Hazugsággal kampányolt Karácsony Gergely

KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2021. február 18. Karácsony Gergely főpolgármester, a klub tiszteletbeli elnöke beszédet mond a BVSC-Zugló sportkomplexum geotermikus hőellátó rendszerének avatásán 2021. február 18-án. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Hazugsággal indította 2018-as választási kampányát a baloldal miniszterelnök-jelölti pozíciójára készülő Karácsony Gergely, ugyanis valótlanul azt állította, hogy doktori (PhD) fokozata van. A képzést azóta sem fejezte be, többek között a nyelvvizsga hiánya miatt, amely miatt az elmúlt napokban kénytelen volt magyarázkodni - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Hazugsággal indította Karácsony Gergely 2018-ban az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjeként országgyűlési választási kampányát, amikor a pártja honlapján közzétett bemutatkozásában azt állította, hogy 2007-ben az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében doktori (PhD) fokozatot szerzett - írja a lap.

A jelenlegi főpolgármester akkori állítását cáfolja, hogy egyrészt csak 2007-ben kezdte meg a tanulmányait az említett intézményben. Másrészt

a tudományos fokozat megszerzéséhez két nyelvvizsga is szükséges, azonban a baloldal újfent lehetséges miniszterelnök-jelöltjéről azóta kiderült, hogy nincs egyetlen nyelvvizsgája sem.

A lektorátusi papír ugyanis nem feleltethető meg a klasszikus, államilag elismert középfokú nyelvvizsga-bizonyítványnak, amit az egyetemek szabályzatai kimeneti követelményként előírnak. Karácsony később sem fejezte be a képzést, egyrészt a politikai életben történő feltűnése, másrészt a képzés teljesítéséhez szükséges szigorú nyelvvizsga-követelmények hiánya miatt - folytatja a Magyar Nemzet.

A lap alkalmasságát firtató cikkére

válaszul a főpolgármester dühös hangú bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán,

amiben a nyelvtudásával kapcsolatos kérdéseket kerülte, helyette viszont beszámolt arról, hogy gyerekkorától kezdődően milyen iskolákba járt.

Karácsony Gergely főpolgármester nem fejezte be a doktori képzést, többek között a nyelvvizsga hiánya miatt Forrás: MTI/Mónus Márton

Karácsony Gergely megerősítette a Magyar Nemzet információját, hogy korábbi, középfokú nyelvvizsgával kapcsolatos sejtetésével szemben mindössze az ELTE Bölcsészettudományi Kar – azóta már megszűnt – idegen nyelvi lektorátusán kapott igazolást arról, hogy angol nyelven beszél, de továbbiakat nem árult el a kérdéses igazolással kapcsolatban.

Az már csak ráadás, hogy a fenti hiányosságok miatt

Karácsony adjunktusi pályaíve is több mint furcsa,

amivel a Magyar Nemzet szintén részletesen foglalkozott. Egy másik doktori iskolába is jelentkezett Karácsony, amit szintén nem fejezett be.

Még 2000-ben – miután az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében szociológia diplomát szerzett – a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdte meg első doktori képzését. Az életrajza szerint 2000 óta rendszeresen publikál a nyomtatott sajtóban, több tucat tanulmánya jelent meg akadémiai folyóiratokban, tanulmánykötetekben, azonban a Corvinusról 2003-ban pont amiatt tanácsolták el, hogy nem teljesítette a tudományos képzés kötelezettségeit. Ennek ellenére

Karácsony a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének az oktatója lett, először tanársegédi, majd 2008-tól adjunktusi beosztásban, nyelvvizsga és tudományos fokozat nélkül,

tehát megelőlegezett bizalomból dolgozhatott az egyetemen - írja az újság.

Karácsony a kérdéses időszak során a Medián közvélemény-kutató intézet kutatásvezetője, majd kutatási igazgatója volt. Ekkor dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalnak is, ahol

családi cége 2006 és 2009 között több tízmillió forint értékű tanácsadói megbízást kapott a szocialista-szabad demokrata Gyurcsány-kormánytól.

Karácsony Gergely a hét elején annak kapcsán volt kénytelen magyarázkodni, hogy kérdések merültek fel a nyelvtudásával, pontosan annak hiányával kapcsolatban. A baloldal lehetséges miniszterelnök-jelöltje múlt héten a The Economistnak adott interjút tolmács segítségével, amelyben a közte és az Orbán Viktor miniszterelnök közötti testalkatbeli különbségből a politikai képességekre igyekezett következtetni. Karácsony a botrányos „body shaming" után arról kezdett magyarázkodni, hogy milyen különbségek vannak Orbán Viktor és az ő, mint kiderült, nem létező idegennyelv-tudása között - foglalta össze a Magyar Nemzet.