Kihirdették a Rubicon Intézet tudományos pályázatának díjazottjait

Recsk munkatábor
Recsk, 1950-es évek eleje A recski munkatábor 1950. október közepétől 1953. őszéig működött. A hatalom koncentrációja és a diktátort övező személyi kultusz mellett a Rákosi-korszak fontos jellemzője az engedetlenekkel és a potenciális riválisokkal való leszámolás, s egy olyan rendszer működtetése volt, amely lényegében az egész társadalmat rettegésben tartotta. Magyarországon ennek elsődleges eszköze a Belügyminisztériumnak az a különleges testülete volt, amelyet először ÁVO-nak, majd 1948. szeptember 6-ától ÁVH-nak neveztek. A államvédelmi hatóság közreműködésével végrehajtott vizsgálatok után, 1950 és 1953 között a bíróságokon - többnyire koholt vádak alapján - 390 ezer esetben született elmarasztaló ítélet. Az elítéltek egy része börtönökbe, másik részük internáló- vagy munkatáborokba került, melyek száma 1953-ra elérte a 100-at. A leghírhedtebb internálótábor a recski kőbánya volt. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó: Reprodukció
Vágólapra másolva!
Kihirdették „A 20. századi magyar történelem új szemszögből" című, 1 millió forint összdíjazású pályázatának nyerteseit. A történelemtudomány művelői számára első ízben kiírt felhívásra több mint száztíz pályamű érkezett - írja sajtóközleményében a Rubicon Intézet.
Vágólapra másolva!

A Rubicon Intézet év elején közzétett pályázatára olyan tanulmányokat vártak, amelyek új nézőpontból mutatják be a 20. századi magyar történelem eseményeit, ismert vagy ismeretlen személyiségeit. Több szempontot is megfogalmaztak a szervezők, ami alapján az elbírálásnál előnyben részesülhet egy pályázat. Így többek között azok a tanulmányok, amelyek tudományos alapon megkérdőjelezik a kiválasztott esemény következményeinek hagyományos értelmezését, eddig széles körben nem ismert történést vonnak be a történeti látókörbe, a Trianon-traumát családi sorsokba ágyazva jelenítik meg, vagy az egyházüldözések hétköznapi gyakorlattá váló politikáját tárják fel.

– emeli ki dr. Hahner Péter, a Rubicon Intézet főigazgatója, a szakmai zsűri tagja. A témákat illetően hozzátette: több kiváló tanulmány ismertette a trianoni sorsokat, az 1950-es évek terrorját, a családok megaláztatását, a „kulákcsaládokkal" szembeni eljárásokat. Továbbá

a pályaművek között szerepeltek világháborús emléknaplók és visszaemlékezések,

valamint néhány értekezés a magyar külpolitika kérdéskörét is érintette, de megtalálhatók voltak a sport- és a helytörténeti témafeldolgozások is a munkák között. Külön említést érdemel, hogy több pályamű, nagyon alapos kutatótevékenység eredményeként egy-egy személyiség életútját is bemutatta.

A recski munkatábor az 1950-es években Forrás: MTI/-

Az 1 millió forint összdíjazású pályázat első 10 helyezettje részesül pénzjutalomban, valamint a bírálóbizottság döntése alapján különdíjakat is kiosztanak a résztvevők között. A legjobb pályaművek a Rubicon Intézet honlapján is hamarosan olvashatóak, amelyek közül egy válogatást a Rubicon Történelmi Magazin is megjelentet.