Letartóztatták a Ferihegyi úton halálos balesetet okozó sofőrt

Vágólapra másolva!
A balesetet okozó férfi segítségnyújtás nélkül sétált el a helyszínről. Az utasa közben meghalt. A rendőrök körözést adtak ki ellene, másfél nappal később elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki. Kiderült, hogy a férfi nem együttműködő a hatóságokkal, az utóbbi időben kirívóan sok szabálysértést követett el. A bíróság ma letartóztatta.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, május 6-án halálos baleset történt Budapesten, a XVIII. kerület Ferihegyi repülőtérre vezető úton. A 29 éves férfi Vecsés felől Budapest irányába tartott utasával, amikor a repülőtér D portájánál sávváltáskor nekiment a mellette, vele egy irányba haladó autónak. Ezután

a 29 éves férfi autója átcsúszott a szembe sávba, ahol összeütközött a szemből érkező autóval és egy teherautóval.

Forrás: Origo

A balesetben a férfi utasa olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt,

egy ember súlyosan megsérült, hárman pedig könnyebben. A sofőr a súlyos baleset után

segítségnyújtás nélkül elsétált a helyszínről, ezért a rendőrök körözést adtak ki ellene.

Másnap este az otthonában fogták el, majd bevitték a kapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki.

Helyszíni fotó a balesetről Forrás: Origo

Kiderült, hogy a 29 éves férfi korábban sem volt együttműködő a hatóságokkal, és nem veszi át az idézéseit sem. Emiatt, és a büntetés várható mértékére való tekintettel, megalapozottan fennáll vele szemben a szökés és elrejtőzés veszélye. Továbbá

az is kiderült a férfiról, hogy nincs jogosítványa, ennek ellenére rendszeresen vezet.

Az elmúlt időszakban kirívóan sok szabálysértés, köztük számos közlekedési és közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértés miatt indult eljárás ellene.

Mivel az ezek miatt

kiszabott vezetéstől való eltiltások, pénzbírságok és egyéb szankciók sem tartották vissza attól, hogy jogosítvány nélkül vezessen, a közlekedési szabályokat semmibe veszi, ezért fennáll vele szemben a bűnismétlés veszélye is.

Ezért az ügyészség indítványozta a letartóztatását. Az Origo kérdésére, a mai tárgyalás után Dr. Bagoly Bettina ügyészségi sajtószóvivő elmondta, hogy

A döntés nem végleges, az ellen a férfi és az ügyvédje fellebbezett.