Milliókat lopott a MÁV automatáiból az egyik karbantartó - videó

máv automata
Vágólapra másolva!
Nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopással gyanúsítják azt a sződi férfit, aki hónapok óta dézsmálta a MÁV jegykiadó automatáit - közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.
Vágólapra másolva!

Közleményükben azt írták: a vasúttársaság jegykiadó automatáinak tartalma február óta csappant meg. A Zugló, Biatorbágy, Monor, Vecsés, Vecsés-Kertekalja, Pilis, Üllő, Monorierdő, Ecser, Agárd és Kelenföld állomásokon kihelyezett

16 automatából több millió forint hiányzott.

A gyanú egy 23 éves, a vállalatnál technikusként dolgozó férfira terelődött, akit a monori vasútállomáson május 6-án délután elfogtak,

zsebében ott lapult legfrissebb zsákmánya, a jegykiadó automatából kiürített 207 ezer forint

- írták. Hozzátették: a férfi lakásán a többi pénzt is megtalálták, az ellopott 4 913 800 forintot hiánytalanul lefoglalták.

A férfi - aki szabadlábon védekezhet - beismerő vallomást tett, elmondta, a munkaköre szerinti karbantartási munkálatokat kihasználva ürítette saját zsebébe az automatákban összegyűlt pénzt.