Újabb utazási megállapodást jelentett be Szijjártó Péter hétfő reggel. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a Törökországgal kötött megállapodás értelmében keddtől Magyarország és Törökország kölcsönösen elismeri egymás védettségi igazolványát, függetlenül attól, hogy kit milyen vakcinával oltottak be.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, ez azt jelenti, hogy a már beoltott magyar és török állampolgárok keddtől szabadon utazhaznak a két ország között, PCR-teszt és karanténkötelezettség nélkül. 

Felhívta a figyelmet, ez is azt mutatja, hogy álhír volt az az állítás a magyar baloldal részéről, hogy mindazok, akiket keleti oltóanyaggal oltanak be, majd nem utazhatnak - mondta a külügyminiszter.