Csokitolvajokat fogtak Szekszárdon

Vágólapra másolva!
Az utóbbi néhány hétben három olyan fiatallal szemben is eljárást indítottak a szekszárdi rendőrök, akik több tucatnyi édességet loptak helyi üzletekből.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hétvégén több helyről is érkezett bejelentés a szekszárdi rendőrségre, hogy helyi üzletekből több tábla csokoládét próbált ellopni néhány fiatal. Volt olyan, akiket a bolt biztonsági őre megpróbált feltartóztatni, de nem sikerült neki.

Egy másik férfi a zsákmányt hátrahagyva elszaladt, miután lebuktatták.

A rendőrök az eset kapcsán egy 23 éves szekszárdi, és egy 19 éves sárszentlőrinci férfit is elfogtak, akikkel szemben lopás miatt indítottak büntetőeljárást.

A fiatalabb egy óra alatt 86 tábla csokoládét lopott el három különböző boltból.

A 23 éves tolvaj nem tanult abból, hogy tetten érték menekülése előtt, mert másnap újra tetten érték lopás közben.

Forrás: Police.hu

Május 10-én egy másik kamaszt is fogtak.

A 16 éves, szekszárdi fiú hasonló módszerrel lopott csokoládét, mint a hétvégén elfogott fiatalok.

Vele szemben is eljárás indult. A rendőrök megállapították, hogy az elmúlt időszakban mindhárman legalább ötször-ötször loptak csokit helyi boltokból - írja a Police.hu.