Milyen szabályokat fontos továbbra is betartani?

terasz, nyitás, este, korlátozás, koronavírus, vendéglátás, Budapest
Vágólapra másolva!
Magyarországon pénteken elértük a 4 millió beoltottat, így mától újabb újraindítási lépések következnek. A szolgáltatások jelentős része mostantól nyitva van, de több helyre védettségi igazolvány kell majd. Így többek között szállodákba és az éttermek belsejébe is csak ezzel lehet belépni. Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámának a leszálló ágában vagyunk, fontos megemlíteni, hogy a védelmi intézkedéseket továbbra is mindenkinek be kell tartania, mivel a brit mutáns továbbra is nagyon veszélyes. Éppen ezért remélhető, hogy ezen a hétvégén már nem ismétlődnek meg a múlt heti tömegjelenetek a teraszokon. Az Operatív Törzs különösen a jövő héten érettségizőket kéri: a vizsgáig ne menjenek tömegbe.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unión (EU) belül kiemelkedő a magyarországi oltások sebessége, Máltával "együtt vezetjük" az európai rangsort - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely azt mondta, a járvány harmadik hulláma Magyarországot is súlyosan érintette, de az oltásoknak köszönhetően mostanra radikálisan visszaestek az új fertőzések, és csökkent a halálozások száma is. Hozzátette:

Azzal, hogy a harmadik hullám visszaszorult, folytatódhat az újraindítás, fontos azonban, hogy a szabályokat továbbra is be kell tartani, a múlt hét végi tumultusokat ezúttal el kell kerülni.

Aki teraszokra megy, oltassa be magát, másrészt kerülje a tömegeket vonzó helyeket Fotó: Csudai Sándor - Origo

A világ élvonalában van a hazai oltási program

A legfrissebb adatok szerint Magyarország továbbra is a világ élvonalába tartozik az oltások terén. Ha az első adag oltást nézzük, akkor hazánkat csak a jóval nagyobb gazdasági és katonai erővel rendelkező Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Izrael előzi meg. Ezzel szemben a Magyarországnál jóval nagyobb Németország, Franciaország, Brazília, India messze le van maradva.

Ha a második oltást megkapók arányát nézzük, akkor szintén hasonló a helyzet.

Tegnap a beoltottak száma elérte a 4 milliót, ezért új intézkedések léptek életbe. Az újraindítási lépések jelentős része védettséghez (védettségi igazolványhoz) kötött, hogy mik ezek, itt írtunk róla.

Mivel a járvány továbbra is jelen van, ezért a fokozatos újraindítás mellett is fenn kell tartani bizonyos biztonsági intézkedéseket.

Ezért egyes helyszíneken a védettséget nem szerzett dolgozóknak továbbra is maszkot kell hordaniuk. Fennmaradnak a magán- és családi rendezvényekkel kapcsolatban 2020 novemberében elrendelt korlátozások.

A közterületeken továbbra is kötelező a maszkviselés Fotó: Csudai Sándor - Origo

A közterületen, a tömegközlekedési eszközökön, boltokban – azokon a helyeken, ahol nem csak beoltott, vagy a fertőzésen átesett személyek tartózkodhatnak – továbbra is kötelező a maszkhasználat, továbbá kerülendő a csoportosulás és a gyülekezés. Ez a még be nem oltott állampolgárok védelmét szolgálja.

Továbbra is fontos a védelmi intézkedések betartása

A legfontosabb, hogy minden védelmi intézkedést továbbra is be kell tartani. Müller Cecília országos tisztifőorvos az elmúlt napokban többször is felhívta a figyelmet arra, hogy a vírus továbbra is jelen van közöttünk, és a brit mutáns továbbra is képes súlyos betegséget, akár halált is okozni. Éppen ezért felhívta a figyelmet arra, hogy a tömörülést, tömeget mindenki továbbra is mellőzze.

A teraszokon továbbra is kerülni kell a csoportosulásokat Forrás: kisalfold.hu/Nagy Gábor

Maradjanak otthon az érettségizők!

"Akik a jövő héten érettségiznek, ne teszteljék a teraszok nyitvatartását" - szólított fel Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár. Szólt arról is, hogy az érettségik során is minden védelmi intézkedést be kell tartaniuk a vizsgákat szervezőknek.