A 16-18 évesek több mint 50 százaléka regisztrált a koronavírus elleni vakcinára, az oltások beadása jelenleg is tart - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.

Galgóczi Ágnes fontosnak nevezte, hogy az oltásra érkezőknél legyen ott a szülői beleegyező nyilatkozat.

Elmondta, minden korcsoport folyamatosan regisztrálhat az oltásra, ezt követően pedig állandó jelleggel lehet időpontot foglalni az oltópontokra a Sinopharm-, az AstraZeneca-, a Pfizer- és a Szputnyik vakcinákra.

Képünk illusztrációForrás: MTI/Komka Péter

Hangsúlyozta, a Szputnyik vakcinából az utolsó szállítmány érkezett meg a kórházakba, így, aki ezt az oltóanyagot szeretné, most még kérheti.  

Az előbbieken túl a háziorvosok Moderna- és Janssen-vakcinákkal oltanak, utóbbi oltóanyag előnye, hogy elég belőle egy dózis, vagyis már az első oltás után védettséget ad a megfelelő idő elteltével - fejtette ki Galgóczi Ágnes.

Emlékeztetett, már több mint 5 millióan regisztráltak védőoltásra, és 4,6 millióan kapták meg legalább az első vakcinát.  

A járványügyi osztályvezető kiemelte ugyanakkor, hogy a járványügyi adatok folyamatos javulása ellenére sem szabad megfeledkezni a védőintézkedések betartásáról, és folytatni kell az oltások beadását is.

Galgóczi Ágnes ismételten arra kért mindenkit, regisztráljon az oltásra, továbbá figyelmeztetett arra is, hogy a második részoltás is nagyon fontos a hosszabb ideig tartó, teljesebb védelem eléréséért.  

Egy esetleges negyedik járványhullám elkerüléséért az a legfontosabb, hogy a lehető legtöbben kapjanak védőoltást - tette hozzá.