Végzett szülésznők lakásán halt meg az újszülött

Egyetemre készült a 19 éves lányt, akit egy pótkerék zúzott össze az M1-esen rendőrség sziréna rendőrautó
Vágólapra másolva!
Ahogy arról az Origo is beszámolt, szerda délelőtt tragédiával végződött egy otthonszülés egy budaörsi dúlaházban. Egy 35 éves miskolci asszony kisfia nem sírt fel a szülés után, a csecsemőt pedig a kiérkezett koraszülött-mentőknek sem sikerült újraéleszteniük. Az anyát mentő vitte sokkos állapotban kórházba.
Vágólapra másolva!

A rendőrség jelenleg ismeretlen tettes ellen nyomoz halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanújával. Mások mellett arra keresik a választ, hogy a kisfiú élve született-e, mi okozta a halálát, illetve, hogy kórházi körülmények között megmenthették-e volna az életét.

Több kérdésre is választ keresnek a rendőrök Forrás: Shutterstock

A Ripost úgy tudja, hogy mindkét, a baba születésénél jelen lévő dúla rendelkezett szülésznői végzettséggel. A lap munkatársa mindkét nőt elérte telefonon.

- mondta az egyik nő. Társa csak annyit közölt a lappal, hogy egyelőre vizsgálat zajlik az ügyben, ezért nem nyilatkozik. Egyiküknek sem áll szándékában azt állítani, hogy bármiben is hibáztak a miskolci nő szülésének kísérésekor.