Halálra éheztette testvére kutyáját egy nőt

Vágólapra másolva!
Egy állatkínzás miatt elítélt nővel kapcsolatban az ügyészel azt kezdeményezik, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartásától is tiltsa el a bíróság 3 évre. Az állatkínzó halálra éheztette testvére kutyáját.
Vágólapra másolva!

Egy nő és élettársa 2019 őszén rábízták a kutyájukat, egy staffordshire terrier kant a nő testvérére. Az új gazda a kutyát egy Baja környéki községben lévő ház udvarán tartotta a két sajátjával együtt.

2019. december 22-én elment otthonról, és csak két ünnep között tért vissza, ez alatt az öccse a házban maradt. December 30-án viszont a nő már az öccsét is magával vitte.

A rábízott kutyát nyakörv nélkül, a nyakán megkötött 2,5 méter hosszú lánccal egy betonoszlophoz kötötte, majd élelem, ivóvíz és fedett hely nélkül magára hagyta. A kutya január 3-áig bírta, aztán elpusztult.

A kutyát élősködők is kínozták, de pusztulását az okozta, hogy a hideg időben élelem és víz nélkül hagyták, és senki nem gondoskodott róla.

A saját kutyái nem pusztultak el, de csak azért, mert azokat nem közötte meg, így kijutottak a házból, és élelmet kerestek maguknak. November 19-én a nőt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség keresetet nyújtott be a Kecskeméti Törvényszékhez, hogy a bíróság az állatkínzás miatt elítélt nőt

3 évre tiltsa el a kedvtelésből tartott állatok tartásától, emellett kötelezze a perköltség megfizetésére.

Az ügyész keresetéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni - írja az Ügyészség oldala.