Gyurcsány Ferenc alelnöke szerint nem megoldás keleti vakcinával oltani

Vágólapra másolva!
Újabb oltásellenes nyilatkozatot adott egy DK-s politikus: Varju László parlamenti képviselő, a Gyurcsány-párt alelnöke álmegoldásnak nevezte, hogy Magyarországon keleti vakcinával oltják az embereket. Szerinte éppen ezért pártja, a Demokratikus Koalíció helyesen jár el, hogy bírálja az orosz és kínai oltóanyagokat. Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett baloldal továbbra is frontálisan támadja a vakcinákat, az orosz oltás is újra a célkeresztjükbe került. 
Vágólapra másolva!

"A kormány nem az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott oltóanyagokkal akarja az embereket beoltatni, ráadásul arra biztatja őket, hogy ez biztosan jó lesz nekik. Pedig itt vannak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinák, csak azokat nem használják fel" - így reagált Varju László az ATV Start műsorvezetőjének arra a felvetésére, hogy a kormány szerint a baloldal oltásellenes.

Amikor az Európai Gyógyszerügynökségre hivatkozik a baloldal, az ügyetlen kommunikációs trükk. A WHO nemsokára megadja az engedélyt a kínai vakcinának. Mint ismert, az Egészségügyi Világszervezetnek jóval nagyobb súlya van, mint a brüsszeli ügynökségnek, hiszen Ázsiát vagy Amerikát eleve nem érdekli, hogy egy európai hatóság mit mond. Ezért sem kért Kína brüsszeli engedélyt. Az orosz vakcinát szidni pedig szintén furcsa, hiszen Németországtól kezdve Ausztrián és Olaszországon át egészen Nizza városáig sorban állnak Nyugat-Európában a Szputnyikért.

Természetesen a baloldal számára mindez ürügy. Nem kell hozzá nagy fantázia, főleg ismerve tanácsadóik elszólásait, hogy céljuk a járvány elhúzása.

Varju László az adásban nem vonta vissza pártja oltásellenes kampányát: amikor a műsorvezető megemlítette, hogy a DK korábban kifejezetten azt kérte az emberektől, ne fogadják el az orosz és a kínai vakcinát, a baloldali képviselő konkrétan azt válaszolta, hogy

"a mi szempontunkból szerintem helyesen járunk el."

Egy mondattal később pedig arra célozgatott: a kínai és az orosz oltás nem biztos, hogy olyan hatásos, és egyúttal "álmegoldásnak" nevezte, hogy Magyarországon ezekkel a vakcinákkal oltanak.

Varju László, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője (j) ismét a vakcinákat támadta Forrás: MTI/SOÓS LAJOS

Varju egész pontosan ezt mondta az ATV stúdiójában: "A mi szempontunkból szerintem helyesen járunk el. Az emberek bizalmát nagyban erősítené, ha a kormány olyan gyógyszereket használna, amelyek biztosan hatnak, és nem pedig ilyen álmegoldásokat keresne. Magyarország helyesen tenné, ha arra támaszkodna, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott szereket használja"

A baloldali politikus nyilatkozata azért is érthetetlen, mert korábban még felháborodott azon, hogy a választókerületében, Újpesten terjesztett szórólapokon a vakcinaellenességével támadták. "Nem lebeszélek, hanem rábeszélek. Nem hergelek, hanem nyugtatok es biztatok, hogy most már Te is sorra kerülsz" - írta akkor posztjában, ami a fentiek fényében kifejezetten furcsán hat.

Mint ismert, a kormány a napokban hozta nyilvánosságra, hogy a különféle oltások után hányan fertőződtek és haltak meg. A közzétett táblázat szerint kifejezetten jól és megnyugtatóan szerepelt a Szputnyik és a Sinopharm is, ami azt jelenti, hogy ezek a vakcinák kifejezetten hatásosak és biztonságosak. Vagyis minden Magyarországon használt oltóanyag hatékony és erős védelmet nyújt a fertőzés ellen.

Kitartó baloldali vakcinagyűlölet

A baloldali pártok továbbra sem hajlandóak feladni az oltásellenes kampányukat.

Ezt jelzi, hogy a baloldali képviselők januárban nyújtottak be előterjesztést annak érdekében, hogy felfüggesszék az orosz és a kínai oltóanyag hazai használatát. Az előterjesztés azóta is az Országgyűlés előtt van, az indítványozók közül senki sem vonta vissza azt.

Közben több ismert baloldali politikus is támadta az oltóanyagokat. Múlt héten Gyurcsány Ferenc felesége azt nyilatkozta, hogy a kínai és az orosz vakcinákat senki nem vizsgálta meg. Az uniós képviselő egyúttal megismételte, hogy csak az a jó vakcina, amit Brüsszel jóváhagy.

"Nem oltások ellen, hanem megbízható oltások mellett kampányolunk" - ezt mondta Vágó István, a DK elnökségi tagja a napokban. A baloldali politikus külön kiemelte, hogy a "kínaivakcina-ellenes" kifejezés jól tükrözi álláspontjukat.