Még a rendőröket is megdöbbentette a látvány, ami az erdőkertesi házban fogadta őket

Vágólapra másolva!
Egy helyi férfi hívta a közterület-felügyelőket két éve azzal, hogy egy hete nem látta a szomszédját, és azóta az állatai étlen-szomjan maradtak. Később a háznál lesújtó látvány fogadta a rendőröket: három kiskutya és egy macska volt szemmel láthatón elhanyagolt állapotban bezárva, és láncra kötve. Koszosak, bolhásak voltak, nyakukon a lánc kikoptatta a szőrt.
Vágólapra másolva!

A rendőrök étellel csalogatták ki odújukból a csontsovány állatokat, aztán megitatták és megetették őket. Miután ellátták és menhelyre vitték a kutyákat és a macskát, elfogatóparancsot adtak ki a gazda ellen. A nőt ez alapján fogták el.

Az asszony a rendőröknek mindent tagadott, még azt is, hogy az erdőkertesi házában állatai lettek volna.

A nő ellen napokon belül vádat emelhetnek.