Szombaton megnyitottak  az állatkertek, tegnaptól lehet járni edzőterembe, múzeumba, fürdőbe, és oltási igazolvánnyal már az éttermek belső terében is fogadhatnak vendégeket. Az első nap, a jó időben, a döntő többség a teraszokat választotta. Május első vasárnapjától az evangélikus és a református istentiszteleteket is megtartják, távolságtartás és fokozott óvintézkedés mellett, a katolikus templomokban pedig már két hete vannak misék.

Reggel 9 órakor közel féléves zárva tartás után nyitott meg a Fővárosi Állat- és Növénykert, és délig már ezer látogatót regisztráltak, amely a nyitás utáni első napon jónak számít, elérte a normális látogatószámot, annak ellenére, hogy a 18 éven felüliek egyelőre csak oltási igazolvánnyal léphetnek be a kertbe. A maszkot ajánlják, de nem kötelező, kivéve a bemutatótereket, illetve az ajándékboltot. 

A Fővárosi Állat- és Növénykert 2021. május 1-jénFotó: Polyák Attila - Origo

Hanga Zoltán kommunikációs vezető az Origónak azt mondta, külön készültek arra, hogy az állatok ne lepődjenek meg a látogatókon a hosszú szünet után, ezért az elmúlt hetekben a tevéket, lovakat többször is kivitték sétáltatni, így a többi állat is felkészült arra, hogy újra megindul az élet a kertben.

A népszerű Sas-hegyi természetvédelmi terület, akárcsak az ország állatkertjei, november 11. óta zárva tartott, de mostantól oltási igazolvánnyal lehet körbejárni az egyedülálló tanösvényt, megcsodálni Budapestet erről a magaslatról, sőt az ismeretterjesztő sétákat is megtartják már.

Azok a szolgáltatások nyithattak meg tegnap, amelyekre a november 11-én életbe lépett tilalom teljes zárást rendelt el. Ez egy lehetőség volt a mozik, múzeumok, fürdők, szabadidős látogatóközpontok számára, az első nap mindenki belátása szerint élhetett vele (hiszen a mozikban premierekre egy ideig nem nagyon lehet számítani).

Corvin MoziFotó: Polyák Attila - Origo

A belvárosi Puskin Mozi már szombaton kinyitott, és a szokott időpontokban vetítések is vannak, a mozi munkatársától úgy tudjuk, az első vendégek már meg is érkeztek, de természetesen egyelőre még jóval kevesebben, mint a zárás előtt.Az Art-Mozi Egyesület néhány mozija - köztük a budapesti Művész, Toldi és Kino Café Mozi - már ezen a hétvégén megnyitott, május 7-én az Uránia Nemzeti Filmszínház és a szolnoki Tisza pART Mozi követi őket. Rövidesen megnyílnak Miskolcon a Művészetek Háza és Szegeden a Belvárosi Mozi termei is, s május végéig várhatóan az ország art mozijainak mind az 56 moziterme fogadja a nézőket. Újranyitott a 15. kerületi Pólus Mozi is, ahol a nyitóhét kiemelt programjai között filmtörténeti klasszikusok ingyenes nagytermi vetítései, és a közelmúlt sikerfilmjeinek kedvezményes vetítései is helyet kapnak, május 6-tól pedig érkeznek a sokak által várt új premierfilmek.

Látogató védettségi igazolványát ellenőrzik a fővárosi Corvin Moziban 2021. május 1-jénForrás: MTI/Balogh Zoltán


A főváros egyik legnagyobb kiállítótere, a Műcsarnok 2021. május 4-én, az egykori megnyitó 125. évfordulója napján nyit újra.Sok izgalmas tárlat mellett jubileumi programokkal és több fotóművészeti tárlattal indítják programjaikat.
A vendéglátóhelyek teraszainak nyitása után egy héttel, mostantól az éttermek belül is fogadhatják a vendégeket, természetesen oltási igazolvánnyal lehet igénybe venni ezt a szolgáltatást is.

Étterem BudapestenFotó: Polyák Attila - Origo

A belvárosi Vén Diák Étterem munkatársa lapunknak azt mondta, a terasz tele van, a hétvégi meleg miatt egyelőre ezt a szolgáltatást használják ki a látogatók, de egész nap telt ház van az étteremben. Ugyanez a helyzet a budai vár teraszain is,a szabadtéren nincs szabad asztal, a belső terek használatával még óvatosak az emberek.A mai naptól a fitnesz- és edzőtermek is kinyitottak, egy óbudai klub edzője lapunknak azt mondta,  átlagos volt a látogatószám. A védettek és a felügyeletük alatt álló kiskorúak este 11 óráig a sportrendezvényeket is látogathatják, itt nem kell maszkot viselniük. A legnagyobb budapesti edzőterem tulajdonosa, Szedlacskó Ádám lapunknak azt mondta, hétvégén jó időben általában is alacsony a látogatószám, így a a jövő hét közepén lehet megítélni, hogy mennyien térnek vissza a testépítők, a kondizni vágyók a termekbe.Az uszodák és fürdők is megnyithatnak a megfelelő járványügyi szabályok mellett: a Debreceni Sportuszoda például védettségi kártyával, illetve sportolói versenyengedéllyel rendelkezők számára kinyitott, a budapesti MOM Sport Uszoda csak május 3-án nyitja meg kapuit.

Széchenyi GyógyfürdőFotó: Polyák Attila - Origo

Az ütemezett nyitás jegyében a Széchenyi Thermal Bath, a Szt. Gellért Gyógyfürdő, a Rudas Gyógyfürdő, a Lukács Gyógyfürdő és Uszoda, a Paskál Gyógy- és Strandfürdő és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő is fogadott már vendégeket ma a fővárosban, de a Hévizi Tófürdő is megnyitott május elsején.

A Balaton legnagyobb családi gyermekbarát fürdője, a zalakarosi fürdő május 8-án nyit meg. Az igazolvány nélküli fiatalkorúak csak védett felnőtt személy felügyeletével léphetnek be a fürdőkbe.

Látogatók a fővárosi Széchenyi fürdőben 2021. május 1-jénForrás: MTI/Balogh Zoltán

A kijárási tilalom kezdete is módosult szombattól: 12 óráig lehet az utcán tartózkodni, és az üzletekben a vásárlás 11 óráig engedélyezett a mai naptól kezdve.

A katolikus egyház már április 17-étől tart élő miséket templomaiban Erdő Péter bíboros bejelentése nyomán, de a református és az evangélikus istentiszteleteket vasárnaptól tartják. Továbbra is élnek a korlátozásokkal együtt bevezetett szigorú járványügyi intézkedések: másfél méteres távolságot tartva a templomokban, illetve kötelező maszkviselés mellett rövidített istentisztelet, kevés éneklés mellett, és egyelőre úrvacsora nélkül zajlik majd az együttlét.