A Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron hasba szúrta a barátját, miután összevesztek azon, hogy részegen ült a volán mögé.

Egy ceglédi férfi július 2-án este kért segítséget 59 éves barátjától, hogy vigye el a szüleihez kocsival. Amikor beszállt,

észrevette, hogy a férfi ivott. Az utas dühösen szóvá tette, kiszállt a kocsiból és mérgében letörte a visszapillantó tükröt. M. Bálint bosszúból barátja keze felé szúrt egy késsel,

de szerencsére nem találta el.

Elköszöntek egymástól, majd az 59 éves férfi  távolodó barátját lassan követni kezdte a kocsival, miközben hangosan bőgette a motort, ezzel kifejezve, hogy utólag még elszámolnak. A férfi válaszképpen felrántotta a pólóját és odakiáltott, hogy

Gyere, akkor szúrjál le!

A sofőr kiszállt a kocsiból,

a barátjához sétált, hasba szúrta, beült kocsijába és a közeli dohánybolthoz hajtott, ahol egy sört vásárolt,

majd elhajtott.

Egy albertirsai rendőr hívott mentőt az életveszélyesen sérült áldozathoz. Eközben a ceglédi rendőrök hajtóvadászatot indítottak a menekülő támadó után, akit három órán belül megtaláltak. Az avarban rejtőzködő, és a rendőrök elől szökni készülő férfit az albertirsai otthonában fogták el.

M. Bálint tagadta a bűncselekményt, hozzátette, félelemből cselekedett, mert barátja többször rátámadt, és letörte a tükrét.

A Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást, az iratokat vádemelési javaslattal adták át az ügyészeknek - írja a Police.hu.