A Medián szerint a Fidesz vezet a baloldali közös listával szemben

önkormányzati választás 2014 fidesz eredményváró logó
Fidesz szimpatizánsok és párttagok a Bálna központban 2014. október 12-én
Vágólapra másolva!
Jelentős előnyre tett szert a Fidesz-KDNP a baloldallal szemben - derült ki a Medián legfrissebb kutatásából.
Vágólapra másolva!

A Medián szerint a teljes népességen belül a Fidesz 40, a baloldali szivárványkoalíció pedig 36 százalékon áll.

A baloldalon belül az erőviszonyok így néztek ki áprilisban a Medián szerint: Jobbik 11, DK 7, Kutya Párt 4, LMP 2, MSZP 2, Mi Hazánk 1, Párbeszéd 1 százalék.

Az áprilisi adatokból az is kirajzolódik, hogy talán a korábbiaknál is élesebbek az egyes társadalmi csoportok szavazási szándékaiban mutatkozó különbségek. A 30 év alattiak körében nagy többségben vannak az ellenzék szimpatizánsai, a magasabb évjáratokban aztán kiegyenlítődik a verseny, 40 fölött pedig már a kormánypártiak vannak jóval többen.

Bíztató jel a kormány számára, hogy a újraindításnak köszönhetően várhatóan javulni fog az emberek közérzete is, ami további erősödést hozhat a kormányoldal számára - írta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője a kutatás kapcsán.