműködve a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztossal is."

A Fudan a tekintélyes nemzetközi rangsor, a QS World University Ranking szerint a világ 34. legjobb egyeteme.

A sanghaji központú intézmény mintegy 4500 oktatója több mint 30 ezer hallgatót tanít, és kimagasló kutatási teljesítménnyel büszkélkedhet - írták. Jelentős tudománydiplomáciai sikernek nevezték, hogy a Fudan elsőként Magyarországon indít külföldi helyszínű saját képzést. A magyar és közép-európai hallgatók így Budapesten tanulva szerezhetnek diplomát a világ legjobbjai közé tartozó elitegyetemen. Magyarország regionális tudásközponttá válhat, az intézmény újabb munkahelyteremtő beruházókat, vállalati kutatás-fejlesztési központokat vonzhat hazánkba - tudatta közleményében az ITM.