Nagy Márton: Áprilisban már sok szektor a válság előtti szinteken van

Gyári munkás - Az efféle fizikai munkaköröket már ma is nagyrészt inkább robotokkal végeztetik a vállalatok. Az apró, összeszerelős munkákat gyorsabban és precízebben tudják elvégezni a robotok, mint az emberi munkaerő.
Vágólapra másolva!
A 2021. évi növekedés 5 százalékos lehet, áprilisban a lezárásokkal érintett boltok a nyitásnak köszönhetően már a koronavírus előtti szintekre, a vendéglátás teljesítménye pedig afölé pattant vissza – nyilatkozta a Trend FM-nek Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerdán.
Vágólapra másolva!

A 2021. első negyedévi GDP még gyengébben alakul, viszont áprilisban már erős gazdasági visszapattanást látunk.

a 2021. évi növekedés pedig reményeim szerint 5 százalékos lehet – mondta a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója.

Jelentősen bővülhet a gazdaság az idei évben Fotó / AFP

A főtanácsadó kiemelte, hogy a lezárásokkal érintett boltok a nyitásnak köszönhetően már a koronavírus előtti szintekre, a vendéglátás teljesítménye pedig afölé pattant vissza, azaz itt a gyógyulás gyorsan megvalósult. A vendéglátóiparban azt látjuk, hogy a külföldi turisták nélkül számított forgalom a krízis előtti szintnél már 10 százalékkal magasabb. A szabadidő és szórakozás, valamint a külföldi turizmus ágazatokban 1-2 hónapon belül helyreállhat az aktivitás. Kiemelte, hogy márciusban már 4,616 millió foglalkoztatott volt, ami megfelel a koronavírus-járvány előtti szintnek.

A gyors visszapattanás és a gazdasági helyreállás természetes következménye az infláció átmeneti növekedése, ami következő hónapokban 5 százalék körül alakul, és év végére 4 százalék alá csökkenhet, 2022. középén pedig 3 százalék körül alakulhat – mondta Nagy Márton.

– szögezte le a miniszterelnöki főtanácsadó.

Itt vannak az újraindítási összegek

A Gazdaság-Újraindítási Akcióterv részeként 2021-ben 6 ezer milliárd forint, ami a GDP 12 százaléka, 2022-ben pedig 7 ezer milliárd forint, a GDP 13 százaléka jut a családok, nyugdíjasok támogatására, a vállalkozások adócsökkentésére, a 25 év alatti fiatalok szja-mentességére, valamint a gazdaság hosszú távú fejlesztésére – emelte ki Nagy Márton.

Nagy Márton: 25 százalékos beruházási ráta kell Fotó: Mudra László - Origo

A gazdaságfejlesztésre fordított források nagyobb gazdasági növekedést eredményeznek, és így az államadósság könnyen kinőhető. A növekedés helyreállítása az egyensúlyt is helyreállítja. A gazdaságfejlesztés során kiemelt szerep jut az állami beruházásokra, és úgy kell elkölteni 1 forintot, hogy az több mint 1 forint összegű GDP-növekedést eredményezzen.

Az állami beruházásoknál nagyon fontos, a megfelelő tervezés, végrehajtás, kivitelezés és visszamérés – hangsúlyozta a főtanácsadó.

A költségvetés gazdaságfejlesztésre költ, és ez a fejlesztés olyan strukturális változásokat hozhat, amivel az államadósság kinőhető - mondta Nagy Márton.

Döntés a moratóriumról

Kiemelte, hogy az Európai Unió Helyreállítási alapja két részből áll, egyrészt egy vissza nem térítendő támogatásból, ami a mi pénzünk, jár nekünk, másrészt egy opcionális, kötött felhasználási hitelből.
Hangsúlyozta, a kormány jól döntött, hogy jelenleg nem él az Európai Unió Helyreállítási Alapjának hitelrészével, mivel ennek felhasználása kötött, a piacról könnyen fel tudunk venni szabadfelhasználású hitelt.

"Még nincs döntés arról, hogy meghosszabbítják a hitelmoratóriumot" Fotó: Mudra László - Origo

Kitért arra is, hogy a

A moratóriumban vannak olyan ügyfelek, akik nem tudnak fizetni, ezért jogosan használják ezt az eszközt, ugyanakkor jelentős azon ügyfelek aránya, akik tudnának, de nem akarnak törleszteni, így valójában nincs szükségük erre az eszközre, csak kihasználják azt. Tehát a moratóriumnál érdemes olyan döntést hozni, amely a moral hazard jelenséget megszünteti – mondta Nagy Márton.

A miniszterelnöki főtanácsadó szerint ma hitelbőség van a piacon. Több ezer milliárd forint halmozódott fel a bankrendszerben, és ezzel eddig nem tud mit tenni a pénzügyi szektorban - tette hozzá. A bankrendszerben arra kell készülni, hogy az újranyitással ezek a pénzek megmozdulhatnak. Még az idei év végén visszatérhet a magyar gazdaság a 2019 végén mért szintre, de a foglalkoztatottságot tekintve még hamarabb visszatérhetünk - zárta Nagy Márton.