Gereblyével támadt az élettársát megbilincselő rendőrökre egy miskolci nő

Vágólapra másolva!
A Miskolci Törvényszék helybenhagyta annak a nőnek a büntetését, akit a Miskolci Járásbíróság december 12-én hivatalos személy elleni erőszak miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt.
Vágólapra másolva!

Az elsőfokú ítélet szerint tavaly, december 10-én Miskolcon a Készenléti Rendőrség járőrei egy intézkedés keretében megbilincseltek férfit. Élettársa egy 1 méteres acél nyelű gereblyével elindult a rendőrök felé. Amikor körülbelül öt méterre megközelítette a bilincselés helyszínét, az egyik rendőr elé állt és feltartóztatta.

A nő a rendőr felé dobta a gereblyét és elszaladt. Azért nem sérült meg senki, mert a rendőr elhajolt a fel érepülő gereblye elől.

A bíróság a nőt felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt 2 év börtönre ítélte, a amit 3 év próbaidőre felfüggesztett. Az ítélettel szemben az ügyészség fellebbezett, a büntetés súlyosítását kérve a bíróságtól.

A vádlott és a védő tudomásul vette az ítéletet. A Miskolci Törvényszék szóbeli indokolásában kifejtette, a járásbíróságon megállapított tényállás helyes, a kiszabott büntetés törvényes és arányban áll a bűncselekménnyel, így annak súlyosítására nem kerülhetett sor. A törvényszék ítélete jogerős.