Vágólapra másolva!
ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, a Századvég Intézet kutatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Európa átalakulásáról.
Vágólapra másolva!

A kutató a különböző nemzetközi kritikákról elmondta, meglepve tapasztalta, hogy például Ausztriából rendszeresen Hitlerhez hasonlítják legitim módon megválasztott kormányok vezetőit, amiről kifejtette, soha nem támogatja, hogy akár a mai osztrákokat, németeket kollektív módon megbélyegezzék, de nem kellene elfeledni, egykor az osztrákok 99 százaléka támogatta az Anschlusst. Ezért nem lenne szabad viccelődnie osztrákoknak második világháborús hasonlatokkal.

Németországról is beszélt Lomnici Zoltán, ez az ország tekinthető Európa motorjának, de a belpolitikai helyzet most nem a legjobb. Érdemes figyelni a német zöldekre, mert nem kizárt ősztől egy zöldek irányította akár zöld-piros-sárga koalíció sem, azaz hosszú dő után a CDU-CSU kikerülhet a kormányból. Az SPD kiüresedett, a német értelmiség körében elterjedt, hogy a menőség a Zöldek támogatása, a mainstream sajtó is őket támogatja. A munkásság szavazatai megoszlanak, összességében elmondható, teljesen átalakult a német politika, kiszámíthatatlan mi lesz Merkel után. Szerencsére Németországban abban társadalmi konszenzus van, hogy a szélsőséges AfD-t ki kell szorítani, az is igaz, a pandémiából ez a párt sem tudott profitálni.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.