Értelmetlen adatkéréssel zaklatja a pécsi háziorvosokat a baloldal

advent első vasárnapja, díszkivilágítás, galéria, karácsony, 2020
Pécs, 2020. november 29. A kivilágított mindenki karácsonyfája a pécsi Széchenyi téren advent első vasárnapján, 2020. november 29-én. MTI/Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
Nyőgéri Lajos, Pécs baloldali alpolgármestere a helyi háziorvosoknak egy levelet írt, amelyben adatokat kér tőlük arra vonatkozóan, pácienseik közül hányan estek át a koronavírus-fertőzésen, s hányan kapták meg már az oltást a praxisukban. Többen megdöbbentek a baloldali akción. 
Vágólapra másolva!

„Önkormányzatunk számára kiemelkedően fontos a pécsi lakosok egészsége, ezért kérem, az alábbi kérdésekre válaszolva, a mellékelt Excel-tábla kitöltésével segítse a további adminisztratív munkánkat.

– Az Ön pácienseinek hány százaléka kapta meg a koronavírus elleni vakcinát, valamint
– Pácienseinek hány százaléka esett át a koronavírus-fertőzésen?"

Többek között ez áll abban a Nyőgéri Lajos, Pécs MSZP-s alpolgármestere által írt levélben, amelyet az összes pécsi háziorvos kézhez kapott a napokban.

Nehezen érthető

Az oltás szervezésében, illetve a járványhelyzet kezelésében az önkormányzatoknak nincsenek adminisztratív feladatai, ezért nehezen érthető, hogy miért kellene a háziorvosokat indokolatlan önkormányzati statisztikák gyártásával terhelni – mondta a bama.hu-nak dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott, a megyei oltási munkacsoport vezetője.

– tette hozzá.

Nagyon meglepett a levél – fogalmazott dr. Varga Zoltán kertvárosi háziorvos. – Nem a legjobb időpontot választotta az alpolgármester, javában végezzük az oltások beadását, nagyon leterheltek vagyunk. Továbbá nem derül ki a levélből, hogy mi a célja az adatok gyűjtésének, mihez kezdenének velük.

Érdekes akcióba fogott a pécsi baloldal Forrás: MTI/Sóki Tamás

Dr. Varga Zoltán hozzátette, azt, hogy hányan kapták meg az oltást, viszonylag könnyen meg tudják mondani, ellenben azt, hogy hányan estek át a fertőzésen, már jóval bonyodalmasabb összesíteni. A megbetegedetteket és a gyógyultakat természetesen bejelentik a megfelelő egészségügyi szerveknek, viszont az összesített adatokat nem ők tartják nyilván, egy ilyen statisztika elkészítése számukra jelentős elfoglaltságot jelentene.

A háziorvos kifejtette azt is, az önkormányzat ígérete ellenére utóbbihoz nem kaptak érdemi segítséget, ő például két családtagját vonta be az oltások megszervezésébe, ami roppant időigényes és sokszor körülményes feladat.

„Hagyják dolgozni az életmentőket!”

Szintén az önkormányzat elmaradt segítségét hiányolja a levél kapcsán Csizmadia Péter, a Fidesz városházi frakcióvezetője. Úgy fogalmazott, annak megszervezésével kellene foglalkoznia az ügyben illetékes alpolgármesternek, nem pedig statisztikák gyártatásával terhelni őket. Úgy vélte, Pécsre is begyűrűzött a baloldal álságos célokat szolgáló oltásellenes kampánya.

– Arra kérem Nyőgéri Lajost és Péterffy Attilát, hogy legalább ebben a nehéz helyzetben hagyják dolgozni az életmentőket, az orvosokat, akiknek most minden percükre és figyelmükre nagy szükség van – szögezte le a frakcióvezető.