Netezés közben vette észre az árván maradt 11 éves kislány szülei összetört autóját

Vágólapra másolva!
Egy jegyespár veszítette életét csütörtök délután abban a balesetben, ahol az autójuk egy busszal ütközött a Vas megyei Celldömölk és Mersevát között. A busz utasai közül 12 embert vittek kórházba, a személyautóban utazók a helyszínen meghaltak. A 29 éves pár 11 éves lánya az internetről értesült szülei haláláról.
Vágólapra másolva!

"A digitális oktatás miatt a kislány a celldömölki otthonukban maradt az édesanyja testvérével, amikor a szülei elindultak hozzám Nemesszalókra - mesélte a Blikknek a balesetben meghalt férfi édesanyja. - Miután elbúcsúztak, az unokám próbálta őket hívni, de nem vették fel a telefont. Aztán ahogy az interneten olvastunk egy cikket, hogy egy Audi balesetet szenvedett a közelben, a másik gyerekemmel azonnal a helyszínre siettünk.

Forrás: BM/OKF

Amikor megláttam a kocsiját, összeomlott bennem a világ. A fiam azonnal meghalt, a menyasszonyát még megpróbálták újraéleszteni, de már rajta sem tudtak segíteni. Oda sem engedtek hozzájuk, még csak nem is láthattam őket."

A nő elmondása szerint mindeközben az unokája is elolvasta a cikkeket, így ő az internetről értesült a szülei haláláról. Mire a nagymama elment érte, már mindennel pontosan tisztában volt. Azóta is sokkos állapotban van.

A gyászoló nagymama biztos abban, hogy a buszt előzni akaró kamionos is felelős a fia és párja haláláért, akik valószínűleg a kamionnal való frontális ütközést elkerülendő csapódtak neki a busznak.