Nagyon elhanyagolta a gyerekeit egy pár Eger közelében

Vágólapra másolva!
Egy Eger közelében, élettársként élő pár szakítás után annyira elhanyagolta a gyerekeit, hogy elvették őket tőlük. A férfi rendszeresen ivott, a nő pedig be volt gyógyszerezve, nyugtatókat szedett. 
Vágólapra másolva!

A kapcsolatból 2004 és 2016 között 5 gyerek szültetett. Az elsőszülött fiú súlyos betegségei miatt teljes körű ápolásra és gondozásra szorul.

A részeges apa és a sokszor nyugtatóhoz nyúló anya gyakran veszekedett egymással, amit a gyerekek is végighallgattak.

A szülők kapcsolatának 2018 tavaszán vége lett. A férfi elköltözött. Ettől a perctől kezdve nem támogatta a családját, akik így elszegényedtek.

A gyerekek többször éheztek, kopott volt a ruhájuk, koszosak és tetvesek voltak. Mindezek miatt az kortársaik kirekesztették őket, zárkózottá váltak.

Az elhanyagolás, valamint azért, mert gyakran igazolatlanul hiányoztak az iskolából, a hatóságok elvették a gyerekeket a szülőktől. 2016-ban csak egyet, 2018-ban a 4 testvérét is. Otthonokba és nevelőszülőkhöz kerültek.

Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a szülők ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket felfüggesztett büntetésre és szüntesse meg a szülői felügyeleti jogukat.