Az intézetek alapvetően más és más módszertannal dolgoznak

Vágólapra másolva!
Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a közvélemény-kutatók által közölt eredmények különbségeiről.
Vágólapra másolva!

A számos közvélemény-kutató cég által közölt adatok között jelentős eltérések mutatkoznak, ami kapcsán a Nézőpont elemzője úgy vélekedett, látni kell, ezek az intézetek alapvetően más és más módszertannal dolgoznak, vannak, akik telefonon kérdeznek, mások kizárólag online végeznek kutatásokat, a különbségek innen is adódhatnak.

Arra a kérdésre, hogy az emberek őszinték-e a válaszadáskor, az elemző úgy felelt, a kutatóknak muszáj bízniuk az emberekben, persze a fejükbe nem látnak bele. Hozzátette, egy ezerfős minta lekérdéséhez ennél jóval több embert kell felhívni.

A Nézőpont Intézet legutóbbi kutatásában a kormánypártok a hibahatáron túl vezetnek az ellenzék előtt, Erdélyi Rezső Krisztián szerint egyrészt ez nem a teljes lakosságot jelenti, másrészt a cégük már nem méri külön az ellenzéki pártokat, hanem az összefogás egészét vizsgálják a kormánypártokkal szemben. A kutatásuk szerint a biztos választóknál nőtt meg a kormánypártok népszerűsége. Ez a fontosabb adat, mert sokan vannak, akik meglévő pártszimpátiájuk ellenére sem mennek el szavazni. Azt is megjegyezte az elemző, hogy ugyan fontos a pártok népszerűsége, de a magyar választási rendszerben az egyéni képviselőknek is van súlya, hiszen több egyéni képviselőt választanak, mint listást.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.