Egy férfi sorra törte be a parkoló autók ablakát, hogy ellophassa az utastérben hagyott holmikat.

A nyomozás adatai szerint a 20 éves Sz. Tamás 2021. április 14. és április 15. között Csepelen 13 autót tört fel, közülük hatból lopott is. Az elkövető betörte a kiszemelt autók ablakát, majd a kesztyűtartóból vagy az utastérből ellopta az otthagyott, könnyen mozdítható tárgyakat.

A férfi betörte az autók ablakát, hogy lopjon belőlük.Forrás: police.hu

Lopott ruhaneműket – ezektől többségében pár méter után megszabadult –, sporttáskát, pénzt, de lézeres távolságmérőt és egy egészségügyi dobozt is. Az elkövető közel 600 ezer forint kárt okozott a betört ablakokkal.

Sz. Tamás betört egy dohányüzletbe, illetve egy boltba is, amelyeknél szintén kitörte az üveget, de a biztonsági rácsokon nem jutott be, így onnan már nem lopott el semmit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a fővárosi Sz. Tamást rövid időn belül azonosították, majd 2021. május 4-én elfogták. A csepeli rendőrök a férfit 2 rendbeli lopás bűntett kísérlet, 6 rendbeli lopás vétség és 7 rendbeli lopás vétség kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmények elkövetését.

Kérjük, fogadja meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság tanácsát, és ne hagyjon értéket a gépkocsiban még akkor sem, ha csak rövid időre távolodik el az autójától - írja a police.hu.