Két hidegfront rontja el a kellemes tavaszi időt a héten

Budapest, időjárás, tavasz, április, eső, borús idő, Halászbástya, koronavírus, maszk, arcmaszk, védőmaszk
Vágólapra másolva!
Jövő héten akár 30 fok is lehet, de addig változékony lesz az időjárás - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu. Szerdán kétféle fronthatás befolyásolja a hőérzetünket.
Vágólapra másolva!

Szerda: Kora délutánig változóan felhős, részben napos időre számíthatunk. Délután aztán északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor. Eleinte a délnyugati, délután az északnyugati szél lesz erős, néhol viharos. 19-23°C körül alakul a hőmérséklet. Délelőtt meleg-, délután hidegfronti hatás érvényesül.

Csütörtök: Reggel csökken, majd napközben délnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Keleten valószínű a legtöbb napsütés. Elszórtan lehet kisebb eső, záporeső. Hajnalban az északnyugati, este a délnyugati szél lesz élénk.

14-15 fok köré csökken a hőmérséklet.

Változékony lesz az időjárás a héten Fotó: Csudai Sándor - Origo

Péntek: Erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé lehet eső, zápor, néhol zivatar is. A nyugati, északnyugati szél élénk lesz. Hidegfront alakítja időjárásunkat. Tovább gyengül a nappali felmelegedés: 10 és 15 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szombat: Fokozatosan csökken a felhőzet, egyre több napsütésre van kilátás. Már csak néhol fordul elő zápor. 15 és 20 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap: A többórás ragyogó napsütést kevés fátyolfelhő zavarja. Nem lesz eső.

20 és 27 fok közé erősödik

a nappali felmelegedés.

A folytatás: Jövő héten további melegedés valószínű, igazi nyárias idő alakul ki, hiszen a hőmérséklet csúcsértéke elérheti a 25-30 fokot.