Láncfűrészt, horgászbotot és egy csónakmotort is ellopott egy férfi egy tokodi társasház több tárolójából. 

– Egy tokodi társasház több tárolójából lopott a gyanú szerint H. Imre május elején: volt, ahonnan láncfűrészt, horgászbotot és egyéb horgászati cikkeket, de olyan is, ahonnan csónakmotort vagy kulcs készletet lopott el – írja a police.hu. A közlemény szerint a férfi emellett még egy tárolóba is megpróbált  bemenni, de nem járt sikerrel.

A dorogi rendőrök, amint tudomást szereztek a lopásokról, adatgyűjtésbe kezdtek, és még a bejelentés napján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit május 8-án el is fogtak.

Az előállítása után a férfival szemben kábítószertesztet alkalmaztak, ami pozitív lett. Ezért ellene négy rendbeli lopás bűntett és egy rendbeli lopás kísérlet mellett kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt is eljárást indítottak. Az eljárás során az eltulajdonított értékek nagy része előkerült.

– A férfit gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatásának indítványozását – írják.