Soha nem volt ilyen jó a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolat

SZIJJÁRTÓ Péter; MATOVIC, Igor
Budapest, 2021. április 9. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) hivatalában fogadja Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettest, pénzügyminisztert 2021. április 9-én. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Magyarország és Szlovákia között soha nem volt ilyen jó a kapcsolat, mint most - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn, ahol Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel és pénzügyminiszterrel átadták a Duna felett átívelő, két országot összekötő távvezetéket.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter kiemelte, hogy

a jó szomszédi viszony kifejezést már szó szerint érthetjük a két ország között, mert nem azzal foglalkozunk, ami szétválaszt, hanem azzal, ami összeköt.

Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Forrás: MTI/Soós Lajos

Szijjártó hangsúlyozta, hogy a Gönyű és Bős (Gabcíkovo) közötti, másfél kilométeres, valamint a Sajóivánka és Rimaszombat (Rimavská Sobota) közötti, 23 kilométeres távvezetékekkel két ponton kötötte össze a két ország a távvezetékét. Kitért arra is, hogy

tavaly a két ország közötti kereskedelmi forgalom meghaladta a tízmilliárd eurót, Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak,

és a hazai tőke harmadik legfontosabb országa Szlovákia.