A magyar kormány jól döntött, hogy elkezdte a Sinopharm-vakcina alkalmazását, ezt erősítette meg múlt héten a WHO is, de nem is tehetett mást - jelentette ki Kásler Mikós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben videósorozat legújabb részében, ahol a kínai vakcina engedélyezése mellett szóba került az oltóanyagok hatékonysága, a gyerekek oltása, a Székely Petíció és a magyar középiskolások oxfordi vitaversenyen nyújtott kiváló szereplése.

A miniszter elmondta, hogy az elmúlt év végén magyar szakemberek utaztak a gyártás színhelyére, Kínába és Oroszországba, hogy a helyszínen ellenőrizzék a gyártási folyamatokat, ezt követően átnézve a dokumentációt mindent rendben találtak.

A tárcavezető hozzátette, ezután még 8 vizsgálatot végeztek el a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei, és miután azokat is rendben találták, nem volt vitás, hogy a Sinopharm megfelelő. A baloldal keletivakcina-ellenes politikájáról azt nyilatkozta,

a baloldal nem a szerencsés utat választja, ha a WHO-val vitatkozik, mert ezt a vitát soha nem fogja megnyerni. Időközben azonban a baloldal honfitársaink életét veszélyezteti. Arra a kérdésre, hogy kell-e következő oltás, az orvosminiszter úgy válaszolt: jelen pillanatban senki nem tudja megmondani, mert a vakcinák kifejlesztése óta nem telt el annyi idő.

A kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinái az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet oltópontjánForrás: MTI/Rosta Tibor

Hangsúlyozta, hogy az összes forgalomban lévő vakcina esetén elindítottak egy klinikai vizsgálatot, amely a vakcinák utáni teljes immunitást vizsgálja, ami azt jelenti, hogy folyamatosan egyre többet és többet tudunk a vizsgálatokkal párhuzamosan. Már május végén lesznek kezdeti eredmények, júniusban pedig még több várható. Mivel a vizsgálati idő egy év, így az első év végén meg tudjuk mondani, hogy egyéves-e a védettség, és hogy mindegyiknél fennáll-e ez a körülmény.

Az összes vakcina esetében vizsgálják a fiatalok olthatóságát is. Van olyan vakcina, ami egészen féléves korig próbál eredményt elérni - fejtette ki a miniszter. Ha megvannak a megfelelő minőségi szakmai paraméterek, Magyarország is fog csatlakozni ezeknek a korosztályoknak az oltásához - emelte ki.

Az EMMI minisztere kitért a Székely Petícióra is: Európa számos országában vannak nemzetiségek, kisebbségek, akik több száz, vagy több ezer éve a megadott területen élnek folyamatosan. Az ő érdekeiknek a védelme megerősíteni annak a lehetőségét, hogy Európa tarka maradjon, és minden érték, a nemzetiségek kultúrája tovább éljen.

A tárcavezető az interjú végén beszámolt, hogy miniszteri oklevelet adott át az oxfordi vitaversenyt megnyert két magyar gimnazista lánynak, akikkel az átadást követően ő maga is megtapasztalhatta a fiatalok felkészültségét egy spontán vita keretében.

Kásler Miklóssal a napokban készített interjút az Origo, itt tudja elolvasni.