Így robbantotta szét Karácsony Gergely az LMP-t Gyurcsány kedvéért

Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc
Vágólapra másolva!
Mára teljesen egyértelmű, hogy 2013-ban Karácsony Gergely azért robbantotta szét az LMP-t, hogy a 2014-es választásokra csatlakozni tudjon a Gyurcsány Ferenc által kitalált baloldali összefogáshoz. Döbbenetes tény: Karácsony még Gyurcsány Miniszterelnökségének dolgozott, amikor már az LMP-t szervezte - vagyis új pártját, a Lehet Más a Politikát már az első percben elárulta. Nem véletlen, hogy még Schiffer Andrásnak, az LMP volt társelnökének sem árulta el közös múltját Gyurcsánnyal, ez Schiffer egyik nyilatkozatából is kiderül.
Vágólapra másolva!

Amikor az LMP elindult a 2010-es országgyűlési választáson, egy "új politikai kultúra" meghonosítását ígérte. Nem tudjuk, hányan gondolták ezt komolyan a párt vezetésében, és hányan voltak az árulók, Karácsony azonban biztosan az utóbbiak közé tartozott.

A jelenlegi főpolgármesternek és több társának célja teljesen nyilvánvalóan az volt, hogy megpróbálja a csődöt okozó Gyurcsány-kormányból kiábrándult baloldali szavazókat átmenteni és visszavinni a Gyurcsány vezette későbbi baloldali összefogásba.

Érdemes megemlíteni, hogy

Karácsony 2009-ben még a Gyurcsány-féle Miniszterelnöki Hivatal fizetési listáján szerepelt, amikor elkezdte az LMP szervezését. Vagyis már az első percben elárulta új pártját, és a háttérben továbbra is Gyurcsány érdekében dolgozott.

2010 után fokozatosan sokasodtak az erre vonatkozó jelek, 2013-ban pedig Karácsony - miután nem tudta megpuccsolni a Schiffer-féle pártvezetést - társaival szétszakította az LMP-t.

Karácsony Bajnai és Gyurcsány érdekében robbantotta szét az LMP-t Forrás: MTI/Illyés Tibor

Így robbantotta szét Karácsony az LMP-t

Az események pontos felidézésekor érdemes rámutatni arra, hogy 2012 nyarán az LMP hivatalosan még egy új pólus létrehozását tűzte ki célul, amely az újonnan létrejött baloldali mozgalmakat szerette volna összefogni. Ezek azonban (köztük Juhász Péter Milla nevű szervezete, illetve a Kónya Péter és Árok Kornél vezette Szolidaritás) 2012. október 23-án hűségesküt tettek Bajnai Gordonnak.

Bajnai 2009-ben Gyurcsány embereként lett miniszterelnök, amikor a bukott kormányfő lemondásra kényszerült, és nyilvánvalóan a baloldali szavazók körében is még mindig rendkívül népszerűtlen Gyurcsány bábja volt 2012-2013-ban is.

Ekkortól indult meg a szakadásig tartó háború az LMP-ben. (Schiffer Andrásék nem akartak semmilyen szövetséget Gyurcsánnyal.)

Karácsony egyértelműen a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 mellé állt. Az LMP 2012-es novemberi kongresszusi határozatával akasztotta meg Karácsonyék puccskísérletét, de a párton belüli háború nem lanyhult, mert Gyurcsány emberei nem nyugodtak bele a vereségbe.

Karácsony Gergely célja mindig is az volt, hogy az MSZP-ből és SZDSZ-ből kiábrándult baloldali szavazókat átmentse és visszavigye Gyurcsány mellé Forrás: Origo

A Schiffer András vezette önállóságpártiak és a Gyurcsány-Bajnai-féle szövetség híveinek háborúja a 2013. január 26-27-i kongresszuson folytatódott.

Ekkor Karácsonyék puccskísérlete megint elbukott. Mivel nem tudták átvenni a párt irányítását, úgy döntöttek, szétrobbantják az LMP-t. Kiléptek a pártból, és Karácsony Szabó Tímeával és Jávor Benedekkel együtt 2013 elején megalapította a Párbeszédet.

Jellemző, hogy Karácsony és szakadár társai nem mondtak le a parlamenti képviselőségről, holott nyilvánvalóan nem erre kaptak felhatalmazást a 2010-es választáson.

A jelenlegi baloldali főpolgármester 2013 márciusában hivatalosan is szövetséget kötött a Bajnai Gordon-féle Együtt-tel, a 2014-es országgyűlési választáson pedig már közösen indult a Párbeszéd az MSZP-vel és a Gyurcsány Ferenc vezette DK-val.

Karácsony Schiffert is becsapta, eltitkolta, hogy Gyurcsány Miniszterelnökségén dolgozott

Visszatérve a 2013-as kongresszusra fontos megjegyezni, hogy Schiffer András akkor azt mondta, hogy

Schiffer egyébként később azt mondta Karácsonyról, hogy amikor 2009-ben belépett a pártba, akkor nem árulta el, hogy 2009-ig Gyurcsány Miniszterelnöki Hivatalában dolgozott.

Ismét visszatért Gyurcsányhoz

Karácsony Gergely 2014-ben még csak az 55. helyen szerepelt a baloldali Gyurcsány-listán, amely óriásit bukott a választáson. A baloldalt vezető Gyurcsánytól azonban megkapta jutalmát, a 2014-es önkormányzati választáson Zugló polgármesteri székéért indulhatott, és a DK nem indított ellenjelöltet. Mindez később kiváló ugródeszka volt Karácsony főpolgármesteri posztjához. (Sőt, 2018-ban miniszterelnök-jelöltséggel is próbálkozhatott, természetesen sikertelenül.) A 2019-es főpolgármester-választás előtti baloldali előválasztási színjátékon már Karácsony volt Gyurcsány kiválasztottja a jelöltségre. Miután pedig főpolgármester lett, Gyurcsány Ferenc egyik leghűségesebb embereként folytatta, a Városházát Karácsony asszisztálásával megszállták Gyurcsány emberei.