Egy 6 fős román bűnbanda migránsoknak segített illegálisan bejutni az országba, majd tovább vitték őket Nyugat-Európába. A rendőrség mostanra befejezte az embercsempészés miatt indított eljárást.

A rendőrök 2019 novemberében az M3-as és az M0-ás autópályán elfogtak két román embercsempészt, és 8 török migránst. Két autóval tartottak Budapest felé, amikor a rendőrök megállították őket.

A román férfiak segítettek a migránsoknak illegálisan bejutni az országba Ukrajna felől, majd Nyugat-Európába vitték őket. A két embercsempészt őrizetbe vették. Az ügyészség javaslatára a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Forrás: Police.hu

Ezek után a rendőrség tovább nyomozott, hogy felszámolják az egész bűnszervezetet. A másfél évig tartó nyomózás közben elfogták a banda másik négy tagját is. Mint kiderült a férfiak minden feladatot felosztottak egymás között.

A rendőrök mostanra befejezték az embercsempészés miatt indított nyomozást, az ügy iratait pedig elküldték az ügyészségnek.