Újabb három kampányfilmjét hirdeti a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (S&D) támogatásából Gyurcsányné. A rövid kampányanyagok hétfő óta futnak a legnagyobb közösségi oldalon - derül ki a Demokratikus Koalíció (DK) uniós képviselőjének Facebook-oldalán közzétett adatokból. A jelek szerint Brüsszel mindent elkövet annak érdekében, hogy az utóbbi hetekben hitelét vesztett politikust rehabilitálja. A mérleg eddig közel félmillió forint, az S&D ennyivel tolta meg Gyurcsányné kampányát - amiben nincsenek benne a YouTube-os reklámok. 

"Az álomból valóság lesz" - hétfő óta ezzel a nem túlságosan eredeti szlogennel keringenek a Facebookon Gyurcsányné legújabb kisfilmjei, szám szerint három. Az egységesen tizenöt másodperces felvételek a politikus egy-egy ígéretét, és az azok megvalósítása érdekében tett lépéseit dolgozzák fel. A drámai aláfestő zene alatt az uniós képviselő azt mutatja be, hogy milyen erőfeszítéseket tett például az Európai Egyesült Államok létrehozásában.

Mindhárom kampányanyagon szerepel az S&D logója, ami azt jelenti, hogy ezeket is a DK európai pártcsaládja készítette. Mint a baloldali politikus "átláthatósági oldaláról" kiderült, mindegyik fizetett hirdetésként fut a Facebookon, a finanszírozó pedig minden esetben az európai szocialisták frakciója. Magyarán

Brüsszel tavaly év végéhez hasonlóan újra komoly pénzekkel száll be Gyurcsányné belföldre szóló kampányába.

Gyurcsányné sok pénzt kap BrüsszelbőlForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A cél ezúttal azonban más: a baloldali politikus botrányai miatt komoly hitelességi válságba került, a brüsszeli bürokrácia pedig szeretné újramaszkírozni. Másképp fogalmazva: a maszk nélküli országjáró turnéja miatt nevetségessé vált Gyurcsánynét egy komoly, felelősségteljes európai politikusnak szeretnék mutatni. Azért, mert ilyen pozícióból eredményesebben tudja támadni a vakcinákat.

A kampány múlt hét hétfőn startolt, amikor is az S&D támogatásával és pénzéből felbukkant egy közel kétperces videó a Facebook-oldalán. Ezzel párhuzamosan a YouTube-on is fizetett hirdetésként bukkant fel az anyag, ami azt jelzi, hogy jó eséllyel ismét egy külföldről finanszírozott kiterjedt kampány kerekedik ki majd ebből. 

A Facebook összesítése szerint az S&D egy hét alatt közel félmillió forintot biztosított Gyurcsányné népszerűsítésére - és ebben nincsenek benne a YouTube-os költések, valamint a mostani rövidfilmek hirdetései.