Jelentős előnyre tett szert a Fidesz-KDNP a baloldallal szemben - derült ki a Medián legfrissebb kutatásából.

A Medián szerint a teljes népességen belül a Fidesz 40, a baloldali szivárványkoalíció pedig 36 százalékon áll.   

A baloldalon belül az erőviszonyok így néztek ki áprilisban a Medián szerint: Jobbik 11, DK 7, Kutya Párt 4, LMP 2, MSZP 2, Mi Hazánk 1, Párbeszéd 1 százalék.

Az áprilisi adatokból az is kirajzolódik, hogy talán a korábbiaknál is élesebbek az egyes társadalmi csoportok szavazási szándékaiban mutatkozó különbségek. A 30 év alattiak körében nagy többségben vannak az ellenzék szimpatizánsai, a magasabb évjáratokban aztán kiegyenlítődik a verseny, 40 fölött pedig már a kormánypártiak vannak jóval többen.

A koronavírus-járvány harmadik hullámából az ellenzék nem tudott politikai szempontból profitálni az elmúlt napok közvélemény-kutatásainak átlagai alapján. A Fidesz ezzel szemben erősödni tudott, ami annak köszönhető, hogy az emberek többsége elégedett a járványkezeléssel és az oltási programmal is.  Bíztató jel a kormány számára, hogy a újraindításnak köszönhetően várhatóan javulni fog az emberek közérzete is, ami további erősödést hozhat a kormányoldal számára - írta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője a kutatás kapcsán.