Több mint egymillió esetet láttak el a mentők az elmúlt egy évben

koronavírus, járvány, maszk, mentős, tesztelés, védőfelszerelés, OMSZ, Országos Mentőszolgálat
Vágólapra másolva!
A járvány bő egy éve alatt 155 ezer koronavírus-fertőzöttet vittek kórházba a mentők - mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója hétfő reggel, a mentők napján az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Csató Gábor az 1888. május 10-én alakult szervezet születésnapján elmondta, az elmúlt kicsit több mint egy évben kollégái 1,2 millió esetet láttak el, és ugyanennyi koronavírus-mintát vettek le. Hozzátette: volt olyan nap, hogy ugyanannyi "egységet" mozgattak a mentésben, mint a mintavételezésben, ami "elképesztő" logisztikai feladat volt.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

- fogalmazott a főigazgató.

Kitért arra is, hogy néhány hónap alatt vittek végig olyan digitális fejlesztéseket, amelyeket egyébként néhány évre terveztek.

- hívta fel a figyelmet.