Öt évet kapott a Gozsdu Udvarban turistára támadó biztonsági őr

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Törvényszék első fokon, mint többszörös visszaesőt, öt év fegyházbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit az ügyészség életveszélyt okozó testi sértéssel vádolt.
Vágólapra másolva!

2016 szeptemberében a férfi biztonsági szolgálatot látott el a Gozsdu Udvar közösségi passzázs területén - írta a bíróság a közleményében. Egyik este, amikor munkatársai egy részeg külföldiekből álló csoporttal összevesztek, a férfi fejen ütötte az egyik turistát, amitől az hanyatt esett, beverte a fejét az aszfaltba.

A turista elvesztette az eszméletét, életveszélyesen megsérült.

A Fővárosi Törvényszék első fokon

5 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte a többszörös visszaeső férfit.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott terhére fel nem róható "időmúlást", továbbá azt is, hogy a vita elmérgesedéséhez a turista magatartása is hozzájárult.

Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe, a bűncselekmény súlyossága mellett az őr büntetett előéletét és azt, hogy a bűncselekményt nem sokkal a szabadulása után követte el. A bíróság rendelkezett arról, hogy a férfi a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélettel szemben a vádlott és védője fellebbezett - áll a bírósági közleményben.