Nyugat-Európában Svédország kivételével csak a teraszon lehet leültetni a vendégeket, ez az általános szabály - derül ki a HírTV riportjából. Enyhítésre egyedül az oltás felgyorsítása adhat lehetőséget, de jelenleg még nincs elég vakcina. A bevételkiesést nem ellensúlyozta az állam, nem adott támogatást. 

A Hír TV tudósítói Spanyolországból, Olaszországból és Svédországból jelentkeztek be.

Kötelező távolságtartás, asztallimit és maszkviselés - ezek a feltételei annak, hogy Spanyolországban valaki helyet foglalhasson egy bár vagy étterem teraszán. Az egyik tulajdonos elmondta, hogy egyáltalán nem kaptak támogatást az államtól, így nem maradt más, mint fenntartani magukat, és várni a turistákat. Az egyik pincér arról számolt be, hogy éppen most hívott rendőrt az egyik vendégre, mert rágyújtott egy cigarettára. A jelenlegi szabályok szerint erre nincs lehetőség.

Olaszországban szintén csak a teraszokon foglalhatnak helyet az éttermek és bárok vendégei. Az április 26. óta érvényes szabályok értelmében a belső helyiségek használata rendkívüli helyzetekben is tilos. Ha például elered az eső, akkor sem lehet használni a benti teret, esernyő alatt lehet elfogyasztani a megrendelt ételt, italt. Szintén furcsa kitétele az új rendelkezésnek, hogy a mosdókat csak az alacsonyabb, sárga jelzésű zónában lehet használni, a narancssárga és vörös térségekben ez tilos. A vendéglátósok kifogásolják, hogy a kormány továbbra sem vonta vissza az éjszakai kijárási tilalmat, így nem tudják leültetni a vacsorára érkezőket. Az éttermek jellemzően nem kérnek védettségi igazolványt a vendégektől, mert alacsony a lakosság átoltottsága, és ez komoly bevételkiesést okozna nekik. Ennek ellenére kong Róma az ürességtől, nagyon kevesen ülnek ki a teraszokra.

Vendégek egy római étterem teraszán, a háttérben a ColosseumForrás: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

A déli országokkal ellentétben Svédországban a járvány alatt végig nyitva lehettek az éttermek és a bárok belső helyiségei és teraszai. Ugyanakkor itt is érvénybe léptek korlátozások: este nyolc óra után nem lehet alkoholt árusítani, valamint fél kilenckor minden üzletnek be kell zárni. Egy asztalnál pedig nem ülhetnek négynél többen. Bár a szigorítások enyhének tűnhetnek, a vendéglátósok elvesztették bevételük nagy részét.