Öt salgótarjáni férfi együtt motorozott egy erdei úton, amikor az egyikük összeütközött egy quaddal. A társai nem segítettek neki, sem a quad sofőrjének, hanem elmenekültek a helyszínről. Az ügyészség vádat emelt ellenük.

A 41 és 51 év közötti férfiak tavaly májusban a Kazár és Bárna községek külterületén lévő erdei utakon motoroztak. Egymás mögött, nagyobb követési távolságot hagyva haladtak. Elöl ment egy 45 éves férfi, aki egy balra ívelő, magas emelkedőn hajtott felfelé. Ugyanekkor szemből, az emelkedő túloldaláról egy quad, aminek a sofőrje hallotta a motor hangját, ezért félrehúzódott és megállt. Ennek ellenére motoros nekiment a quadnak, a bukósisakkal a fején bezúzta a szélvédőt, majd az útra esett. 

Forrás: Police.hu

Ezek után a többi motoros is odaért. Odamentek az eszméletlen társukhoz, valamint a quad megsérült sofőrjéhez is, így jól hallották, hogy a férfi éppen a 112-es segélyhívón kért segítséget. Azzal is tisztában voltak, hogy az erdei helyszínt nehezen fogják megtalálni a mentők.

A sofőr közben egyeztetett a mentőkkel, a rendőrséggel, valamint a mentőhelikopter személyzetével is, valamint arra kérte a 4 motorost, hogy az egyikük maradjon ott, a többiek menjenek ki a bárnai kocsmához, és onnan vezessék a mentőket a baleset helyszínéhez.

A motorosok látták, hogy a quad sofőrje is megsérült, papírtörlőt is adtak neki a vérző sebe miatt. Ezek után arra kérték,hogy mondja azt a mentősöknek, hogy a motoros egyedül volt, majd visszaültek a motorjaikra és elhajtottak.

A mentők hiába várakoztak a kocsmánál, a mentőhelikopter szeméylzete a sűrű, fás növényzet miatt nem találta meg a balesetet, őket a quad sofőrje telefonon, majd egy tisztásra szaladva próbált útbaigazítani. Közben a motoros légzése leállt. Amíg a mentősök odaértek, addig a quad 75 éves utasa próbálta újraéleszteni.

Forrás: Police.hu

A motorosok eközben egy salgótarjáni garázsban átöltöztek, majd ketten visszamentek a társuk motorjáért.

A mentőknek sikerült újraéleszteniük a férfit, mentőhelikopterrel kórházba vitték, de később belehalt a sérüléseibe. Olyan súlyos volt az állapota, hogy a gyorsabb orvosi ellátás sem menthette volna meg az életét.

Az ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat a négy motoros ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket pénzbüntetésre, valamint fizettesse ki velük a bűnügyi költségeket.