Az önkormányzati választás után egészen mostanáig 141-en távoztak a józsefvárosi polgármesteri hivatalból, miközben 154-en érkeztek – derül ki a VIII. kerületi önkormányzat Origónak megküldött adatszolgáltatásából. Információink szerint a szokatlanul nagy fluktuációnak többek között a politikai kinevezettek, és a szakmai apparátus fizetése közötti látványos különbség, illetve a rossz munkakörülmények az oka. Pikó András, Momentum-közeli kerületvezető egy tavaly októberi körlevélben elismerte, hogy irtózatos bűz árad az épület mosdóiból, és intézkedést ígért. Ehhez képest a baloldali városvezetésnek eddig csak pár légfrissítőt sikerült kihelyeznie a mellékhelyiségekbe.

Miután a fülünkbe jutott, hogy 2019 októberét követően óriási "mozgások" vették kezdetét a Pikó András vezette hivatalban, közérdekű adatigényléssel fordultunk a helyi önkormányzathoz. Azzal kapcsolatban kértük ki az adatokat, hogy az önkormányzati választást követően hányan távoztak és érkeztek.

Tömeges távozások

Czukkerné dr. Pintér Erzsébet jegyző tájékoztatásából kiderült, hogy Pikó uralma alatt - értesüléseinknek megfelelően – rendkívül nagy volt a fluktuáció a polgármesteri hivatalban: a másfél év során 141-en szüntették meg a jogviszonyukat, miközben 154-en létesítettek jogviszonyt. Ez azt jelenti, hogy havonta nagyságrendileg tízen mondtak fel, ami egy kisebb apparátus esetében meglehetősen soknak számít.

A "mozgolódások" egyik gócpontja a Jogi Iroda volt, ahol ezalatt az idő alatt 10-en mentek el, és 11-en távoztak. Úgy tudjuk, az elmúlt évben rendszeressé váltak a felmondások a szervezeti egységnél. Többek között távozott Sengel Éva irodavezető, akit Pikó személyesen hozott magával tavaly januárban, ehhez képest öt hónapig bírta ki. Értesüléseink szerint a távozási hullámban az is közrejátszik, hogy Czukkerné józsefvárosi szerepvállalását megelőzően egy 30 fős hivatalt vezetett Kistarcsán, így nincs tapasztalata egy nagyobb stáb összefogásában. 

Szintén "jól" teljesített a Közbeszerzési és Pályázatkezelő Iroda, ahol 5, illetve 7 volt ez a szám. Ahogy az önkormányzat adatszolgáltatásából jól látszik,  

a szokásosnál jóval többen hagyták ott Pikó Andrásékat. 

Ezenkívül szerettük volna megtudni a távozók beosztását, a jogviszonyának a kezdetét, a végét és a megszűnésének módját, valamint munkakörének a megnevezését, azonban az önkormányzat a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényre hivatkozva megtagadta a kérésünket. 

A józsefvárosi önkormányzat alakuló ülésén ünnepelteti magát Pikó András polgármesterForrás: Facebook/Pikó András

Komoly ellentétek feszülnek

Úgy tudjuk, több oka van annak, hogy ennyien "elmenekültek" a Momentum-közeli polgármester tágabb értelemben vett stábjából. Állítólag komoly feszültség van a politikai kinevezettek, és a szimpla köztisztviselők között, mivel előbbiek jelentős fizetéseltérítés(eke)t kapnak.

Erre jó példa Pálinkás Balázs, Pikó kabinet-vezetőhelyettese, aki a szakmai apparátusnál jóval többet vihet haza az eltérítésnek köszönhetően. A birtokunkba került dokumentum szerint az alapilletménye 466 650 forint, amihez hozzájön a 35 százalékos illetménykiegészítés (163 328 forint), és a vezetői pótlék (69 998 forint), így kerekítve havi 700 000 ezer forintot kap az önkormányzattól. Ez közel sem számít egyedi esetnek a kabineten belül, információink szerint Pikó közvetlen környezetében majdnem mindenkinek eltérítik a fizetését. Szemben a szakemberekével, akik a szakmai munkájukért nem részesülnek hasonló elismerésben.

Nemcsak a hivatalon belül, hanem a hivatal és a politika között is komoly súrlódások vannak. Úgy tudjuk, másfél évvel a választás után is megy a mutogatás a hivatalra, hogy akadályozza a politikát. A kerület vezetői sokszor lassúnak találják az apparátust, és elégedetlenek amiatt, hogy a kérésük nem valósul meg pillanatok alatt.

Erőss Gábor párbeszédes alpolgármester az Origónak elismerte, hogy közvetlenül hívta Melegh Mónika aljegyző egyik munkatársát, amit utóbbi erősen kifogásolt. Olyannyira, hogy beosztottjának megengedte, amenniyben a baloldali városvezető hívja, ne vegye fel a telefont neki. Érdekesség, hogy Melegh és Erőss is a Párbeszéd tagja. Úgy tudjuk, hiába párttársak, közel sem felhőtlen a viszony kettőjük között: Melegh ugyanis korábban Erőss asszisztense volt a polgármesteri kabinetben, azonban személyi ellentétek miatt áthelyezték a jogi irodára, ahol vezető lett.

Az aljegyzőről egyébként korábban írtunk, megmutatva, hogyan lett egy egyszerű pártaktivistából Józsefváros második-harmadik számú jogi szereplője. Információink szerint Melegh előszeretettel hangoztatja a hivatalban, hogy az ő dolga "megszelídíteni" a szakmai apparátusra nyomást gyakorló képviselőket. 

Erőss Gábor, Józsefváros párbeszédes alpolgármestereForrás: Facebook/Erőss Gábor

Rossz munkahelyi körülmények

Abban, hogy a baloldali városvezetés nem tudja megtartani a munkavállalóit, komoly szerepe van a rossz munkakörülményeknek.

A városvezetés tavaly márciusban, a nemzetközi nőnapon körbeküldött a hivatal dolgozói között egy munkavállalói elégedettségi felmérést, amit alig páran, összesen huszonketten töltöttek ki. A kevés válaszoló ellenére Pikóéknak csak fél évvel később, októberben sikerült kiértékelniük a beérkező véleményeket. A polgármester - az Origóhoz eljuttatott - október 8-ai tájékoztató levelében azt írta, 

egyértelmű - és mi is tapasztaljuk nap mint nap -, hogy a hivatalban a munkakörülmények nem optimálisak, ami egyszerre tudható be a régi épületnek, ahol dolgozunk, és a szűkös anyagi erőforrásoknak, amelyek rendelkezésünkre állnak.  

Később Pikó arról írt, hogy "nagyon sokan panaszkodtak az épületben található mosdók állapota miatt, ami számunkra is elkeserítő". Soraiból kiderült az is, hogy a belső ellátási irodának kell megvizsgálnia, honnan jön az egész szintet átható bűz, és a problémát lehet-e szagelszívóval orvosolni, vagy ennél nagyobb befektetésre van szükség. Egyes elmondások szerint olyan szag kering az épületben, mintha csőtörés lenne valahol a mélyben, és a szennyvíz már beszivárgott volna a falakba. Egyelőre annyira előrelépés történt az ügyben, hogy idén tavasszal a városvezetésnek sikerült légfrissítőket elhelyezni a mellékhelyiségekben, ami az előzmények ismeretében inkább megmosolyogtató. 

Rettenetes bűz árad a józsefvárosi polgármesteri hivatal folyosóiból, Pikó Andrásék erre légfrissítőket tettek kiForrás: Origo

A kerületvezető körlevelében azt is kiemelte, hogy szükséges az irodák, és a folyosók tisztasági festése. A hivatalon belüli feszült hangulatot jól mutatja, hogy több válaszoló is igényelte a jó munkaköri légkör megteremtését, és rámutatott "ebben a vezetők felelősségére".