"Minden oltóanyag, amely Magyarországon elérhető, megfelelő mértékű, akár közel százszázalékos védettséget nyújt a betegség ellen, de csak abban az esetben, ha mind a két oltást megkapja a páciens. Ha valaki csak az elsőt adatja be, a védettsége körülbelül fele, legfeljebb kétharmada lesz ahhoz képest, mintha mind a két oltást megkapta volna" - mondta az Origónak Dr. Jámbor Zoltán, a Szent Imre Kórház főorvosa. Hozzátette: ha többen csak az első oltást adatják be, a védettségük nem lesz olyan mértékű, ezért elkaphatják a vírust és megbetegedhetnek. Az országos szintű nyájimmunitás eléréséhez is feltétlenül szükséges, hogy mindenki megkapja a második oltást is. Interjú Dr. Jámbor Zoltánnal.

Mért szükséges a koronavírus elleni vakcinánál két védőoltást beadatni?

A védőoltások többségénél nem elég egy vakcina - akár a gyerekkori oltásokra gondolunk, akár a felnőttkorban adhatókra, mint például a májgyulladás vagy a kullancsencephalitis elleni oltásra. Ezeknél a vakcináknál is több oltás után alakul ki a védettség - ahogy a koronavírus elleni védőoltás esetében is. A vakcina gyártója határozza meg, hogy hány oltást kell beadatni ahhoz, hogy kialakuljon a teljes védettség. Ha kettő védőoltás kell, biztos, hogy akkor lesz kellően hatékony a vakcina, elég erős a kialakult immunválasz, ha mind a kettőt beadatja a páciens.

Székesfehérvár, 2021. május 3. Egy férfit beoltanak az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina második adagjával a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, Székesfehérváron, 2021. május 3-án. MTI/Vasvári TamásForrás: MTI/Vasvári Tamás

Mi történik akkor, ha valaki úgy dönt, hogy nem adatja be a második koronavírus elleni védőoltást?

A védettsége nem lesz olyan mértékű, mint amit szeretnénk elérni, és ami az országos szintű nyájimmunitás eléréséhez feltétlenül szükséges. Minden oltóanyag, amely Magyarországon elérhető, megfelelő mértékű, akár közel százszázalékos védettséget nyújt a betegség ellen, de csak akkor, ha mind a két oltást beadatja a páciens. Ha valaki csak az elsőt kapja meg, a védettsége körülbelül fele, legfeljebb kétharmada lesz ahhoz képest, mintha mind a kettőt beadatta volna. Feltétlenül szükséges mind a két oltás, mert a védettség akkor lesz teljes.

A nyájimmunitás kialakulását is veszélyeztetheti, ha többen úgy gondolják, hogy a második oltásra nem mennek el?

Természetesen, a védőoltás által kialakult nyájimmunitást ez veszélyeztetheti. Persze, a társadalom összvédettsége úgy is kialakulhat, hogy a legtöbben átesnek a betegségen, de az nagyon veszélyes út. A koronavírus-fertőzés súlyos betegséget okoz, akár halálos is lehet. A védőoltás viszont úgy alakítja ki a szervezet védettségét, hogy nem okoz betegséget, legfeljebb nagyon enyhe oltási reakciók alakulhatnak ki. Azt mindenképp szeretnénk elkerülni, hogy a betegség által váljon védetté a lakosság. Egy oltás után többen is elkaphatják még a betegséget, a második beadását követően azonban rendkívül ritkán fordul elő ilyen eset. Ha mégis megfertőződik valaki, a betegség lefolyása nem lesz olyan súlyos, mintha nem kapta volna meg mind a két oltást. Ráadásul, ha többen csak az első oltást adatják be, elhúzódhat a járvány - az ország védettsége sokkal lassabban alakul ki.

Dr. Jámbor Zoltán, a Szent Imre Kórház főorvosaForrás: Dr. Jámbor Zoltán

Mi történik a szervezetben, amikor az ember megkapja az első oltást, és mi történik, amikor a másodikat is beadatja?

Az első oltás elindít egy védelmi választ a szervezetben. Többféle hatásmechanizmusú oltás létezik, mindegyik más-más utat indít el, de az összes vakcina aktivizálja a védelem kialakítását. A második oltás teljesíti ki a folyamatot. Az orosz vakcinánál a második oltás nem egyezik az elsővel, tehát ott a teljes védettség kialakulásához elengedhetetlenül szükséges mind a kettő, mert egymást kiegészítik. A többi oltásnál a második ráerősít az elsőre. Vagyis a második oltás arra emlékezteti a szervezetet, hogy a védelem aktív maradjon.

Van-e mégis olyan eset, amikor nem ajánlott a második oltás beadása?

Egyetlen esetben érdemes elgondolkodni azon, hogy kell-e második oltás. Ez pedig az, ha az első oltás után súlyos allergiás reakció lépett fel. Nagyon kevés ilyen esetről lehetett hallani az egész világon, de természetesen előfordulhat. A mi oltópontunkon eddig közel nyolcvanezer oltást adtunk be, és egyetlen súlyos anafilaxiás sokk sem alakult ki. A tapasztalatunk szerint a koronavírus elleni vakcinák más oltóanyagokhoz képest jóval kevesebb oltási reakciókat okoznak - sokkal kisebb arányban fordulnak elő allergiás mellékhatások.

Győr, 2021. május 3. Egy férfit beoltani készülnek a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty vakcina első adagjával a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház oltópontján, 2021. május 3-án. MTI/Krizsán CsabaForrás: MTI/Krizsán Csaba

Hogyan látja, a Szent Imre Kórház oltópontján - ahol ön szinte minden nap dolgozik - hogyan halad az oltás?

Eddig tömegével jöttek az emberek, az utóbbi napokban kicsit érezhető, hogy akik nagyon várták már az oltást, azok megkapták, így most azok érkeznek, akik eddig kivártak, és most már látják, hogy az oltás semmilyen komoly mellékhatást nem okoz, illetve rájöttek, hogy szükséges a védettség ahhoz, hogy ne betegedjenek meg, és szükségük van a védettségi igazolásra is, hogy színházba, moziba vagy étterembe mehessenek, utazhassanak. Jelenleg többnyire - körülbelül kétharmad arányban - már a második oltásra érkeznek az emberek. Most várjuk a fiatalokat, lehetőség van arra, hogy a regisztráció után időpontot foglaljanak nálunk. Őket is erre buzdítom, hiszen ha most a 16-18 éves korosztályból időpontot foglalnak a fiatalok, napokon belül megkaphatják az oltást.

Már ott tartunk, hogy aki oltást szeretne, valóban néhány nap alatt megkaphatja?

Igen, most körülbelül 3-4 nap után tudunk időpontot adni. Persze, ha valaki valamelyik gyártó vakcinájára vár, akkor előfordulhat, hogy a várakozási idő hosszabb. De még egyszer hangsúlyozom: a Magyarországon elérhető oltások mindegyike hatásos és biztonságos. Most ez a legfontosabb, hogy minél több ember védett legyen. Nincs jó oltás és kevésbé jó oltás. Minden oltás hatékony és biztonságos.