Keddtől a Magyarországon élő, TAJ-szám nélküli külföldiek is regisztrálhatnak az oltásra

pfizer, koronavíurs, oltás, vakcina, oltópont
Békéscsaba, 2021. április 30. Oltópont Békéscsabán, a Békés Megyei Központi Kórház, Dr. Réthy Pál Tagkórházában 2021. április 30-án. Ezen a napon a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaggal, a Comirnaty-vakcinával oltottak. MTI/Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Újabb vakcinaszállítmány érkezik, az érettségit felügyelő tanárokat előrébb veszik a második körös oltásnál, ők a Pfizer vakcináját kapják. A bölcsődések, óvodások újra magukkal vihetik a játékaikat, nyunyókákat - közölte Müller Cecília. Aki a védettségi igazolványt meghamisítja, az bűncselekményt követ el, öt évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak. Összefoglaló az Operatív Törzs tájékoztatójáról.
Vágólapra másolva!

Gaál Kristóf, az ORFK szóvivője a tájékoztató elején felhívta a figyelmet, az újraindítás lépései ellenére a csoportosulás továbbra is tilos, valamint a védelmi intézkedéseket továbbra is mindenkinek be kell tartani.

Aki a védettségi igazolványt meghamisítja, az bűncselekményt követ el, öt évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.

1966 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettségek megszegése miatt. 668 ember ellen intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt. Jelenleg 27 386 ember van hatósági házi karanténban.

A BRFK munkatársai április 30-án este, május elseje hajnalban hívásra illegális házibulit szakítottak meg, ahol kábítószergyanús anyagokat találtak.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Müller Cecília országos tisztifőorvos ismertette, a beoltottak száma 4 073 149 fő, közülük 2 077 160 fő már a második oltását is megkapta. Ez lehetővé tette azt, hogy a járványügyi adatok javulnak – tette hozzá.

Ismertette továbbá az elmúlt nap járványügyi adatait. E szerint 1219 újabb esetben mutatták ki koronavírust, ezzel 784 111 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma itthon. A tájékoztatóból kiderült az is, hogy meghalt 106 többségében idős, krónikus beteg, így a halálos áldozatok száma 27 908 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 528 201 fő, az aktív fertőzöttek száma 228 002 fő. 4872 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 572-en vannak lélegeztetőgépen.

Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy egyre kevesebb beteg esetében súlyos lefolyású a fertőzés. A járványügyi védelmi intézkedések és a védőoltások felvétele eredményezi a kedvező adatokat - jelentette ki Müller Cecília.

A közösségben lévő embereknek tudniuk kell egymásról, hogy védettek.

– húzta alá.

Senki se hanyagolja el a második oltás felvételét, hiszen a gyártók csak így tudják garantálni a védettséget – emelte ki az országos tisztifőorvos.

A járvány nem zajlott le, a koronavírus továbbra is itt van közöttünk – húzta alá.

Jönnek a második körös oltások

Holnap több mint 300 ezer adag Pfizer érkezik.

Ezeknek egy része a második körös oltásokra megy – ismertette, hozzátéve, hogy a pedagógusoknak a második körére is jön az újabb szállítmány.

Beoltanak egy hölgyet a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban Kecskeméten április 23-án Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Tekintettel az érettségi vizsgákra, amelyek a mai napon elkezdődtek, sok sikert kívánt Müller Cecília.

A pedagógusok második körös oltásánál, akik érettségi felügyelő tanérként dolgoznak, szombatra hívják oltásra, Pfizert fognak kapni

- húzta alá.

A kevert vakcinákkal kapcsolatban nincs még egyértelmű álláspont a tudományos körökben.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy a Janssent is használni fogják az oltóbuszok.

Abban az esetben, ha valaki nem kapta meg a védettségi igazolványt, akkor az ügyfélkapun keresztül, elektronikus módon, vagy személyesen, időpontfoglalás nélkül a kormányablakoknál tudnak érdeklődni – jelentette ki az országos tisztifőorvos.

A 16-18 év közötti fiatalok regisztrálhatnak, és május 10. után szeretnék elkezdeni az oltásukat.

Csökkent az örökítőanyag mennyisége a szennyvízben

A szennyvízadatok azt mutatják, hogy az elmúlt időszakban általánosságban csökkent a vírus örökítőanyag-mennyisége, de most ez a folyamat megállt, jelenleg stagnál.

Nem lehet itt megállni. Szükséges elérni az a védettségi szintet, ami biztosítja mindannyiunk egészségét

- fűzte hozzá.

Ne válogassunk a vakcinák között, minél előbb tegyük védetté magunkat - mondta el Müller Cecília.

Forrás: MTI/Rosta Tibor

Keddtől lehet regisztrálni az oltásra TAJ-szám nélkül is

Müller Cecília bejelentette, keddtől már azok a Magyarországon élő, külföldi állampolgárok is tudnak regisztrálni az oltásra, akiknek nincs TAJ-számuk.

- mondta az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília bizakodik, hogy hamarosan a 12-15 éves korosztályt is el lehet kezdeni oltani a Pfizerrel, az ezzel kapcsolatos dokumentum már az Európai Gyógyszerügynökség asztalán van.

Korábban tilos volt saját játékokat bevinni az óvodákba, azonban mostantól semmi akadálya nincs, hogy a gyermekek a bölcsődékbe, óvodákba vigyék saját játékaikat, nyunyókáikat - jelezte Müller Cecília.

Azok az idősebb emberek, akik a vakcinák mindkét adagját megkapták, és teljes védettséget élveznek, a szabályok betartása mellet nyugodtan találkozhatnak egymással.

Sokan jelezték, hogy az AstraZeneca két oltása közötti 12 hét sok idő. Az alkalmazási előirat azt írja, hogy az első után 4-12 hét között adható be a második adag. Nem szorgalmazzuk minden esetben a 12 hetet, mindenki a saját élethelyzetének megfelelően tudja kérni az oltóorvosnál, ha korábbra hozná a második oltást. Ezt ott kell jelezni, ahol az első oltást kapták – válaszolt újságírói kérdésre az országos tisztifőorvos.

Semmiképpen se hezitáljanak a második oltással kapcsolatban - hívta fel a figyelmet Müller Cecília. A tartós védelem kialakulásához mindkét adag felvétele kiemelten fontos. Fél védettség az nem elegendő – reagált az újabb kérdésre Müller Cecília. Ez utóbbi alól kivétel a Janssen-vakcina, mivel az egyadagos.

Korábban írtuk:

A hétfőn közzétett járványügyi adatok szerint 1219 újabb esetben mutatták ki koronavírust, ezzel 784 111 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma itthon. A tájékoztatóból kiderült az is, hogy meghalt 106 többségében idős, krónikus beteg, így a halálos áldozatok száma 27 908 főre emelkedett A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 528 201 fő, az aktív fertőzöttek száma 228 002 fő. 4872 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 572-en vannak lélegeztetőgépen.

A magyar oltási terv uniós viszonylatban is kifejezetten jól halad: a magyar lakosság 42 százaléka már megkapta az oltást, ez az arány csupán 24 százalék az uniós tagállamokban.

Szombaton életbe lépett az újraindítás újabb fokozata, mivel a beoltottak száma elérte a 4 millió főt. A kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek. Számos szolgáltatás már igénybe vehető védettségi igazolvánnyal.

A járványügyi szabályok betartásával ma reggel országszerte megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 71 ezren, emelt szinten mintegy kétezren adnak számot tudásukról.