Most a kórházi ellátásokról hazudott az oltásellenes baloldal

Hazugságszámláló 05.18.
Timer2
Vágólapra másolva!
Az oltásellenes baloldal naponta tömegével próbálja riogatni az embereket különböző koronavírussal kapcsolatos hazugságokkal. Ezeket gyűjtöttük össze, és mostantól rendszeresen megmutatjuk őket. Április 1. óta eddig 533 hazugságot közöltek a baloldali politikusok, pártok, a hazai és külföldi baloldali sajtó.
Vágólapra másolva!

Timer2 Forrás: Origo

Hazugságszámláló

2021.04.01.

1 DK DK A rendszer lételeme volt eddig is a félrevezetés, a kellemetlen adatok eltitkolása. Az újságírók kitiltása a kórházakból. Most, kivált a válság idején, ez megbosszulja magát.
Járvány idején az életünket bízzuk a kormányra. Ezért fájdalmas és hatalmas áldozatokkal járó, hogy Magyarország jelenlegi vezetése titkolózik, elhallgat, számára a világjárvány is jórészt kampányolás.
2 Gyurcsány Ferenc DK Talán elvégezhette volna a dolgát időben. És akkor most nem halna meg 300 ember egy nap alatt.
Kit érdekel a kormányfő lelke!?
Azok élete érdekel bennünket, akik még élhetnének, ha tisztességes kormánya lenne az országnak.
3 Dobrev Klára DK A rendszer lételeme volt eddig is a félrevezetés, a kellemetlen adatok eltitkolása. Az újságírók kitiltása a kórházakból. Most, kivált a válság idején, ez megbosszulja magát.
Járvány idején az életünket bízzuk a kormányra. Ezért fájdalmas és hatalmas áldozatokkal járó, hogy Magyarország jelenlegi vezetése titkolózik, elhallgat, számára a világjárvány is jórészt kampányolás.
4 LMP LMP Miért nem sikerült megvédeni az országot a járványtól? Látjuk, hogy Európában szinte nálunk a legrosszabbak a járványügyi adatok.
Miért nem sikerült megvédeni a családok és vállalkozások megélhetését? Továbbra sincs 100%-os táppénz, kiterjesztett bértámogatás vagy éppen 9 hónapig tartó álláskeresési járadék.
5 LMP LMP Varga Mihály nem tudja, mit beszél. A kormány nem a "gazdaság" megerősítésére csoportosította át a 4000 milliárd túlnyomó részét, hanem fölösleges és káros beruházásokra, mint stadionépítések, kínai vasút, kormányzati várnegyed, vadászati "világkiállítás";
a közvagyon és forrás magánalapítványokba való kiszervezésére a multik túltámogatására.
Magyarországon a kormány a bértámogatásra 51 milliárd forintot költött, Ausztriában 2500-at, ami 50-szeres különbség! S a válság más károsultjai sem kaptak rendes segítséget.
6 Keresztes László Lóránt LMP A gazdaságvédelem ELÉGTELEN‼️ Pénz pedig lenne rá! Az értelmetlen, SZÁZMILLIÁRDOKAT elégető gigantikus beruházásokat AZONNAL le kell állítani, és végre ▪️ ÉRDEMI segítséget kell adni azoknak, akik elveszítették a megélhetésüket ▪️ 9 hónapra kell emelni az álláskeresési járadék idejét ▪️ VALÓDI segítséget kell adni a legnehezebb helyzetbe került kisvállalkozásoknak‼️
7 Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom Orbán Viktor a legnagyobb gátja annak, hogy eredményes legyen a védekezés! A fideszes elit a járványból is csak propagandát akar gyártani. Ennek az eredménye a világ legrosszabb lakosságarányos halálozási adatai, teljes káosz az államigazgatás terén és a szakmai érvek alárendelése a politikai kommunikációnak.
8 Fekete-Győr András Momentum Mozgalom Nincs még egy ország a nyugati világban, ahol az újságírókat és a közvéleményt kitiltották a kórházakból a koronavírus-járvány idején.
A Fidesz-kormány tudatosan tagadja előlünk a valóságot, tudatosan takarja el a járvány igazi arcát. Retteg ugyanis attól, hogy a magyar emberek a saját szemükkel látnák meg, mit jelent a valóságban az, hogy Magyarország a járvány által egyik legsúlyosabban érintett ország.
Sokan ugyanis még mindig nem gondolják úgy Magyarországon, hogy a koronavírus-járvány komolyan veendő, súlyos és kritikus helyzet volna. Hiszen sosem láthatták a híradóban és az online médiában a járvány igazi arcát.
9 Donáth Anna Momentum Mozgalom Mert ma a független sajtót nem hagyják dolgozni, így egy járvány közepén az emberek nem kaphatnak valós képet arról, mennyire súlyos a helyzet.
Emellett nem közölnek könnyen feldolgozható és értelmezhető adatokat a hivatalos koronavírus-tájékoztató honlapon sem
10 Ujhelyi István MSZP Hónapok óta követelem tőlük a Magyarországnak járó oltóanyagok szállítási megállapodásait és logisztikai menetrendjét (erre Orbán is hivatkozott tegnapi interjújában, tehát van ilyen), amelyeket a magyar kormány képviselője írt alá, és amelyek világosan bizonyítják: a Fidesz pontosan tudja, hogy miből mennyi és mikor érkezik, vagyis a "brüsszeli akadozó szállításra" történő hivatkozásuk minimum sántít. Ezeket a papírokat azonban hiába kérem, továbbra is titkolóznak, sunyítanak, hazudnak az ügyben.
11 Rig Lajos Jobbik Hiába van elég gép, ha nincs elég szakképzett személyzet.
12 hvg.hu, Bloomberg, CNN, Reuters nemzetközi sajtó Lakosságarányosan Magyarországon világviszonylatban is kiemelkedően sokan halnak meg naponta a koronavírus-fertőzésben.
13 444.hu magyar sajtó A kormány 2020 áprilisában hozta létre a Gazdaságvédelmi Alapot azzal a céllal, hogy a koronavírus-járvány miatti válsághelyzetet ellensúlyozza. Azóta többször vontak el az alapból pénzt különböző célokra, így honvédelemre, a határon túli gazdaság fejlesztésére, a nemzeti konzultációra, a vadászati kiállításra, a Vár felújítására vagy az űrtevékenység támogatására.
14 Mérce.hu magyar sajtó A magyar kormány politikai kérdést csinált a járványkezelésből.
15 Népszava.hu magyar sajtó Mindössze egy nappal azután, hogy két tucat szerkesztőség azt kérte, hogy a kormány és az Operatív törzs is nyújtson 0-24-ben valódi tájékoztatást, újságírói kérdésekre ezúttal nem válaszolt az Operatív törzs a tájékoztatón.

2021.04.02.

16 Dobrev Klára DK Segíteni kell az időseket, nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy nemzeti tragédia heteiben éppen a legveszélyeztetettebbek ne jussanak hozzá a gyógyszereikhez.
17 Szabó Tímea Párbeszéd Nem akarom lelőni a poént, de elárulom: Szijjártó áll a milliárdos kínai vakcinabiznisz mögött is. Amihez ez az ember hozzányúl, lélegeztetőtől az oltóanyagig, hirtelen mindennek többszörösére nő az ára.
18 LMP LMP Az LMP szerint a tájékoztatás, a tudás és az információ életeket menthet a járványhelyzetben. A kormánynak segítenie kellene a tájékoztatást, nem pedig akadályoznia.
19 Donáth Anna Momentum Mozgalom Közben a kormány elkezdte rátolni az emberekre a felelősséget: egyik nap elhangzik, hogy a társadalom nem pedagóguspárti, másnap majd jön, hogy jobban be kellett volna tartani a korlátozásokat. Holnapután, ha így megy tovább, a metróvezetők lesznek majd a hibásak, amiért elkapták a vírust és nem jár a metró.
20 hvg.hu magyar sajtó A Magyar Orvosi Kamara szerint jobb döntéseket hoznának az emberek az oltásról és a korlátozások betartásáról, ha látnák, mi történik a kórházakban.
21 Alfahír.hu magyar sajtó A nálunk jobban álló Romániában aggódnak a kórházban fekvő gyerekek száma miatt.

2021.04.03.

22 Szabó Tímea Párbeszéd Kiderült az, amit mi persze eddig is tudtunk: az önkormányzatok rengeteget tudtak és tudnának segíteni, ha a kormány nem a bosszúállással lenne elfoglalva. Az önkormányzatok segítségével bizony jócskán fel lehetne mindenhol gyorsítani az oltási folyamatot.
Kérek mindenkit, hogy regisztráljon, mindenki oltasson, ebben összefogásra, és nem hazug kormányzati propagandára van szükség!
23 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Ha a kormány CSAK az oltásoktól várja a megoldást, és minden mást félretesz, annak sok-sok ezer elkerülhető haláleset lesz a következménye.
24 Bangóné Borbély Ildikó MSZP Ezzel szemben hazánkban a Fidesz bármiféle stratégia nélkül, átgondolatlanul, ötletszerűen szervezett bizonyos csoportokban teszteléseket, a magyar járványügy pedig egyszerűen feladta a kontaktkutatást.
25 444.hu, Népszava.hu magyar sajtó Zárt intézményekben, így a börtönökben is nagyon gyorsan terjedhet a járvány, a rabok és a hozzátartozók több információt szeretnének az oltási rendről.
26 Tanjug.rs nemzetközi sajtó Az iskolák újranyitása a negyedik hullám berobbanásához vezethet.

2021.04.04.

27 Arató Gergely DK Újabb gyönyörű példa arra, hogy hazudozik a Fidesz-média az ellenzék "oltásellenességéről". A szerző szerint a lakosság 1%-a 22 ezer ember. Valójában Magyarország felnőtt lakossága közel nyolcmillió ember, annak az 1%-a 80 ezer, ami a 22 ezer majdnem négyszerese. A többi is pont ennyire igaz.
28 Párbeszéd Párbeszéd A járványt közelről tapasztaló orvosok már arról beszélnek, hogy a mostani helyzet rosszabb, mint tavaly a bergamói, a dolgozók munkaviszonyának átalakítása miatt tovább növekvő munkaerőhiányról pedig nem is beszélve.
29 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom A kormány még azt sem engedte meg egy vidéki újságírónak, hogy SAJÁT oltását lefotózza. A diktatúrák cenzúráját idéző válasz szerint csak a kormánypropaganda fotózhat az oltópontokon.
30 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom A háziorvosok – a minisztérium ukázai miatt – vonakodnak az állami szűrésre küldeni a beteget, így sokaknak csak a gyógyszertárban vett teszt jelenthetett segítséget – amíg volt.
31 Spiegel.de Vera Jourová Vera Jourová szerint a magyar demokrácia igenis beteg.

2021.04.05.

32 Hajdu László DK KÓRHÁZAKBÓL KITILTVA...!!
33 Varju László DK Mi ellenzékiek oltáspártiak vagyunk!
34 Molnár Csaba DK Az ellenzéki pártszövetség ma újra elmondta: az oltás az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a koronavírust és visszakapjuk az életünket.
35 Párbeszéd Párbeszéd Alaptörvény-ellenesen tiltotta be ugyanis a kormány a tüntetéseket; holott bőven volna mi ellen tiltakozni, és igenis lenne mód járványügyi szempontból biztonságos tüntetést szervezni.
36 Párbeszéd Párbeszéd Orbán Viktor tavaly decemberben elhitette, hogy egy hétvége alatt mindenkit be tudnak oltani, ha arra volna szükség.
Ezzel szemben már az első ilyen, tömeges oltási hétvégén, március 6-án és 7-én szétesett a rendszer. Káosz alakult ki az oltópontokon, és a tervezett 74 ezer embert sem sikerült beoltani.
37 Burány Sándor Párbeszéd Mint az összellenzéki összefogás tagjai, közösen szeretnénk felhívni a figyelmet a védőoltás szükségességére. A kormánypropaganda hazugságaival ellentétben az ellenzék arra buzdítja a magyar lakosságot, hogy regisztráljon és oltassa be magát, hiszen mindenkire szükség van a járvány megállításához.
38 Szabó Tímea Párbeszéd S Z Ö V E G É R T É S ! ! De van, akinek sosem sikerül megérteni a hallott vagy olvasott szöveget. Ilyen Orbán Viktor és a kormánypárti képviselők. Ők inkább hazudnak, amit kicsit persze meg is értek. Az igazság ugyanis fáj. Fáj, hogy több, mint 5 ezer orvost és ápolót elüldöztek Orbánék, fáj, hogy a legtöbben nálunk halnak meg a világon, fáj, hogy nálunk segítettek legkevesebbet a bajba jutott dolgozóknak és vállalkozásoknak.
39 Tordai Bence Párbeszéd De az egyre jobban alakuló oltottsági arányok sem feledtetik azt, hogy mi lett a következménye a kormányzati alkalmatlanságnak, sőt, tudatos aljasságnak: a világ egyik legnagyobb covid miatti vesztesége; egy városnyi ember, akik jelentős részének az életét meg lehetett volna menteni, akiknek a megbetegedését meg lehetett volna előzni.
40 Jobbik Jobbik Az viszont történelmi bűn, hogy Orbánék visszautasítottak közel 1,8 millió adag Moderna-vakcinát, arra hivatkozva, hogy túl drága.
41 Népszava.hu magyar sajtó Pusztai Erzsébet immunológus elmagyarázta Varga Juditnak, hogy nem a beoltottak száma határozza meg a nyitás időpontját - annál bonyolultabb a helyzet.
42 Deutschewelle.com nemzetközi sajtó A magyar kormány gátat szab a vírushelyzetről való független tájékoztatásnak.
43 Die Presse nemzetközi sajtó Csak az állami média számolhat be az oltásról Magyarországon.
44 Adevarul.ro nemzetközi sajtó A magyar hatóságok korlátozzák a médiát az oltási kampányról szóló tudósításban, erről csak az állami MTVA számolhat be.
45 N1info nemzetközi sajtó Csak az állami média képviselői készíthetnek felvételeket az oltásról Magyarországon.

2021.04.06.

46 MSZP MSZP KÁOSZ koronázta a járványkezelési bénázásukat, káoszt hozott a válságkezelésük, s tragédiák tízezrei kísérik az elmúlt bő egy évet is. Katasztrofális amit műveltek, miközben az MSZP és az ellenzéki pártok konkrét javaslatokat tettek a magyar emberek és a hazai vállalkozások védelme érdekében.
47 Tóth Bertalan MSZP A Fidesz válságba sodorta az embereket, eladósította az országot. Menniük kell
48 DK DK Az igazság ezzel szemben az, hogy a DK oltáspárti közösség
49 Varju László DK Az igazság ezzel szemben az, hogy a DK oltáspárti közösség
50 Molnár Csaba DK És most hogy kiderült, hogy hazugságot terjesztettek arról, hogy a nyugati vakcinák "hatalmas késésben" vannak, lenne még egy kérdésem is.
51 Bősz Anett DK Elképesztő baklövésnek tartom, hogy a helyes járványkezelés helyett elkezdődött a vakcinaháború. Ugyanaz történik benne, mint ami jellegzetesen a hazai közéletben 11 éve: indulatok csapnak össze indulatokkal, ahelyett, hogy akár minimálisan érdekelne bárkit a szakmai megalapozottság.
52 hvg.hu magyar sajtó Az orvoskamara több pontban magyarázza, miért lenne fontos, hogy a kormánytól független újságírók bemehessenek a kórházakba – szerintük a transzparencia is a járvány elleni védekezést szolgálja.
53 El País nemzetközi sajtó Magyarország és Szlovákia megtörik az európai
konszenzust azzal, hogy orosz és kínai oltóanyagokat vásárolnak a Covid-19 ellen.

2021.04.07.

54 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom A kormánynak egy éve lett volna, hogy oltópontoknak biztonságos, nagy légterű csarnokokat jelöljön ki, egységes és működő informatikai rendszert alkosson az oltások szervezésére, hogy ésszerű oltási tervet dolgozzon ki. Ehelyett jönnek a dicsőséges propaganda jelentések, a zsúfolt oltópontok, a kockás papírra vezetetett oltások, a számítógépes időpontfoglalás lehetőségének a hiánya, a mindenki előtt oltott focisták, katonák és rendőrök, az időseken nem vizsgált hatékonyságú kínai vakcinával oltott százezrek.
55 Ujhelyi István MSZP A magyar kormány az egészségügyi ellátás minőségéből is szuverenitási kérdést csinál, ezért elutasító egy európai, minőségi követelményrendszerrel szemben.
56 Szakács László MSZP 2020-ban a tervezetthez képest 1593 milliárd forinttal több pénz folyt be a költségvetésbe, azaz a Fidesz-rezsim az előzetes tervekhez képest ennyivel több pénzből gazdálkodhatott. Azonban a súlyos helyzetbe került családok megsegítésére szinte egyetlen forintot sem fordítottak. A megélhetési válság kezelése helyett a Fidesz inkább őrült pénzszórásba kezdett az oligarchái körében.
57 hvg.hu magyar sajtó Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint a kormány a járványkezeléssel sikeresen szétverte a magyar egészségügyet. A kórházak egymással sem konzultálhatnak, az egészségügy leterheltsége pedig nemcsak a koronavírus miatt okozhat hatalmas károkat, hanem azért is, mert még legalább ugyanennyi ember meghalhat, akinek a más betegségével nem tudnak foglalkozni.
58 444.hu magyar sajtó A két, nacionalista-populista jobboldal vezette ország sok szempontból összehasonlítható, de a halálos járványról még ők is őszintén beszélnek.
59 444.hu magyar sajtó A beoltott magyar emberek életére leselkedő legkomolyabb veszély jelenleg a védettségi igazolvány. Hamisan állítja százezrekről, hogy védettek, tömegeket téve ki fertőzésveszélynek.
60 Népszava.hu magyar sajtó A szabad média nem tudósíthat a kórházakban uralkodó körülményekről, a vírus igazi arcáról – a médiában csupán a közmédia idealizált felvételeivel találkozhatunk. Sejthető, hogy a korai nyitás eredményeként borzasztóan elhúzódhat a harmadik hullám.
61 Handelsblatt.com, rnd.de, Deutschlandfunk.de nemzetközi sajtó Több szakértő is komoly aggodalmának adott hangot, amiért Orbán a beoltottak számához kötötte a lazítások megkezdését, figyelmen kívül hagyva a járványhelyzet alakulását, mely továbbra is igen súlyos.
62 Haaretz.co.il nemzetközi sajtó Az Amnesty szerint Magyarország is egyike azon országoknak, ahol a járvány örve alatt a kormány emberi jogokat sért.
63 Bősz Anett DK Bősz Anett szembesíti a kormányt a csak elméletben létező oltási terv fejetlenségével kapcsolatban!
64 Gyurcsány Ferenc DK Ezért a járványkezeléséért még felelni fogtok. Mert százak haláláért vagytok felelősek.

2021.04.08.

65 Szabó Tímea Párbeszéd A vírus a gyógyulás után is életveszélyes lehet, Orbán fejezze be a félrevezetést!
Még az enyhe lefolyású vírus hosszú távú szövődményei is halálosak lehetnek, ezért a kormány azonnal fejezze be az életveszélyes kommunikációját arról, hogy az első oltás után pár nappal már biztonságban vagyunk. Ez ugyanis szó szerint egy életveszélyes hazugság.
Orbán Viktor és a kormány megmondóemberei napok óta azt sugalmazzák, hogy elég, ha nem halunk meg vagy kerülünk lélegeztetőre a járványban, ezért bármit csinálhatunk az első oltás után. Szerintük az első oltás ugyanis azt már megakadályozza, hogy meghaljunk, vagy súlyos tüneteink legyenek.
Ehhez képest minden járványügyi szakértő határozottan állítja, hogy a valódi védelem csak a második oltás után alakul ki. A Magyar Orvosi Kamara tegnap a következőt írta: „a koronavírus elleni oltás csak a második oltást követő 7. nap után nyújt járványügyi szempontból is megnyugtató, bizonyítottan magas szintű védettséget. Minden ennél korábbi időpontban csak részleges védettség áll fenn, ami lehetővé teszi a fertőzés terjedését, és hamis biztonságérzetet nyújt."
Azt is tudjuk, hogy az április 19-ei nyitásnál lehet, hogy a tanárok már megkapták az első oltást (ami ugye nem nyújt még védelmet), viszont a gyerekek könnyen átadják egymásnak a vírust, amit azután hazavisznek a be nem oltott szülőknek. Ráadásul nyilatkozatokból tudjuk, hogy egyre több gyerek van kórházban, sőt lélegeztetőn is.
Miért veszélyes tehát a kormány által sugallt hamis biztonságérzet és a részleges védettség? Ha oltás után pár héttel megfertőződünk, lehet, hogy ugyan nem halunk meg magában a betegségben, de sajnos egyre több kutatás és kórházi tapasztalat bizonyítja, hogy az úgynevezett poszt-Covid betegségeknek súlyos, életveszélyes következményei lehetnek.
Néhány nappal ezelőtt az ellenzék által felállított Covid 2021 Vizsgálóbizottság meghallgatta Dr. Gilly Gyula egészségügyi közgazdászt, orvost, az Orbán-kormány korábbi tanácsadóját, aki elmondta, hogy még tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló betegség után akár fiatalok között is egyre gyakoribbak a szív- és érrendszeri betegségek, súlyos szívritmuszavar, infarktus, stroke vagy éppen trombózis. De megnő a Parkinson és az Alzheimer kockázata, a cukorbetegség kialakulásának esélye vagy éppen az állandósult szorongásos, depressziós tünetek megjelenése. A csatolt fotó Gilly Gyula előadásának része.
Ezt a jelenséget sajnos saját ismeretségi körömben is alá tudom támasztani: egy életerős, fiatal férfi barátomnak néhány hónappal az enyhe lefolyású fertőzés után mélyvénás trombózisa lett.
Nagy-Britanniában már hivatalosan is közölték azt az adatot, miszerint nagyjából minden negyedik kórházi kezelt átlag 4 hónap után egyéb tünetekkel visszakerül a kórházba súlyos tünetekkel.
A Párbeszéd utánanézett annak is, hogy több hazai magánkórházban már elindítottak poszt-Covid-szűréseket, miközben az állami ellátásban ez még nem elérhető. Ezzel kapcsolatban a kormányhoz el is juttattuk a kérdéseinket.
Mindezek fényében a Párbeszéd felszólítja a kormányt, hogy azonnal hagyja abba annak kommunikálását, hogy a 2,5 millió beoltott után, ami valójában csak 1 millió második oltáson átesett védett embert jelent (lásd tegnapi posztom), biztonságban vagyunk, hátradőlhetünk. Orbán Viktor azt a veszélyes félrevezetést is fejezze be, miszerint a betegség túlélése az egyetlen cél!
A betegséget nem csak túlélni kell, hanem teljes egészében el is kell kerülni! Tovább kell oltani, regisztrációra buzdítani, védekezni, maszkot hordani, távolságot tartani!
Orbán Viktor a hazugságok és a beteges fociőrülete helyett az emberek biztonságával foglalkozzon! #Párbeszéd
66 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Ennél aljasabb „járványügyi intézkedésről" még nem hallottam. Egy mély szegénységben élő roma család konfliktusba került a polgármesterrel Kisvaszaron. Ezután a polgármester lefényképezte őket, amikor a POSTÁS AUTÓHOZ kimennek a HÁZUK ELŐTT az utcára, majd a rendőrségen feljelentést tett a karanténszabályok megsértése miatt. A rendőrség 22 perc alatt(!) a helyszínen termett és az összes családtagra kirótt 50-50 ezer forint bírságot, mert kimentek a házuk elé. A család elmondása szerint akkor még nem is tudtak arról, hogy karanténban lennének. A büntetés UTÁN érkezett a piros matrica, amit amiatt kaptak, mert látogatóban voltak egy később fertőzésgyanús családnál.
67 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom És ugyanolyan határozottan kell követelni, hogy azt, aki a most már nagy mennyiségben érkező nyugati vakcinában bízik, ne zsarolják azzal, hogy a sor végére kerül, ha nem fogadja el az oroszt vagy a kínait. Sőt, az új fejlemények birtokában még határozottabban. A kínai vakcináról továbbra is tényszerűen állítható: a kormány úgy adta be sok százezer 60 év fölötti embernek, hogy SEMMILYEN tudományos vizsgálat nem állapította meg a hatékonyságát ebben a korosztályban.
Ennek ellenére a kormány a kínai vakcinával leginkább éppen az időseket oltotta, míg a focisták, olimpikonok, rendőrök, katonák Pfizer vakcinát kaptak. Egyértelmű gyógyszerkísérletről van tehát szó. Hangsúlyozni kell, hogy egy kísérlet eredménye lehet jó is, az idő fogja eldönteni, hogy ez a döntés végül jól elsült, de tisztességtelen lépés volt, vagy bűn.
TÉNY, hogy az orosz vakcina úgy kapta meg a magyar engedélyt, hogy a hatóság szerint egy hónap nem volt elegendő arra, hogy ellenőrizzék: az van az ampullákban, ami rá van írva.
68 Szél Bernadett Momentum Mozgalom Uszítani és hazudni azt tudnak, miközben egy rakat szóvivő-szintű politikus játszik közpénzen minisztert, de egy fillér nélkül hagyták otthon a bezárt országban az embereket, tesztelés az nincs, vagy van, tízezerért saját zsebre, még egy normális egészségügyi vezetés sincs, van Müller, akiről nem tudom, hogy került oda, meg Kásler, akiről viszont nem értem, hogy lehet még ott.
69 Jobbik Jobbik Álhírekkel hátráltatja a Fidesz a járvány elleni védekezést.
70 444.hu magyar sajtó PDSZ: Ez a 19-ei nyitás orosz rulett a tanárokkal, a diákokkal és az idén érettségizőkkel szemben
71 Népszava.hu magyar sajtó Falus Ferenc szerint elhamarkodott volt a nyitás.
72 ORF nemzetközi sajtó Orbán Viktor kockázatos járványkezelő stratégiát folytat.
73 DK DK Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke még március végén nyilatkozott az MTI-nek. Ennek során hangzott el, hogy a 2020-as magyar halálozási statisztika sokkal jobb, mint mondjuk Németországé és az Európai Unióé. Ezek a számok, mint ahogy később többen rámutattak, valótlanok, egymásnak is ellentmondóak.
74 Dobrev Klára DK Egymás után olvasom a sok elkeseredett ápoló történetét, akik 20-30 ezer, extrém esetben 100 ezer forinttal kaptak kevesebb fizetést, mint az előző hónapban. Így rövidítette meg őket az új szolgálati jogviszony-szerződés.

2021.04.09.

75 Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom A FIDESZ VESZÉLYEZTETI A JÁRVÁNYÜGYI VÉDEKEZÉST! A fideszes elit az egészségügyi szolgálati jogviszonyt ráerőszakolta az egészségügyi dolgozókra. A járvány lehető legrosszabb szakaszában veszített el a magyar ellátórendszer több ezer dolgozót.
76 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Újabb elképesztő és elkeserítő hír: a Telex szerint a MAGYAROK NEM ADJÁK ÁT A SZLOVÁKOKNAK A SZPUTNYIK VAKCINA BEVIZSGÁLÁSÁNAK EREDMÉNYEIT, arra hivatkozva, hogy az oroszok ezt megtiltották nekik. Ez azért rendkívül súlyos fejlemény, mert korábban beszámoltam róla: az OGYÉI úgy engedélyezte az orosz vakcinát, hogy saját állítása szerint nem vizsgálta meg, hogy az van-e az ampullákban, mint ami rá van írva.
Aki teheti, oltassa magát természetesen! De ha száz origo és tv2 lejárató cikket kapok a propagandától, akkor is ki kell mondani: elfogadhatatlan a magyarok zsarolása azzal, hogy aki nem fogadja el a keleti vakcinát, az a sor végére kerül.
77 Jobbik Jobbik Müller Cecília azt tanácsolta a teljes magyar lakosságnak, hogy egészséges emberek ne hordjanak maszkot. Hány olyan magyar ember kaphatta el a betegséget, aki hallgatott a tisztifőorvos szavaira, és abban a hitben, hogy a maszkviselés semmire sem jó, hamis biztonságtudattal járt-kelt a fertőzöttek között...
78 Stummer János Jobbik Hány bizonyítékkal kell még szembesülnünk, hogy a kormány támogatói is felfogják végre, ebben az úgynevezett védekezésben a magyar államszervezet úgy csuklott össze mostanra, mint holmi kártyavár?
Keresztbe-kasul oltásra hívott emberek, összeomló adatbázisok, nyitás helyett zárás, zárás helyett nyitás, értelmetlen és összefüggéstelen korlátozások, propaganda és hülyének nézés.
79 DK DK A DK-s Szaniszló Sándor által vezetett 18. kerület az összes diákot és tanárt leteszteli Orbán iskolanyitása előtt.

2021.04.10.

80 Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom Ezért azt javasoljuk a kormánynak, hogy a minél gyorsabb és szélesebb körű lakossági beoltás érdekében törölje el a regisztrációt! Legyen elég a TAJ-kártya felmutatásával vakcinához jutni azoknak, akik felkeresik a háziorvosukat.
A regisztráció eltörlésével, vagyis a hozzáférés megkönnyítésével nagymértékben növelhető lenne az oltást igénylők száma; azoké is, akik megkapták a tényleges védettséget kínáló második adag vakcinát.
81 Z. Kárpát Dániel Jobbik A kormány vacak törvénye miatt ugyanúgy kifosztják a moratóriumosokat, mint a devizásokat. A Fidesz megint összejátszik a bankokkal.
82 DK DK Lassan példát vehetne a kormány a DK-s vezetésű városoktól és kerületektől!

2021.04.11.

83 Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes DK Friss kutatás: az ellenzékiek oltáspártibbak, mint a fideszes szavazók!
84 Párbeszéd Párbeszéd ... csakhogy azokat a megrendelt vakcinákat be is kellene tudni adni, ugye. Ehhez viszont megfelelő oltási tervre, elegendő oltópontra és szakemberre lenne szükség.
85 444.hu magyar sajtó A kínai járványügyi központ vezetője elismerte, hogy van mit javítani a vakcináik hatékonyságán.
86 Denník N nemzetközi sajtó A Népszava napilap információi szerint az orosz fél egy másfajta oltóanyagot bocsátott rendelkezésre tesztelés céljából, mint amilyen a forgalmazásba került. Kételyeket keltett az is, hogy a magyar szakértők Moszkvában ellenőrizték a vakcinákat, a szállítmányok azonban végül Szentpétervárról jöttek.
A keleti vakcinák használata Magyarországon a kormány és az ellenzék közötti harc fő témájává vált, ami befolyásolja több, a médiában szereplő orvos véleményét is. Az ellenzéki pártok az elejétől fogva bírálják az Unióban jóvá nem hagyott vakcinabeszerzést, és a kormánypropaganda ezt úgy magyarázza, hogy elutasítják az oltást.

2021.04.12.

87 168.hu magyar sajtó Szakértők: A kínai vakcinával oltottak nem lélegezhetnek fel teljesen
88 444.hu magyar sajtó Jóval kevesebb második körös oltás jön holnap a Szputnyikból, mint amennyi első köröst már leszállítottak korábban
89 Népszava.hu, 168.hu magyar sajtó A megkérdezettek több mint fele összességében elégedetlen volt azzal, ahogyan eddig a kormány kezelte a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzetet – derült ki a Publicus Intézet felméréséből.
90 Vadai Ágnes DK A kínai Járványügyi Központ igazgatója elismerte, hogy a vakcináik nem elég hatékonyak. Nos? Valaki reagálna a hírre?
91 Tordai Bence, Párbeszéd Párbeszéd A Fidesz hazugságaival szemben a valóság a következő: januári posztomban nem valamely vakcina ellen, hanem a vakcinákkal szembeni közbizalmat romboló, a putyini propagandát visszhangzó, orvosszakmailag nem megalapozott külügyminiszteri médiahadjárat ellen emeltem szót.
92 Jobbik Jobbik A fideszes szavazók jelentős része nem elégedett a kormány intézkedéseivel.
93 SME nemzetközi sajtó A Szputnyik V vakcina beszerzéséről szóló szerződés, amelyet néhány héttel ezelőtt a magyar Nemzeti Népegészségügyi Központ nyilvánosságra hozott, általános, homályos, csak 16 oldalból áll, és az oroszokat szinte semmire sem kötelezi.

2021.04.13.

94 index.hu magyar sajtó Végkimerülés határán az egészségügyi dolgozók.
95 quibit.hu magyar sajtó Magyarországon két hétre becsülték a harmadik hullám legrosszabb időszakát, de már hét hete tart.
96 Bangóné Borbély Ildikó MSZP A Fidesz elüldözött 5.500 dolgozót az egészségügyből, majd elismerte: a betegellátás nem biztonságos. Ez a vallomás is bizonyítja, hogy a Fidesz tisztában volt a valós helyzettel, mégis arra kényszerítették az egészségügy dolgozóit, hogy döntsenek: maradnak vagy távoznak. Tudták, hogy már a koronavírus előtt is kritikus volt a létszámhiány. Ez pedig nem egy egyszerű hiba, hanem egy olyan súlyos bűn, amelynek következményei emberéletekben mérhetők.

2021.04.14.

97 Merkur.de, pnp.de, Augsburgerallgemeine.de nemzetközi sajtó Szakértők feltételezik, hogy Oroszország a különböző országoknak ígért vakcinák egy töredékét lesz csak képes leszállítani. Magyarország az egyetlen uniós tagállam, amely anélkül alkalmazza az orosz vakcinát, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megadta volna rá a forgalmazási engedélyt.
98 444.hu magyar sajtó Az, ami most a covidos intenzív osztályokon történik, fizikailag, mentálisan, szakmailag és lelkileg is az elviselhetetlenségig megterhelő állapotba sodorta az intenzíves dolgozókat.
99 hvg.hu magyar sajtó PSZ: Azt a két korosztályt küldik be az intézményekbe, akiknél a legnehezebb megvalósítani a távolságtartást.
100 Népszava.hu magyar sajtó Szakszervezetek: a kormány hallgassa meg a pedagógusok, szülők véleményét!
101 Alfahír.hu, 24.hu , Telex.hu magyar sajtó A Belügyminisztérium szerint még idő előtti a védettségi igazolványról beszélni.
102 Donáth Anna Momentum Mozgalom Több iskola is bejelentette: nem lesz teljes nyitás, mert a szülők jelezték, hogy nem viszik a gyereket iskolába, bármit is mondjon Orbán Viktor. Embertelen, hogy a kormány politikája ilyen döntésekre kényszeríti az iskolákat és a szülőket. Hiába jelezték az aggályokat és félelmeket: a kormány ragaszkodik a saját elhatározásához, nem nyitott semmi más véleményre, javaslatra, mert akkor el kellene halasztani a propaganda kampányát a győzelméről.
103 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Agyhalál a köbön, avagy amikor ennyire hülyének nézi az embereket a propaganda. 1) a vírus az üres iskolákban kb. 2-3 nap alatt magától elpusztult. Így a vegyvédelmi osztag teljesen feleslegesen bohóckodott a kerti permetezőkkel. (Amikor a járvány közepén bemegy az első fertőzött gyerek, akkor sajnos nagyon is ott lesz megint.) 2) Valószínű azért tudja ezt Cecília asszony és a HM is. A "befejezték a fertőtlenítést" ugyanis a propagandacikk szerint nem azt jelenti, hogy az összes iskolában játszottak egyet, hanem azt, hogy ÖSSZESEN 159 INTÉZMÉNYT "fertőtlenítettek". :))) Ez annyira ocsmány, hogy már szép...
104 Ujhelyi István MSZP Egymásra licitálva tolják fullba a hülyeséget a kormány által jól megfizetett pártpropagandisták a közösségi médiában, többségük független elemzőnek mutatja magát, ami persze egyszerre rendkívül hazug és szánalmasan nevetséges. A narancs-ficsúrok nyilvánvalóan szándékosan hazudnak a vakcinaszállításokról és tudatosan hergelik a népet az uniós oltóanyagok ellen – miközben egyébként egyre másra adatják be maguknak az EU közös közbeszerzésének eredményeként hazánkba érkezett és bevizsgált vakcinákat.

2021.04.15.

105 index.hu magyar sajtó Patthelyzet: nem kötelező az oltás, de mégis az, ha meccsre menne.
106 hvg.hu magyar sajtó Az iskolanyitás körüli kavarás is bizonyítja, milyen szabadon értelmezi a kormány a nemzeti konzultációt.
107 hvg.hu magyar sajtó Kérelemmintát készített azoknak a szülőknek a TASZ, akik nem küldenék iskolába gyereküket.
108 Alfahír.hu magyar sajtó Káosz: miközben Kásler leállíttatta a szűrővizsgálatokat, Rétvári azt írta, azok még mindig folynak.
109 Morgenpost.de nemzetközi sajtó Orbán Viktor különutas koronapolitikát folytat, mely egy időben rendeleti kormányzásban nyilvánult meg.
110 Donald Tusk EPP Magyarország és Lengyelország tragikus rekordokat döntenek új esetek és halálozási számok tekintetében. Az illiberális demokráciák gyakorlata. Kevesebb szabadságot, de nagyobb biztonságot ígértek. És betartották az ígéretük, bár csak az első részét.
111 Dobrev Klára DK Felfüggesztették az onkológiai vizsgálatokat!
112 Oláh Lajos DK A foci Európa Bajnokság mérkőzésein a Puskás Arénában minden széken ülhet majd néző, a szentpétervári stadionban csak minden másodikon.
Az egymillió lakosra jutó Covid-áldozatok száma nálunk 2510, Oroszországban 720.
Az orosz kormány jobban félti polgárait, mint a magyar.
113 Hajdu László DK Nehéz a futballról, a játék szeretetéről beszélni akkor, amikor 11 éve hovatovább a vírus elleni védekezés menetrendjét is az éppen aktuális focitornákhoz igazítják.
114 Bősz Anett DK Vagyis a miniszter csak halad tovább azon az úton, amit megkezdett anno a szakmában: a daganatos betegségekhez való hentelő hozzáállást járatja csúcsra.
115 Szabó Tímea Párbeszéd A kormánynak segítenie kell a kínai vakcina körüli kérdések tisztázását, és ingyenes(!) teszteket kell adnia azoknak, akik ezt igénylik. Végtelenül igazságtalan, hogy a kormány most arra kényszerít főleg idős embereket, hogy 10-20 ezer forintot zsebből fizessenek azért, hogy megnézzék: 2 oltás után védettek-e a vírussal szemben.
116 Szabó Tímea Párbeszéd Pontosan lehetett tudni, hogy több mint 5 ezer orvos és ápoló elüldözése a rendszerből katasztrófához fog vezetni. A Párbeszéddel többször felszólítottuk a kormányt, hogy azonnal hívja vissza azokat az egészségügyben dolgozókat, akik az új kényszerszerződések miatt mondtak fel.
117 Tordai Bence Párbeszéd Káoszba fulladt tanítási terv.
118 Schmuck Erzsébet LMP Szerintünk tényleg minden élet számít.
Ezért is érthetetlen, hogy a kormány miért nem hallgat a Magyar Orvosi Kamara járványügyi szakembereire, és az elkapkodott nyitás helyett miért nem segít inkább a bajbajutott magyar embereknek.
119 Demeter Márta LMP Bármelyik is a válasz, az világosan látszik, hogy a Kásler Miklós vezette gigatárca teljesen alkalmatlan arra, hogy ellássa a feladatát, és megvédje a magyar embereket a koronavírus-járványtól, illetve hogy biztosítsa az egyéb betegségben szenvedők egészségügyi ellátását.
120 Donáth Anna Momentum Mozgalom Nemrég egy felmérésből kiderült, hogy a magyarok nagy része nem hallott arról, milyen sokan haltak meg Magyarországon koronavírusban. De nemcsak a halálozásról nem tudnak semmit a magyarok: mivel a kamerákat nem engedik be az intenzív osztályokra, azzal sem szembesülnek, milyen kegyetlen ez a vírus. Ennek viszont az a vége, hogy sokan nem érzik, mekkora a baj, nem tartják be a korlátozásokat, nem vigyáznak magukra - ezzel másokra sem.
121 Donáth Anna Momentum Mozgalom A kormány szerint akármilyen súlyos is a járvány okozta szociális és gazdasági válsághelyzet, a Fidesz és strómanjai nem járhatnak rosszul, a tisztességes vállalkozók pedig nem járhatnak jól.
122 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Cecília Asszony felfedezte a copy-paste funkciót! Aki a három kérdésemre adott három "válasz" közül az első kettőben a dátumokon kívül akár egyetlen eltérést is talál, annak küldök egy dedikált példányt a készülő könyvemből. Ennél a cinikusan hallgató mameluknál többet kevesen tesznek azért, hogy az oltásba vetett bizalom ne növekedjen. A bizalmatlanságot csak a teljes átláthatósággal és őszinteséggel lehetne legyőzni!
123 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Gulyás ugyanazon a sajtótájékoztatón, ugyanarra a kérdésre egyszer azt válaszolja, hogy NEM KELL VIZSGÁLNI A KÜLÖNBÖZŐ VAKCINÁK HATÉKONYSÁGÁT, aztán meg azt mondja, hogy a KÍNAI A LEGJOBB (később meg azt, hogy az orosz).
124 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom A magyar kormány érthetetlen módon lemond a tesztelésről, mint járványvédelmi intézkedésről, és nemzeti konzultációval és hazug propagandával akar túljutni a járványon. Emiatt is hal meg annyi magyar naponta, mintha minden nap lezuhanna egy utasszállító óriásgép.
125 Jobbik Jobbik Kásler Miklós ugyanis leállította a rákszűréseket, nehogy új betegek jelenjenek meg az ellátórendszerben. Ennek a felelőtlen döntésnek pedig nyilván az a következménye, hogy így most már nem szűrik ki azokat, akiket kiszűrnének, vagyis csökkentik a páciensek túlélési esélyeit. Mindannyian jobban járnánk, ha ez a kókler lemondana a miniszteri posztjáról. Sokkal kevesebben haltak volna meg koronavírusban, és immáron sokkal kevesebben halnának meg rákban. Ez az ember most már nemhogy „nem árt", hanem szinte csak árt...
126 Brenner Koloman Jobbik A Fidesz ad vadászati kiállításra, stadionokra, a családra és a haverokra, miközben magyar polgárok tömegeit hagyja az út szélén, akiknek nem ad három hónapnál több álláskeresési járadékot, nem ad bértámogatást és még hosszasan lehetne sorolni - sajnos.
127 Keresztes László Lóránt LMP Ez nem „válságkezelő" kormány, hanem egy olyan politikai bűnszövetkezet, amely a JÁRVÁNY és VÁLSÁG alatt ELÁRULJA a NEMZETI ÉRDEKEKET, zsebre akarja vágni a közvagyont, és érdemi gazdasági védekezés helyett cserben hagyja a legnehezebb helyzetbe került családokat. Ez a kormány a történelem szemétdombjára való. Szégyen!

2021.04.16.

128 444.hu, hvg.hu magyar sajtó A PDSZ szerint megfélelmlítik a szülőket és a pedagógusokat.
129 nepszava.hu, index.hu, merce.hu magyar sajtó Kásler főtanácsadója véleményeztetné Zacher Gábor nyilatkozatát.
130 index.hu magyar sajtó PDSZ: a kormány a tanítási év meghosszabbításával fenyeget.
131 Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom A LAKOSSÁG TÖBB MINT FELE NINCS TISZTÁBAN A VALÓS JÁRVÁNYHELYZETTEL! A fidesz oltási sikerpropagandája párhuzamos valóságokat épített fel a magyar társadalomban, ami a járvány megítélését illeti. Ez pedig életeket veszélyeztet! A kormánypárti szavazók 89 százaléka, de még az ellenzéki szavazók 58 százaléka sem gondolja nagyon rossznak más országokhoz képest a magyar halálozási adatokat.
132 Jobbik Jobbik Senki se keressen ebben logikát, ez ugyanis csak az erőméregetésről szól! A hatalmi téboly nem engedi el az elmét, ezért gyermekek életét is képesek kockáztatni, csakhogy a kormányé legyen az utolsó szó.
133 Farkas Krisztina Jobbik Azonnali támogatásra van szükségük a magyar családoknak! Hiába a nemzetközi példák, itthon semmilyen konkrét segítség nincs és nem volt eddig, csak a magyar emberek egészségét és életét veszélyeztető elhibázott döntések. Mindeközben a maszkokból, tesztekből és vakcinából gazdagodó elit röhög a markába. Kapják a milliárdos támogatásokat, a vállalkozásmentési segélyeket, és még a rászorulóknak szánt kedvezményes hiteleket is lenyúlják...
134 DK DK Miközben a frissen beoltott pedagógusoknál még nem alakulhatott ki teljes védettség, addig a betegek és a kórházban ápoltak átlagéletkora folyamatosan csökken, egyre több fiatal kapja el a betegséget és kell megküzdenie a súlyos tünetekkel.
135 Párbeszéd Párbeszéd A kormány úgy nyitja meg az iskolákat, hogy megint nem hallgat a szakma véleményére.
136 Összellenzék Összellenzék A kormány jövő hétfőtől több százezer óvodást, alsó tagozatos diákot, szülőt és tanítót tesz ki a koronavírus harmadik és eddig legveszélyesebb hullámának. Miközben a frissen beoltott pedagógusoknál még nem alakulhatott ki teljes védettség, addig a betegek és a kórházban ápoltak átlagéletkora folyamatosan csökken, egyre több fiatal kapja el a betegséget és kell megküzdenie a súlyos tünetekkel.
137 LMP LMP A kormánypropaganda a koronavírus-járvány hazai megjelenése óta folyamatosan azt harsogja, hogy az ellenzék oltásellenes.
Ezzel ellentétben az igazság az, hogy az LMP támogat minden oltást, mert minden vakcina jobb, mint a betegség!

2021.04.17.

138 444.hu magyar sajtó A kormány ahelyett, hogy szembenézne a valósággal, a nyitást szorgalmazza.
139 hvg.hu magyar sajtó A szülők attól tartanak, hogy rendkívüli szünetet rendelnek el az osztályokban, amennyiben nem jár be elég tanuló.
140 index.hu magyar sajtó Védettségi igazolvány: még mindig nem tudjuk, mire lesz jó.
141 index.hu magyar sajtó Valami nincs rendben a matekkal Szijjártó Péternél és Menczer Tamásnál, amikor a kínai vakcina mennyiségéről beszélnek.
142 Orosz Anna Momentum Mozgalom Jogos a szülők és a pedagógusok aggodalma, félelme. A Fidesz-kormány hétfőn úgy nyitja újra az iskolákat és az óvodákat, hogy nem garantálja a biztonságos oktatás feltételeit.
143 Szél Bernadett Momentum Mozgalom Igen, én is kaptam olyan anyagot, amiben benne van, hogy ha "túl sokan" hiányoznak, akkor sem lesz online oktatás, cserébe jó eséllyel rövidebb lesz a nyári szünet. Mutatom (2. oldal alja).
A kormánynak üzenem: ritka ronda hatalmi visszaélés egészségüket féltő embereket munkába kényszeríteni. Folyamatosan kapom a leveleket szó szerint rettegő tanároktól, szülőktől, beszéltem orvossal is, aki szerint nem kellett volna sokat várni, hogy ne ilyen stresszben veselkedjünk neki az egésznek. Tudom, hogy lett volna pénz a költségvetésben arra, hogy megfinanszírozza az ország a gyermekkel otthon maradó szülőket.
144 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Azoknak a százezreknek, akik jobb lehetőség híján felvették az orosz vakcinát, az engedélyezés körüli bizonytalanságok ellenére sincs okuk pánikra, valószínűtlen, hogy bajuk lenne az oltástól. Ugyanakkor ajánlott nekik továbbra is szigorúan betartani a járványvédelmi előírásokat, hiszen nem tudjuk biztosan, a népesség egyes csoportjaiban milyen szintű védettséget nyújt. A kormány ugyanis nem hajlandó kiadni azokat az adatokat, amelyekből tudni lehetne, hányan betegedtek meg az oltás után. Megkapom majd megint a propagandától, hogy oltásellenes vagyok, ami természetesen nem igaz.
145 Oláh Lajos, Vadai Ágnes DK A Fidesz védettségi igazolványa olyan, mint egész kormányzása: szemfényvesztés.
146 Arató Gergely DK Nem azokat kellene támadni, akiket a kormány már az első hullám idején is magukra hagyott, hogy oldják meg a digitális oktatás nehézségeit, akiket hónapokon keresztül bizonytalanságban tartottak azzal, hogy mikor kapnak egyáltalán oltást, és akiket tíz éve félresöpörnek!
147 Párbeszéd Párbeszéd A kormánypropaganda most újabb valótlanságok terjesztésével tereli el a figyelmet arról, hogy nem hajlandó a munkájukat és megélhetésüket elvesztő embereknek valódi segítséget nyújtani a járvány alatt.
148 Szabó Tímea Párbeszéd Egyre kreatívabb a kormány. A költségvetésbe betettek egy 1700 milliárd forintos, „ezt az összeget szabadon ellophatjuk" sort.
149 Kocsis-Cake Olivio Párbeszéd Az újranyitási terv gyakorlatilag hetente változik, ez az iskolák esetén a legszembetűnőbb. A kormány tétovasága és konoksága emberéleteket veszélyeztet, miközben a szülők teljes bizonytalanságban vannak.
150 Keresztes László Lóránt LMP Gyalázat! Mit művel a JÁRVÁNY kritikus időszakában a FIDESZ-féle „válságkezelő kormány"!?
Ismét HATALMAS VAGYONT szerveztek ki egy FIDESZES politikusok által vezetett alapítványnak, közte egy 9 MILLIÓ EURÓÉRT - a magyar államnak - megvásárolt szlovéniai WELLNESSKÖZPONTOT is️!

2021.04.18.

151 merce.hu magyar sajtó Segíteni akarsz? Meg ne próbáld!
152 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom A kormányzati propaganda ma már igyekszik tudomást sem venni a halottakról, hiszen ők nem illeszkednek a sikerpropagandába, de 25 ezer család gyászol szerte az országban.
153 Dobrev Klára, Oláh Lajos, Varga Zoltán DK Szomorú, hogy a kormányból hiányzik a szakértelem és a bölcsesség. Az is, hogy a kormány tagjaiban szemernyi őszinteség sincs. Ám az igazi szégyen az, hogy az emberség is hiányzik belőlük.
154 Gyurcsány Ferenc, Varju László DK Amikor a kormány tudatosan eltitkolja előlünk, hogy mi zajlik a kórházainkban, akkor különösen fontos, hogy köszönetet mondjunk az ott dolgozóknak.
155 Varga Zoltán DK Már 25 ezren haltak bele egy olyan járványba, ami korrekt felkészüléssel és a rendelkezésre álló erőforrások helyes felhasználásával kezelhető lett volna.

2021.04.19.

156 alfahir.hu, nepszava.hu magyar sajtó Bábeli zűrzavar - Elindult a jelenléti oktatás, de lehet igazoltan hiányozni.
157 Adom Diákmozgalom magyar sajtó Valószínűleg több mint 100 ezer alsós diák nem ment ma iskolába. Az ADOM Diákmozgalom ma reggel indított felmérése szerint a válaszadó szülők, tanárok és diákok beszámolói alapján az alsó tagozatos diákok 44%-a nem ment ma személyesen iskolába.
158 zeit.de, tagesschau.de, krone.at nemzetközi sajtó A koronavírus-fertőzések magas száma ellenére hétfőn ismét megnyitnak a magyar óvodák és általános iskolák.
159 Donáth Anna Momentum Mozgalom A tájékoztatás életeket menthet, de a minisztérium mégis cenzúrára kényszeríti Zacher Gábort és a Szabad Európát. Zacher Gábor a nyilvánosságra hozott beszélgetés első részében elmondta ugyanis, nagy baj, hogy a sajtó nem tudósíthat a kórházakból.
160 Szél Bernadett Momentum Mozgalom Mennyire segíti az oltási hajlandóság növelésének ügyét az, ha a Fidesz azt hazudja az embereknek, hogy az ellenzék nem akarja, hogy beoltsák magukat?! Nem éppen a Fidesz tesz ezzel a hazugsággal az oltási kedv növelése ellen? Ugye?? Semmi sem elég drága nekik ahhoz, hogy az ellenzék ellen hergeljenek, még azon az áron is, ha ezzel embereket bizonytalanítanak el hazug vádakkal az oltakozásban? Tényleg semmi sem számít, csak a hatalom, csak a gyűlöletkeltés, csak az ország megosztása? Akkor, amikor százak halnak meg még ma is a kórházakban, a Fidesz által lepusztított egészségügy pedig naponta küzd azért, hogy ne omoljon össze totálisan az ellátás, amikor egzisztenciák mennek rá az elmaradt járványkezelésre, akkor NE az ellenzék elleni gyűlöletkeltéssel foglalkozzon a kormány, hanem azzal, ami a feladata. Ha már képtelen volt jól kezelni a járványt, legalább ne vigyen újabb és újabb stresszt az életünkbe!
161 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Újra és újra meg kell döbbennünk, mennyire nem számít a kormánynak honfitársaink élete, és mennyire képtelen a széteső államigazgatás megfelelő és biztonságos körülményeket biztosítani a tömeges oltásokhoz. Elkeserítő, ezek a helyek ugyanúgy gócpontként is működhetnek, mint egy járvány közepén megrendezett focimeccs.
162 Szakács László MSZP A Fidesz ahelyett, hogy a járvány- és válságkezeléssel foglalkozna, inkább tovább folytatja az állami vagyon kiszervezését. Most a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány kapott közel 16 milliárd forint értékű vagyont, benne egy szlovéniai wellnessközponttal
163 Ujhelyi István MSZP A Fidesz-kormány munkahelymentő intézkedései - melyek bértámogatással és járulékmentességgel támogatják a turizmusban működő munkaadókat – semmilyen tekintetben nem jelentenek segítséget azoknak, akik egyéni vállalkozóként vagy adószámos magánemberként üzemeltetnek szálláshelyet.
164 Brenner Koloman Jobbik Ugyanis sokkal nagyobb probléma, hogy hazánkban, az Önök felelőtlen döntéseinek következtében már 25 ezernél is több honfitársunk hunyt el, a "szerencsésebbek" pedig csak a munkájukat vesztették el, akiknek csak annyit mondanak, hogy semmi gond, ha nem tud elhelyezkedni, akkor irány a közmunka.
165 DK DK Az Európai Unió teszi a dolgát, az uniós vakcinák folyamatosan érkeznek.
166 Arató Gergely DK A Demokratikus Koalíció szerint a kormány ismét és sokadszorra játssza el, hogy ész nélkül, felelőtlenül hoznak döntéseket, a szakemberek kizárásával, aktuális politikai érdekek mentén.
Vegyék figyelembe a szakértők, az érintett szülők és tanárok véleményét is az iskolák nyitásával kapcsolatosan!
167 Donáth Anna Momentum Mozgalom Nem engedhetjük, hogy a kormány bezárassa Budapest legnagyobb, kifejezetten hajléktalan embereknek fenntartott kórházát. Az érintettek és a szakemberek is jelezték, hogy mennyire fontos szerepet tölt be a budapesti hajléktalanok ellátásában az intézmény. De a fideszes ingatlanbiznisz miatt költözniük kell. A Főváros természetesen mindent megtett és megtesz a kórház érdekében.
168 Molnár Csaba DK Még mindig Magyarországon halnak meg lakosságarányosan a legtöbben a világon. Már 5. hete vezetjük ezt a tragikus statisztikát.
169 Varga Zoltán DK Lássa és tudja meg mindenki: az elhibázott járványkezelés miatt több ezer olyan magyar ember halt meg, aki megmenthető lett volna. A mai napon rájuk emlékezünk, és rájuk emlékeztetünk mindenkit az országban.
170 Tordai Bence Párbeszéd A felelőtlen nyitás miatt egyre több kezdeményezés hívja fel a figyelmet a kockázatos és felelőtlen rendelettel szembeni jogi lehetőségekre, amelyekkel a szülők és az oktatásban dolgozók élhetnek.
171 Burány Sándor Párbeszéd Nem a kormány, hanem a jó idő fogja megoldani a munkanélküliek problémáit Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint.
172 Szabó Tímea Párbeszéd Kérdezem tehát újra Gulyás minisztert: honnan veszi az általa elmondott adatokat? Vagy csak úgy belemondja ezeket a vakvilágba? Mert az ugye elég felelőtlen lenne.
173 Tordai Bence Párbeszéd Életveszélyes nyitni az iskolákat.

2021.04.20.

174 telex.hu magyar sajtó Ha nem pörög fel az oltakozás, hétvégére csúszik a terasznyitás.
175 444.hu magyar sajtó „Kezek hiányoznak az ágyak mellől" – Akár egy 4 óra alatt betanított önkéntes is életet menthet.
176 alfahir.hu magyar sajtó Dr. Szijjártó László szerint jó döntés, hogy mérlegelhetnek a szülők, de most még rizikós a terasznyitás.
177 168.hu magyar sajtó A járvány és az izoláció tovább fokozták a gyermekotthonok már amúgy is meglévő anomáliáit: fluktuáció a dolgozók körében, oktatási nehézségek, kilátástalanság.
178 DK DK Nektek lassan a megélhetés okoz gondot, míg nekik az, hogy melyik reptérről szálljanak fel a dubaji luxusnyaralásukra egy világjárvány alatt.
179 Oláh Lajos DK A foci Európa Bajnokság mérkőzésein a Puskás Arénában minden széken ülhet majd néző,
a koppenhágai stadionban csak minden harmadikon.
Az egymillió lakosra jutó Covid-áldozatok száma nálunk 2414, Dániában 420. A dán kormány jobban félti polgárait, mint a magyar.
180 Oláh Lajos DK A Fidesz telefonos kampányt indít a baloldal "oltásellenességéről".
181 Bősz Anett DK Az a legnagyobb gond, hogy az iskolák nyitása kapcsán is hiányzik az érintettekkel való diskurzus. Ebben az esetben ráadásul a komplett iskolapolgárság egészsége forog kockán.
182 Párbeszéd Párbeszéd Honnan veszi a miniszter, hogy az oltást kapottak egy százaléka betegszik meg? Létezik olyan statisztika akár a kórházakban, akár az Operatív Törzsnél, akár a kormánynál, ami nyilvántartja, hogy a betegek egy százaléka már kapott valamilyen oltást?
Mivel most hallottunk először erről, ezért Szabó Tímea tegnap közérdekű adatigénylésen kérte ki ezt a „tanulmányt".
183 Szabó Tímea Párbeszéd Gulyás Gergely szerint létezik „vakcinahatékonysági" tanulmány – A Párbeszéd követeli, hogy hozzák nyilvánosságra.
184 Párbeszéd Párbeszéd A terv azonban sem a magyar gazdaság és a magyar társadalom igényeinek, sem az EU elvárásainak nem felel meg. Se nem zöld, se nem szolidáris, se nem korszerű. Leginkább a kormány politikai mániáit és a NER-oligarchák érdekeit ismerhetjük meg belőle.
185 Tordai Bence Párbeszéd Tordai Bence szerdai online fórumán vendégül látja Kamrás Orsolyát, a PDSZ érettségiztető pedagógusát, Nagy Erzsébetet, a PDSZ ügyvivőjét, akikkel szakmai és jogi támogatást kínálnak ahhoz, hogy sikeresen ellen lehessen állni a kormány megfélemlítő, egymás ellen uszító járványkezelési eszközeinek, és érvényesíteni lehessen az egészséghez való jogot, valamint a gyerekek tanuláshoz való jogát.
186 Ungár Péter LMP A szektorban 2002-ben volt legutóbb valódi béremelés, pedig a szociális dolgozók munkája nélkül lényegesen nehezebb lenne a járvány kezelése.
187 Keresztes László Lóránt LMP A kormány a JÁRVÁNY kritikus időszakában 10 egyetemet akar KISZERVEZNI és POLITIKAI irányítás alá helyezni, azok teljes VAGYONÁVAL együtt. A legnagyobb vidéki tudományegyetemek is sorra kerülnek: DEBRECEN, SZEGED és PÉCS.
188 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom A járvány áldozatainak kormány által közölt száma is szívszorító. Azonban ha hozzávesszük azokat, akik nem a fertőzésben, hanem a járvány alatt összeomló egészségügy miatt elmaradt orvosi kezelések, diagnosztikai vizsgálatok miatt halnak meg, egyértelmű nemzeti tragédiáról kell, hogy beszéljünk. Ráadásul ezeket a számokat könnyen manipulálhatja a Központi Statisztikai Hivatal, hiszen más nem tudja ellenőrizni a valóságtartalmukat.
189 Bangóné Borbély Ildikó MSZP Tagadhatatlan tény, hogy a tesztelés a vírus elleni védekezés egyik fontos eszköze. A Fidesz azonban továbbra is tétlenül nézi, hogy a világ ismét elhalad mellettük. Ez pedig teljesen elfogadhatatlan, hiszen már eddig is olyan elkésett intézkedések sora kísérte végig az egész kormányzati járványkezelést, amelyeknek tragikus következményei lettek.
190 Tóth Bertalan MSZP A járvány felszínre hozta a Fidesz politikáját a maga nyers valóságában: csak a sajátjai érdeklik, csak a saját oligarcháit menti, minden más csak hatalmi szempontból fontos a számára.
191 Ujhelyi István MSZP Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta a minap, hogy az oltás utáni ellenanyagszint-vizsgálat önmagában nem ad megfelelő információt a védettség kialakulására. Ehhez képest "védettségi igazolványnak" hívnak egy olyan állami plasztikkártyát, amelyet már az első - vagyis teljes védettséget tudhatóan nem adó - oltás után kiadnak az érintetteknek, ezzel vélhetően részben hamis biztonságérzetet adva számukra.

2021.04.21

192 444.hu magyar sajtó Azzal büszkélkedik a kormány, hogy a világ vezető orvosi szaklapja állt ki a Sinopharm mellett, de ez nem igaz.
193 merce.hu magyar sajtó Magyarország hamarosan világelső lesz a lakosságarányos Covid-halálesetek számában.
194 telex.hu magyar sajtó A kormányhivatal szerint több budapesti háziorvos sem vette át a nekik kiszállított Pfizert.
195 telex.hu magyar sajtó Rövid úton tisztázni lehetne, hogy rendben van-e a kínai vakcina, ha meglenne rá a szándék.
196 nepszava.hu, index.hu, telex.hu, 168.hu magyar sajtó Internetes oltóponti foglalással kísérletezik a kormány. Úgy tűnik, a kabinet is belépett a XXI. századba, azt követően, hogy lassan többségbe kerülnek a beoltottak.
197 europapress.es nemzetközi sajtó Magyarország áll az elhunytak feketelistájának élén.
198 aktuality.sk, dennikn.sk nemzetközi sajtó A magyar kormány a járványügyi veszélyhelyzet őszig tartó meghosszabbításával próbálja megakadályozni a közös ellenzéki jelöltek és az ellenzék
miniszterelnök-jelöltje előválasztásának megtartását.
199 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom A fertőzöttek ellátásán kívül leállt az egészségügy.
200 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Mindenképp kell valami alapbetegség. Nem tudom, tud-e még ennél érzéketlenebb lenni az Operatív Törzs.
201 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Ez a mai üzenet mindent elmond a teljesen szétesett magyar államról. Az első fertőzött megjelenése után több mint 13 hónap(!) kellett a kormánynak egy primitív számítógépes program elkészítéséhez, amivel időpontot lehet foglalni az oltásokhoz. Alkalmas oltópontok most is alig vannak, a program pedig most lett kész. Ha egyáltalán működik. Az külön felháborító, hogy csak a kínai vakcina beadásakor engedik a kulturált feltételeket. A többinél marad a sorállás és a zsúfoltság.
202 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom A vészhelyzet meghosszabbítása a teljhatalom meghosszabbítása. Tovább szeretnének az eddigiek szerint csendben, nyugalomban lopni. Nem mellesleg: ez az intézkedés nagyban nehezítheti az előválasztást. Ha meg még tovább nyújtják, akkor ugye SAAAAJNOS a választást is.
203 Jakab Péter Jobbik A Fidesz azzal büszkélkedik, hogy eddig kb. annyit költöttek a munkahelyek megmentésére, mint Semjén Zsolt vadászati kiállítására. Pont annyira fontos nekik a munkahelyvédelem, mint a lelőtt állatok mutogatása. Ha ezek után valaki még mindig elégedetlen lenne, annak meg ott a közmunka. Még hogy újraindítják a gazdaságot!
204 Barkóczi Balázs DK A Fidesz a veszélyhelyzet lezártával is megtartaná teljhatalmát. Ezt mi nem engedhetjük!
205 Párbeszéd Párbeszéd A gyermekes szülőknek rendkívüli fizetett szabadságot kellene kapniuk, hogy senkinek ne kelljen a biztonság és a tanuláshoz való jog között választania, ha nem engedi iskolába a gyermekét.
206 Tordai Bence Párbeszéd Életveszélyes nyitni az iskolákat.
207 LMP LMP Kanász-Nagy Máté szerdai online sajtótájékoztatóján azt mondta: a kabinet a járvány miatti szociális, gazdasági válságban is inkább az oligarchákat támogatja, mint azokat, akik állás nélkül maradtak.

2021.04.22

208 444.hu magyar sajtó

Gulyás Gergely egy kiváló példával bizonyította be a magyar járványkezelés gyengeségét.

209 index.hu magyar sajtó

Kiszivárogtak az államtitkár szavai: A magyar egészségügy nem élné túl a negyedik hullámot.

210 index.hu magyar sajtó

A védettséghez kapcsolódó jogok a gazdaság érdekét szolgálják.

211 telex.hu magyar sajtó

Tényleg világelsők vagyunk a Covid-halálozásban? A végeredményt csak később hirdetik ki.

212 24.hu, 168.hu magyar sajtó

Koronavírus-halálozás: csak egyetlen törpeállam produkál rosszabb adatokat Magyarországnál.

213 hvg.hu magyar sajtó

Októberig nem lehet tüntetni, de bulizni igen? Ingyen parkolunk? Összeszedtük, mi jöhet a veszélyhelyzet kitolásával.

214 444.hu magyar sajtó

Ember, nem adat: emlékoldalt hoztak létre a koronavírus áldozatainak.

215 waz.de nemzetközi sajtó

Hiába költenek a kormányok jelentős összegeket a járvány kezelésére, nagyon sokan halnak meg Kelet-Európában. Sok egészségügyi dolgozó hagyja el ezeket az országokat a nyugati fizetések reményében. Ha tovább romlik a helyzet, akkor Bergamo helyett egy magyar város lesz a koronavírus-katasztrófa szimbóluma.

216 Szél Bernadett Momentum Mozgalom

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e osztrák mintára ingyenes koronavírustesztek bevezetését a biztonságos nyitás érdekében, nem az a helyes válasz, hogy ez egy "alapvető tévedés", mert "az osztrákok azért tesztelnek annyit, mert kevés az oltás.” Nem, nem és nem. Az igazság az, hogy a Fidesz is pontosan tudja, az oltás mellett tesztelni kellene, de azt meg kellene finanszírozni a költségvetésnek, mert nem bírja a magyarok pénztárcája, és Gulyás produkcióját látva jól láthatóan MINDENT bevetnek, hogy ne kelljen ingyen teszteket adni nekünk. Mindent.

217 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Egy felháborodott pedagógus keresett meg és küldte el az igazgatójától kapott fenyegető levelet, illetve az egészségbiztosítástól kapott cinikus választ. Ő ugyanis hiába regisztrált, valahogy kimaradt a rendszerből, a tanítás újrakezdéséig sem oltották be, és értesítést sem kapott – pedig a kormány telekürtölt mindent azzal, hogy már beoltották a pedagógusokat. Azt a választ kapta, hogy ez van, majd szólnak, ha lesz megint pedagógusoltás... De amúgy forduljon a háziorvoshoz... Fordult, kínai vakcinát kaphatott volna – a kormányzati kommunikáció szerint a pedagógusokat Pfizerrel oltották.
218 Bangóné Borbély Ildikó, Komjáthi Imre MSZP Novák Katalin úgy döntött, hogy amikor tömegek váltak munkanélkülivé és több százezer dolgozó jövedelme csökkent, akkor a bajba jutott családok megsegítése helyett inkább napi 10 millió forintot szór el hirdetésekre. Erre számíthatnak a magyar családok a Fidesztől: érdemi támogatás helyett 3,4 milliárd forintba kerülő plakátokra.
219 Korózs Lajos MSZP A kormány nem hajlandó normális tájékoztatást adni az emberek számára, folyamatosan távol maradnak az üléstől.
220 Z. Kárpát Dániel Jobbik Az igazán riasztó pedig az, amikor ez már egy egész kormányzat részéről is tapasztalható, majd kivetül az egész országra. Az alkalmatlan vezetők alkalmatlansága ilyenkor, nehéz időkben domborodik ki igazán. Ennek egyik iskolapéldája a bevezetett oltási kártya is, amely sok esetben hamis illúziót kelt a védettség tekintetében, hiszen már azelőtt kiküldik, hogy az kialakulna. Még durvább pedig az, hogy maga a bevezető kormány sem igazán tudja, hogy mire is jó.
221 Varga Zoltán DK Kásler Miklós azt nyilatkozta, hogy mindenkit ellátnak, miközben ő maga állított le kórházi vizsgálatokat.
222 Gyurcsány Ferenc, DK, Molnár Csaba, Rónai Sándor DK Ez a kormány elbukott a járvány elleni védekezésben.
Ismételjük meg: sehol a világon nem vesztették annyian életüket koronavírusban lakosságarányosan, mint Magyarországon.
223 Bősz Anett DK Amit viszont az egyik kislány elmesél, hogy szerinte az online oktatás semmit sem ér, az már az oktatás szervezőinek egy nagy üzenet.
224 Párbeszéd Párbeszéd Magyarországon haltak meg lakosságarányosan a legtöbben koronavírus-járványban, mióta kirobbant a járvány. Legyen világos: Sehol a világon nem vesztették annyian életüket lakosságarányosan, mint Magyarországon.
225 Párbeszéd Párbeszéd Hogyan pótolják a Helyreállítási Terv leadásáig hátralevő nyolc napban a fél év alatt elmulasztott konzultációkat az önkormányzatokkal, civil és szakmai szervezetekkel?
226 Szabó Tímea Párbeszéd A „megbízhatósági vizsgálat" azt jelenti, hogy az orvos/kórházi dolgozó hozzájárul ahhoz, hogy lehallgassák a telefonját, és adatokat/ információkat gyűjtsenek róla, azaz, hogy gyakorlatilag megszűnik a magánszférája. Ezt önként vállalja. Mindezt most, a járvány közepén, amikor már teljesen ki vannak zsigerelve az egészségügyi dolgozók.
227 Szabó Tímea Párbeszéd Bekövetkezett az, amit nem akartunk, hogy bekövetkezzen. Magyarország mától első a világban a lakosságarányos halálozások számában.
228 Tordai Bence Párbeszéd Magyarország vezeti a legszomorúbb világranglistát: a koronavírusban elhunytak számában vagyunk világelsők.
Szinte mindannyian gyászolunk: családtagokat, rokonokat, barátokat, ismerősöket.
229 LMP LMP Szerintem vezessük vissza Gulyás miniszter urat a valóságba egy picit: a folyamatos és tömeges tesztelés a járvány legyőzésének egyik legfontosabb eszköze. Nem lehet csak az oltástól várni a csodát, az is nagyon kell persze, de mellette tesztelni, kontaktkutatni és izolálni is kell, vagyis kellene. Ez az állam feladata.

2021.04.23

230
nepszava.hu, 444.hu, hvg.hu
magyar sajtó
TASZ: Alaptörvény-ellenes és diszkriminatív a védettségi igazolványokkal kapcsolatos szabályozás.
231 alfahir.hu magyar sajtó

Nyitás ide vagy oda, továbbra is 200 fő felett a napi halálozásunk.

232 novinky.cz nemzetközi sajtó

Jelenleg Magyarország a világon az első az egymillió lakosra vetített Covid-19 okozta halálozások
számát illetően, ennek ellenére nyitnak az éttermek teraszai.

233 Donáth Anna Momentum Mozgalom

Sok mindent nem kaphattunk a magyar államtól a koronavírus alatt, de az egyik legfájóbb, hogy szemernyi emberséget és együttérzést sem. A hatalom esztelen ragaszkodása a mindennapi győzelemhez, a háborús retorikához ahhoz vezetett, hogy egyszer sem hangzott el, “sajnálom, együttérzek”.

234 Szél Bernadett Momentum Mozgalom

A kormány MINDEN ürügyet felhasznál, hogy az ingyenes teszteket megússza. Ez az igazolványügy pont akkora káosz, mint az egész válságkezelés. A kormány azért hosszabbítja meg őszig a veszélyhelyzetet amolyan “Bicskéig”-módra, mert alapjogot akar korlátozni továbbra is: nem akar demonstrációkat és előválasztást.

235 Szél Bernadett Momentum Mozgalom Az igazság az, hogy a Fidesz is pontosan tudja, az oltás mellett tesztelni kellene, de azt meg kellene finanszírozni a költségvetésnek, mert nem bírja a magyarok pénztárcája, és Gulyás produkcióját látva jól láthatóan MINDENT bevetnek, hogy ne kelljen ingyen teszteket adni nekünk. Mindent.
236 Ujhelyi István MSZP A magyar kormány nem válságot kezel, hanem propagandát folytat. Míg más országokban bértámogatást és százszázalékos táppénzt biztosítanak, addig nálunk sokan inkább letagadják a betegségüket, hogy legyen bevételük
237 Oláh Lajos DK 2022 után számonkérés lesz! Mert járvány idején 70 milliárdból rendeztek vadászati világkiállítást!
238 Szabó Tímea Párbeszéd Halálozási számokban Magyarország egy tartható pozícióban van, inkább a jobban teljesítő országok közé tartozik, ahol kevesebben haltak meg.

2021.04.24

239 nepszava.hu magyar sajtó A jelenlegi átoltottsági szinttel felelőtlenség volt a nyitás, ebből negyedik hullám lesz.
240 washingtonpost.com nemzetközi sajtó Bár már egy hónapja a világ legmagasabb halálozási arányával küzd az ország, a magyarok szombaton ízelítőt kaptak abból, hogy milyen volt az élet a koronavírus előtt: az éttermek és bárok közel hat hónapja először szolgálhatták ki személyesen a vendégeket.
241 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Régi vakbélműtétet , mandulaeltávolítást, nyelőcsőrefluxot, vagy éppen autóbalesetet is felsorolnak...Cinikus, kegyeletsértő és mérhetetlenül káros, ahogy a propaganda még mindig görcsösen igyekszik "alapbetegséget" találni.
242 Gyurcsány Ferenc, Arató Gergely, Varga Zoltán DK Ugyanis ismeretlen telefonszámról magukat Gyurcsány Ferencnek kiadó személyek hívogatják tömegesen a magyar embereket azzal, hogy ne adassák be maguknak a koronavírus elleni vakcinát.
Azt egy percig nem fogom tűrni, hogy a nevemben embereket tévesszetek meg!
Ti vagytok azok, akik a magyarok életével játszotok!
243 Varga Zoltán DK DK: A kormány lemondott szüleinkről és nagyszüleinkről
244 Párbeszéd Párbeszéd Nincs még egy olyan kormány a világon, mely ennyire rosszul valósította meg a járvány elleni védekezést.
245 Párbeszéd Párbeszéd "A kormány nem különösebben reklámozta, hogy pár hete elkészült Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének vázlatával.
A palyazat.gov.hu oldalra töltötték fel a 436 oldalas dokumentumot, természetesen mindenféle hírverést és társadalmi egyeztetést mellőzve.

2021.04.25

246 444.hu, telex.hu, hvg,hu magyar sajtó A kormányzati koronavírus-honlapon már elég merész üzenettel osztják meg a kormány semennyire sem tudományos vakcinaadatait. A Facebookon közzétett posztból nem hiányozhatott a baloldal hibáztatása sem.
247 nepszava.hu, 24.hu, index.hu magyar sajtó Karácsony: Kontármunka a kormány helyreállítási terve.
248 hvg.hu magyar sajtó Zacher Gábor: A féktelen bulizás hatásait két hét múlva megérzi az egészségügy.
249 Ujhelyi István MSZP A NER számára most is fontosabb a sikerpropaganda fenntartása, a folyamatos győzelem, a győztes felmutatása, mintsem a valóság, vagy az egyszerű emberi alázat. Beteges lételemük, hogy tévedhetetlenek, hogy hibátlanok, hogy minden az ő tervük és forgatókönyvük szerint történik. Hogy hiába lépett érvénybe a jogállamisági mechanizmus, itthon azt mondják: megállították. Hogy hiába omlott össze látványosan a kormányzati regisztrációs ellenőrző portál, nem azt mondták, hogy elrontottuk, de gyorsan javítjuk, hanem hogy valakik aljas terheléses támadást indítottak ellene. Hogy azt mondják: "szőnyegre vitték" a járványt, és már ő védekezik, ehhez képest hamar beütött a harmadik, minden eddiginél halálosabb harmadik hullám. Hiába nálunk a legmagasabb lakosságarányosan a járvány miatt elhunyt emberek száma, azt mondják: azt nem úgy kell számolni, hanem nagyobb, korábbi évekre vetített merítéssel.
250 Vadai Ágnes DK 4 millió beoltott esetén árulja el a kormány, hogy marad-e az ingyenes parkolás. Én ugyan nem vagyok orvos, de nem látom az összefüggést.
251 Szabó Tímea Párbeszéd Karikó Katalin szerint totálisan értelmetlen és félrevezető a kormány vakcinahatékonyságról szóló "jelentése".
252 Párbeszéd Párbeszéd Az osztrák és szlovák egészségügyi miniszter lemond a koronavírus-válság kezelési nehézségei miatt. A magyar csontvázakat keres, és felfüggeszti a rákszűrést.
253 Párbeszéd Párbeszéd "Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég egy kormányinfón azt mondta: a magyar hatóságok megvizsgálták az összes Magyarországon használt vakcina hatékonyságát.
A Párbeszéd viszont nem tud ilyen vizsgálatról, úgyhogy Szabó Tímea közérdekű adatigénylésben kérte ki ezt a „tanulmányt"."

2021.04.26

254 azonnali.hu magyar sajtó Ezért változott a TASZ véleménye a védettségi igazolványok ügyében.
255 hvg.hu magyar sajtó Ezer sebből vérzik a kormány vakcinatáblázata, az operatív törzs semmilyen magyarázatot nem adott.
256 444.hu magyar sajtó Napokon belül maszkeldobós szuperlazítással készül a kormány, miközben félrevezetően kommunikál az első oltás hatásáról.
257 444.hu magyar sajtó Amennyiben a kormány által tegnap ismertetett adatok igazak, akkor brutálisan zárni kellene, amennyiben nem, akkor a kormány a beoltottság ellen dolgozik.
258 nepszava.hu magyar sajtó Ezrek maradhatnak oltás nélkül, bárhogy küzdenek a vakcináért.
259 nepszava.hu magyar sajtó Kicsit javított a kormányzati táblázaton Karikó Katalin.
260 lemonde.fr nemzetközi sajtó A későn eldöntött zárás, az idősödő népesség, a nyugat-európainál elhízottabb társadalom, és a hiányos kórházi rendszer magyarázza Magyarország legrosszabb koronavírus-halálozási mutatóját a világon.
261 Denník N nemzetközi sajtó Szakemberek bírálják a magyar kormány statisztikáját, miszerint a „Szputnyik V vakcina a legjobb, a Pfizer a legrosszabb.
262 Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom Kisgyerekeket hív a Fidesz robothangja, hogy az ellenzék oltásellenes.
263 Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom Amíg te a nyitással foglalkozol, ők törvénybe foglalják a lopást.
264 Donáth Anna Momentum Mozgalom A kormány propagandagépezete az EU segítségével beszerzett - és a magyar kutató, Karikó Katalin által fejlesztett - Pfizer-BioNTech Comirnaty védőoltást sározza a torzított táblázattal.
265 Cseh Katalin Momentum Mozgalom Azonban a magyar helyreállítási tervvel több probléma is van: a magyar kormány nem folytatott érdemi egyeztetéseket a szakmai civil szervezetekkel és az önkormányzatokkal, ráadásul hiányoznak a magyar tervből a korrupcióellenes garanciák.
266 Szél Bernadett Momentum Mozgalom A kormány a propagandához igazította az oltások hatékonyságra vonatkozó adatokat, ez pedig alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa.
267 Rig Lajos Jobbik Ha a kormány által közzétett adatok igazak, akkor brutálisan zárni kellene, ha viszont nem, akkor ez egy egyértelmű, aljas, oltásellenes kampány a nyugati vakcinák ellen!
268 Varga Zoltán DK A kormánynak azonnal be kell fejeznie az oltásellenes kampányát, mert a bizalom aláásásával emberek életével játszik! Nem kérünk több adathamisítást és hazugságot!
269 Varga Zoltán DK Mégis hogy képzeli Kásler Miklós, hogy felfüggesztette az onkológiai szűrővizsgálatokat?
270 Gyurcsány Ferenc DK Országszerte megtévesztő hívásokkal, a nevemben keresik az embereket, gyaníthatóan a Fidesz megbízásából. Azt mondják nekik, hogy ne oltassák be magukat. Ha valóban én telefonálnék, akkor inkább megpróbálnám meggyőzni az embereket arról, hogy oltassák be magukat.
271 Gyurcsány Ferenc DK Celebeknek fizettek a terasznyitást ünneplő posztjukért. Pénzt adtok azoknak, akiknek amúgy is van mit a tejbe aprítaniuk, ráadásul azért, hogy kávézók, éttermek teraszain ücsörögjenek. Miközben milliók nem tudnak egy kólát se meginni a helyi presszóban.
272 Arató Gergely DK A Fidesz olyan, mint a legaljasabb tolvaj, aki a haldokló beteg ágya mellől lopja el a vagyonát. Az ország az életéért küzd a szó szoros értelmében és gazdaságilag is, ők viszont saját maguk, rokonaik, barátaik és üzletfeleik zsebét tömik.
273 Vadai Ágnes DK Jó lenne, ha a kormány nemcsak a külföldieknek adna ingyen tesztet meg maszkot, hanem a magyaroknak is. Végül is a mi adónkból ennyi járhatna.
274 Párbeszéd Párbeszéd A kormány újra meghajlította a valóságot, amikor egy manipulatív táblázattal igyekezett aláásni a bizalmat a nyugati vakcinák iránt.
Olyannyira, hogy a politikától önmagát szelíden távol tartó Karikó Katalin professzor is felemelte a hangját a tudomány megcsúfolása ellen!
275 Mellár Tamás Párbeszéd A KSH feladata az lenne, hogy a legpontosabb, legjobb adatokat tegye elérhetővé ebben végtelenül nehéz időszakban. Ám úgy tűnik, hogy szimpatikusabb számára a kormány „szolgálólányának” szerepköre.
276 Szabó Tímea Párbeszéd Kiderült: a magyar kormány egy orosz oldalról másolta a hamis vakcinatáblázatot.
277 Szabó Tímea Párbeszéd Eltelt egy nap, de a kormány még mindig nem kért bocsánatot a vakcinatáblázat meghamisításáért.

2021.04.27

278 telex.hu magyar sajtó A hétfői oltási tempóval is májusra tolódhat a nyitás következő szakasza.
279 444.hu magyar sajtó E-mailben is szétküldte a kormány a félrevezető vakcinatáblázatot.
280 24.hu magyar sajtó Maszk nélkül, egymásra borulva ünnepelni – ez a negyedik hullám bölcsője
281 nepszava.hu, 168.hu, index.hu magyar sajtó MOK: Módszertani hibákkal van tele a kormány vakcinatáblázata.
282 DK DK Önök csak táblázatokat manipulálnak, lopnak és hazudnak a járvány idején! - Vadai Ágnes a Parlamentben.
283 Párbeszéd Párbeszéd Annál nagyobb álhírgyártás nincs, minthogy a kormány meghamisította a vakcinák hatékonyságáról szóló táblázatot.
284 Párbeszéd Párbeszéd A Fidesz leghalálosabb hazugsága az, hogy a koronavírus-járványt kizárólag az oltásokkal lehet megállítani.
285 Szabó Tímea Párbeszéd Ezek után a végén még volt képük megszavazni Tordai Bence párbeszédes képviselő 8 millió(!) forintos büntetését, amit azért kapott Kövértől, mert megkérdezte Varga Mihályt, hogy miért vettek el 9,5 milliárd forintot a 2. és 3. kerületi betegellátásból a járvány közepén!
286 Tordai Bence Párbeszéd A Fidesz-KDNP bátran megszavazta a tökéletesen alaptalan, 8,2 milliós büntetésemet. Emlékeztek: Varga Mihály őrangyala, Kövér László azért sújtott rekordbírsággal, mert számon mertem kérni a minisztert a budai orvosi rendelőktől elvont 9,3 milliárd forint ügyében.
287 Schmuck Erzsébet LMP A kormány elégtelen válságkezelése óriási terhet ró a magyar emberekre és a gazdaságra. Ez nem mehet így tovább!
288 Csárdi Antal LMP Közeledik a hitelmoratórium vége, és a banki elszámolások miatt rengeteg embert ér most durva meglepetés. Megkapva az elszámolásokat, most szembesülnek azzal, hogy a
kormány lényegében átverte őket. A kormány százezreket vitt bele csellel a hitelek felfüggesztésbe. Felelősségük vitathatatlan.
289 Demeter Márta LMP Ma 2 órán keresztül szavazott a Fidesz csak az állami vagyon kiszervezéséről, ez a legfontosabb nekik a járvány alatt!
290 Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom Itt az ideje, hogy a fideszes elit befejezze az emberek elbizonytalanítását és az átlátszó propaganda helyett valódi tájékoztatást adna a magyar járványhelyzetről!
291 Donáth Anna Momentum Mozgalom A megtévesztő, a védőoltások kapcsán bizonytalanságot keltő kormányzati propaganda miatt azonban az emberek nem tudják, mit gondoljanak a védőoltásokról. Pedig most az a legfontosabb, hogy minél többen beoltassák magukat, mert csak így tudunk túljutni a víruson.
292 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Olyan típusú (Shangrila510S) kínai lélegeztetőgépet ajándékoztunk Libanonnak, amiről az angol orvosok már egy éve azt mondták, hogy semmire sem jó, viszont akár veszélyes is lehet. Nem is igazi lélegeztetőgép, inkább a betegek szállításánál jelent átmeneti segítséget. Kell ehhez pofa: először megvesszünk a gagyiból irtó drágán irtó sokat, aztán meg elajándékozgatjuk.
293 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom A KORMÁNY SZABÁLYOSAN ZSAROLJA AZ EMBEREKET. Egyre több helyről hallom, hogy milyen nagy nyomás alatt vannak az emberek, hogy adassák be maguknak a kínai vakcinát. A kormány célja ezzel a zsarolással, hogy minél gyorsabban növekedjen a beadott kínai dózisok száma – ugyanis ezt az egyetlen mutatót tette meg a siker fokmérőjének (a pozitív tesztek aránya vagy az elhunytak száma nem érdekes).
294 Jobbik Jobbik Teljesen átlátszó, hogy az Orbán-kormány azért akarja besározni a nyugati vakcinákat, hogy a még oltásra váró emberek ne utasítsák vissza az Orbánék által ilyen-olyan okból preferált kínai vakcinákat. A magyar emberek egy jelentős részében ugyanis érezhető volt egy erőteljes elutasítás a kínai vakcinák irányában. Most a kormánynak „köszönhetően" felerősödtek az oltásokkal kapcsolatos összeesküvés-elméletek, oltásellenes teóriák. Ennél tényleg még az is jobb lett volna és jobb lenne, ha Orbánék nem csinálnának semmit...

2021. 04. 28.

295 alfahir.hu magyar sajtó Kunetz Zsombor: A kormány a hamis táblázatával az oltásellenesek táborát erősíti.
296 telex.hu magyar sajtó Magának nem jött meg a védettségi igazolványa, mások kaptak, pedig nem járna nekik. A rendszer remekül működik.
297 24.hu magyar sajtó A magyarok 15 százaléka még mindig oltásellenes.
298 hvg.hu magyar sajtó Továbbra is inkább hallgat a kormány az általa közölt félrevezető oltási táblázatról.
299 nepszava.hu magyar sajtó Müller Cecília hivatala sem tudja, mennyi oltást adtak be a városokban.
300 Denník N nemzetközi sajtó Kritikusok szerint most gyakran néhány nappal az első oltás után is kiküldik az igazolványokat, miközben a valódi védettség csak a második adag után néhány héttel alakul ki.
301 Wiener Zeitung nemzetközi sajtó A továbbra is ijesztően rossz járványstatisztikák ellenére Magyarország múlt hétvégén megnyitotta a vendéglátóhelyek teraszait, kerthelyiségeit.
302 Havasi Gábor Momentum Mozgalom Az egészségügy elsorvasztása, töredezett sürgősségi ellátás, nehezen megközelíthető intézmények, korszerűsítésre szoruló épületek. Jelenleg ezt kínálja az Orbán-kormány az Észak-Budán és az agglomerációban élőknek.
303 Szél Bernadett Momentum Mozgalom És nem tudnak megállni, fejjel mentek a falnak, de a kormány "azok jó statisztikák, a szakértők ne riogassanak" felkiáltással továbbra is kiáll az orosz propagandalap ihlette nonszensz táblázata mellett — pedig szakemberek sora cáfolta őket, tudósok jelezték kifogásaikat, nem érdekli őket, azt hiszik, mindenkinél okosabbak. Hogy mi a fő gond ezzel? Az, hogy ahol a propaganda határozza meg a járványkezelést, ott az emberek sokadik helyre kerülnek.
304 Tóth Bertalan MSZP A Fidesz-kormány egészségügyi válságba sodorta Magyarországot! A járvány egy alulfinanszírozott, kivéreztetett egészségügyet talált telibe, amiből a Fidesz a járvány kellős közepén még el is üldözött további 4-5000 embert
305 Jobbik Jobbik A köztévén könnyen lehet, hogy jön a fenti szalagcím, ugyanis Palkovics László most épp a félrevezető oltástáblázatot kritizáló szakértőket oktatta ki, hogy mi lenne a dolguk. Nos, leginkább hallgatni, de kritikát megfogalmazni biztosan nem!
306 Bősz Anett DK Addig, amíg a vezetőink egy olyan világban gondolkodnak, ahol egy ember csak a másik kárára tud előrébb jutni, ahol a politikai látszatsikereket emberéletek árán is belehazudják a szemünkbe, és ahol nem törődve a naponkénti rémítő halálozási adatokkal, egy újabb propagandaüzenet érdekében lehet közönséget behívni egy stadionba.
307 Vadai Ágnes DK A magyar egészségügy az utóbbi hetekben olyan módon jutott túl a koronavírus-járvány harmadik hullámának legkritikusabb szakaszán, hogy valamennyi beteg számára biztosított maradt az ellátás."
Na vajon ki hazudta ezt ma? Segítek! Kormánypárti!
308 Párbeszéd Párbeszéd A Telex olvasói beszámolói alapján továbbra is elég nagy a zűrzavar a védettségi igazolványok körül.
Van, aki úgy kapja meg, hogy még biztosan nem védett, más hiába vár rá hetek óta, és hiába érdeklődik róla hivatalos helyeken.
309 Szabó Tímea Párbeszéd Érthetetlen, hogy abban a szektorban, ahol az egyik legnagyobb a pályaelhagyás, mert havi 100 ezer forintért, borzasztó körülmények között dolgoznak gyermekotthonban emberek, miért kell tovább fenyegetni, megalázni őket. És pláne miért kellene lehallgatni a telefonjukat, miért kellene elfogadniuk, hogy a kormány belenéz az e-mailjeikbe, titkosan adatokat gyűjt róluk?
310 Hohn Krisztina LMP Örülök annak, hogy Kásler Miklós belátta, hogy az ellenzéknek igaza van! Itt az ideje, hogy újra megkezdődjenek a szűrővizsgálatok! Életek múlhatnak azon, ha idejében ki tudják szűrni a daganatos betegségeket, ezekben az esetekben minden nap számít!
311 Keresztes László Lóránt LMP Kormánypárti képviselőket szembesítettem a HAZUGSÁGAIKKAL, és azzal, hogy NEM ÉLTEK, hanem VISSZAÉLTEK a rendkívüli felhatalmazással

2021. 04. 29.

312 24.hu magyar sajtó Már külföldi szakemberek is bírálják a kormány vakcinatáblázatát.
313 index.hu; telex.hu magyar sajtó Reagált Zacher Gábor arra, hogy Kubatov Gábor már várja a szurkolókat a Fradi-meccsre. Zacher a nyitás tempóját szakmai szempontból megkérdőjelezhetőnek tartja.
314 telex.hu magyar sajtó A nyitás ellentmondásai: ha azt lehet, akkor ezt miért nem?
315 444.hu magyar sajtó Nonszensz, hogy előbb lehet maszk nélküli tömegrendezvényt tartani, mint esküvőt
316 Novinky.cz nemzetközi sajtó Hogyan játszott Magyarország az adatokkal, hogy a Szputnyik V legyen a leghatékonyabb oltóanyag?
317 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Én tudom, mennyi pénzt kilop a Fidesz a számítástechnikai rendszerekből, de így is meglepő, mekkora káosz és amatőrség, ahogyan a kormány az oltások időpontfoglalását intézi. Eleve durva, hogy csak másfél évvel a járvány kitörése után áll elő ilyennel, de a jelek szerint csak a béta verzió (nyilvánosan tesztelt változat) van kész.
318 Ujhelyi István MSZP Rendkívül nevetséges volt a Fidesz magatartása, amely ezt az ügyet is leginkább csak saját kormányának öncélú fényezésére használta fel, és miközben Magyarországon állami oltási kártyát vezettek be, addig az EP-ben az európai vakcinaigazolvány ellen érveltek, mondván: „védettségre van szükség, nem pedig védettségi igazolványra".
319 Jakab Péter Jobbik A legnagyobb veszélyhelyzetet ugyanis maga a kormány idézte elő azzal, hogy nem kezelte a válságot. Rekordhalálozás, rekord elszegényedés. Hétfőn pedig ismét megtudhattuk a Parlamentben, hogy az ellenzék a hibás. Szerintem meg az, aki a korlátlan hatalmat életmentés és munkahelyvédelem helyett arra használja, hogy fideszes alapítványok kezébe adja a még megmaradt állami vagyont. A Fidesz csak hatalmat akar. Pártállamot.
320 Z. Kárpát Dániel Jobbik A válság alatt minden tizedik magyar dolgozó elvesztette munkahelyét, a kieső béreket csak mikroszkopikus szinten pótolták ki, a családok pedig szinte semmilyen támogatást nem kaptak, ha valamely szülő elvesztette munkahelyét.
321 Párbeszéd Párbeszéd Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ma bejelentette, hogy ötmillió beoltottnál feloldják az esküvői lakodalmakra vonatkozó tiltásokat. Miközben a hétvégi terasznyitás alkalmával tömegek zsúfolódtak össze a vendéglátóhelyeken, a sportrendezvényekről nem is beszélve.
Hogyan is van ez?
322 Párbeszéd Párbeszéd Egy fitneszteremben lehet együtt több tucat ember maszk nélkül, de szabadtéri sátrakban nem lehet előválasztást tartani. Mi ez, ha nem szabotázs!
323 Szabó Tímea Párbeszéd Gulyás Gergelyt nem zavarja, hogy Dr. Karikó Katalin szerint hamis a kormány táblázata, amely szerint a kínai oltás hatékonyabb, mint a Pfizer.
324 LMP LMP Tetlák Örs szerint most, hogy bárki maszk nélkül sörözhet a teraszokon, meg kell teremteni a jogszabályi hátterét annak, hogy legalább online módon megtarthassák üléseiket az önkormányzati képviselő-testületek.
A kormány épp az elmúlt napokban rendelkezett és szervezte ki szinte a teljes magyar felsőoktatást fideszes alapítványokba, azonban arra nem sikerült időt fordítania, hogy az önkormányzatokon az egyszemélyi döntések helyett visszatérhessen az ülésezés.
325 Csárdi Antal LMP A devizahitelesek ügye, így különösen a végtörlesztés, tökéletesen bemutatta, hogyan viszonyul a Fidesz a magyar társadalomhoz: ott segít, ahol arra nincs szükség, és ott fordítja el a fejét, ahol valóban baj van. Így kerültek több tízezrek súlyos adósságcsapdába.
326 Keresztes László Lóránt LMP A kormány NEM ÉLT, hanem VISSZAÉLT a rendkívüli felhatalmazással‼️
Most minimum ŐSZIG akarják meghosszabbítani a RENDELETI kormányzást/rendkívüli jogrendet - erre mi NEM adunk felhatalmazást‼️

2021.04.30

327 hvg.hu magyar sajtó Mégis indul egy országos vizsgálat a koronavírus elleni vakcinák hatékonyságáról.
328 nepszava.hu magyar sajtó TASZ: a védettséget igazoló igazolvány igenis diszkriminatív.
329 nepszava.hu magyar sajtó Jó kifogás a kibertámadás, ha nem működik a rendszer.
330 444.hu magyar sajtó A Pfizerre váró sorban sokan voltak elégedetlenek az oltásügyi intézkedések kommunikációjával.
331 lefigaro.fr nemzetközi sajtó A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szintén bírálta a táblázatot, melynek ismeretlen a kezelési módszertana, emellett nem veszi figyelembe az oltottak egészségi állapotát és korát. Így az adatok nem alkalmasak összehasonlításra és mélyebb következtetések levonására a MOK szerint.
332 Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom Egy napot adnak arra, hogy a legnagyobb bizalomnak örvendő védőoltásra jelentkezzenek az emberek. A "terheléses támadást" a magyar lakosság okozta, mert regisztrálni szerettek volna a Pfizer-oltóanyagra.
333 Fekete-Győr András Momentum Mozgalom Szombatra telt házas Fradi-meccset szeretett volna a Fidesz pártigazgatója, ma elő is került 100 000 Pfizer-vakcina. Mi lenne, ha nem Kubatov meccseihez igazítanák az oltási tervet?
334 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom A propaganda szerint hatalmas siker volt a mai nap, meg is van a 4 millió oltott, lehet menni focimeccsre. Azt hiszem, teljesen hülyének néznek bennünket. Mert hagyjuk...
335 Ujhelyi István MSZP Végtelenül szánalmasan és önleleplezően magyarázkodik a Fidesz az uniós források kapcsán benyújtott kormányzati terv csúfos bukása miatt.
336 Gyurcsány Ferenc DK Gyurcsány Ferenc világossá tette: Kubatov focicsapata miatt megnyitják a Pfizer-csapokat, de akinek korábban szüksége lett volna rá, azok nem kaptak!
337 DK DK Ne csak Fradi-meccs előtt lehessen élni a szabad vakcinaválasztás jogával, hanem minden nap!
338 Hajdu László DK "A kormány egy napra lehetővé tette a Pfizer-oltások online foglalását, a weboldal pár óra alatt összeomlott a túlterheltségtől. Ez bizonyítja azt, hogy a magyarok nem oltásellenesek, csak megbízható vakcinát szeretnének!
Követeljük a kormánytól, hogy mostantól folyamatosan, minden nap tegyék lehetővé az összes nyugati oltás foglalását, köztük a Pfizert is!"
339 Gyurcsány Ferenc, Arató Gergely DK Volt szabad vakcinaválasztás. 10 percig. Aztán összeomlott a honlap.
Kubatov focicsapata miatt megnyitják a Pfizer-csapokat, de akinek korábban szüksége lett volna rá, azok nem kaptak.
Legyen akkor innentől minden nap szabad vakcinaválasztás. Ne csak Fradi-meccs előtt.
340 Párbeszéd Párbeszéd Akiknek korábban szükségük lett volna erre az oltóanyagra, azok persze nem kaptak, de tudjuk, közeleg a hétvégi focimeccs, gyorsan be kell oltani az embereket.
Felelőtlen, aljas politizálás ez!
Ennek az aljas és felelőtlen politizálásnak a következtében pénteken 182, összesen pedig 27 540 ember halt már meg koronavírusban.
341 Szabó Tímea Párbeszéd Elképesztő, hogy a kormány ennyire semmibe veszi az emberek kérdéseit, aggodalmát, és nem hajlandó őszintén kommunikálni egy olyan vakcináról, amelyet millióknak akarnak beadni. Ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy lasszóval kell fogni az embereket a kínai oltásra. A bizalmat nem erodálni, hanem növelni kell!
342 LMP LMP Összeomlott a rendszer, sajnos nem először. A pénteken sorokban kígyózó, hol reménykedő, hol dühös emberek között vannak olyanok, akik krónikus betegséggel várják a talán számukra egyetlen alkalmas oltást, és olyanok is, akik a második oltásukra, időpontra érkeztek.

2021.05.01

343 hvg.hu magyar sajtó Jó átoltottsággal, de nagyon kevés tudással vállalta Magyarország a telt házas meccseket.
344 DK DK Legyen szabad vakcinaválasztás minden nap, ne csak Fradi-meccs előtt!
345 Szabó Tímea Párbeszéd Olvasom, hogy akkora felháborodás lett a »megbízhatósági vizsgálat« »önkéntes« hozzájárulásáról szóló nyilatkozatból, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság visszavonta. A MedicalOnline úgy értesült, hogy ezt a dokumentumot véletlenül küldték ki. (...) ❗ De ne dőljünk hátra, a törvényi felhatalmazás ugyanis továbbra is fennáll ennek végrehajtására, tehát a kormány bármikor újra előveheti a »megbízhatósági vizsgálatot«."

2021.05.02

346 444.hu magyar sajtó Meglehetősen előreszaladt a kormány a stadionnyitással, de legalább nem vált 20 ezres vírusközösséggé a Groupama Aréna. A stadion legtömöttebb része a VIP-szektor volt.
347 nepszava.hu magyar sajtó Mélyen hallgat mindenki a hazai járványkezelés fekete péntekjéről.

348 telex.hu magyar sajtó 150 ezer helyett 41 ezerrel indult az oltási terv új szakasza.
349 Ujhelyi István MSZP A koronavírus miatt elhunyt több mint huszonhatezer magyar állampolgár halála szoros összefüggésben van az egészségügyi rendszer jelenlegi állapotával, ez pedig egyértelműen az elmúlt évek kormányzati nemtörődömségének, az egészségügyet a fontossági lista végére soroló politikai működésnek róható fel.
350 Potocskáné Kőrösi Anita Jobbik Mi már hozzászoktunk a Fidesz valódi arcához a parlamenti padsorokban. Azonban az mélységesen felháborító és dühítő, hogy a magyar embereket, főképp az idősebb korosztályt zaklatják, és meg akarják mindenáron vezetni őket, abszolút nem törődve a lelki és társadalmi hatásokkal.
351 Burány Sándor Párbeszéd Vajon mi lehet az a speciális ok, amely miatt a Fidesz ennyire haragszik a zenészekre, és mindenkire, aki a zenéből él? Miért maradnak továbbra is tiltólistán a zenés, táncos rendezvények?
Zenészek, színpadi szakemberek, szervezők több mint egy éve nem dolgoznak.
Azért ma focimeccs lesz végre.
352 Szabó Tímea Párbeszéd A javaslatom szerint a mentősök juttatásához szükséges 4,5 milliárd forintot Semjén 70 milliárdos vadászkiállításától vennénk el. Arra ugyanis semmi szükség, mentősökre viszont igen. A tolvajok viszont maguknak akarnak mindent, a mentősöknek nem adnak.
353 Párbeszéd Párbeszéd "Terheléses támadás érte az időpontfoglaláshoz szükséges informatikai rendszert – jelentette be az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes. Az Operatív Törzs munkatársa szerint a támadást felelőtlen emberek követték el.
Szavazzon! Ön szerint terheléses támadás történt?"

2021.05.03

354 index.hu magyar sajtó Petíciót indít a középiskolákban és az általános iskolák felső tagozatain a május 10-től tervezett kötelező jelenléti oktatás ellen az ADOM Diákmozgalom. Fontosnak tartják ugyanis, hogy ne kötelezhessenek senkit a jelenléti oktatással járó egészségügyi kockázat vállalására.
355 merce.hu magyar sajtó Sok vendéglátós kitart a kártyabojkott mellett, a Magyar Nemzet „renitensekként" hivatkozik rájuk.
356 444.hu magyar sajtó Karikó: Ránéztem erre a táblázatra, és mondom, mi ez?
357 nepszava.hu magyar sajtó A Sinopharm véd a Covid ellen, csak éppen nem az időseknél kellett volna használni? - értékelt a WHO
358 n-tv.de nemzetközi sajtó Lakosságarányosan Magyarország statisztikái mutatják a legtöbb halálesetet. A magyarországi helyzetről azért is esik relatíve kevés szó, mert a budapesti kormány szisztematikusan akadályozza a média erről szóló tudósításait.
359 Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom A fideszes elit mindent kihasznál a saját politikai és kommunikációs céljaira, a járványból is propagandát csinált a Rogán Antal vezette minisztérium. A valódi járványügyi tájékoztatás hiánya pedig emberéletekbe került.
360 Szél Bernadett Momentum Mozgalom Itthon a védettségi igazolványt is teljesen kaotikusan vezette be a Fidesz: azok is kapják, akik még nem védettek, mások viszont ki vannak zárva az igazolvánnyal járó jogosultságokból. A rendszer tele van igazságtalansággal és értelmetlenséggel, a kormány pedig inkább jogokat korlátoz, mint hogy ingyen teszteket biztosítanának.
361 Jobbik Jobbik Több mint felháborító, egyenesen gusztustalan, hogy amikor még mindig száznál is többen halnak meg 24 óra alatt, amikor az áldozatok száma hamarosan átlépi a 29 ezret, lakosságarányosan hazánkban halnak meg a legtöbben a járványban, tízezrek mentek tönkre, akkor az Operatív Törzs tagjai, akik mellesleg az elmúlt egy évben, Müller Cecíliával az élen sokszor összevissza beszéltek, jókedvűen röhögcsélnek.
362 Z. Kárpát Dániel Jobbik A FIDESZ ELÁRULJA A BAJBAN LÉVŐKET! A kormánypártok erkölcsi tőkéje végképp elkopik, amikor a magyar devizahitel-károsultak és végrehajtók áldozatainak helyzetére tekintünk.
363 Potocskáné Kőrösi Anita Jobbik Lejárató hadjárat, gyűlöletkampány, kamu Facebook-oldalak és profilok; erre alapozza a Fidesz a kampányát 11 év kormányzása után. A pozícióért és a székért két kézzel kapaszkodó fideszesek már kiadták a parancsot a másként gondolkodók lejáratására, nem törődve semmilyen következménnyel.
364 Sebián-Petrovszki László DK A kínai vakcinát az EU-ban rajtunk kívül sehol sem engedélyezték. Az ezzel beoltott magyarok számos európai országba nem utazhatnak majd be, nem láthatják ott élő gyerekeiket, unokáikat!
365 Varga Zoltán DK Ez a kormány nem csak a nyugdíjasokon nem segített: magukra hagyta a munkájukat elvesztő embereket, a vállalkozókat, a gyerekükkel otthon maradni kénytelen szülőket és a lakhatást átmenetileg fizetni nem tudó embereket is.
366 Arató Gergely DK A kormány a veszélyhelyzet idején katasztrofális eredménnyel védekezett a járvány ellen. Hagyta csődbe menni a kisvállalkozásokat, nem pótolta a munkájukat elvesztő dolgozók, a családok kieső jövedelmeit, nem támogatta a nyugdíjasokat, nem adott 100 százalékos táppénzt az iskolában megbetegedő pedagógusoknak, és a gyermekükkel otthon maradó szülőknek. Bezzeg sportlétesítményre, vadászati kiállításokra meg templomfelújításra mindig találnak pénzt.
367 Bősz Anett DK Akárhányszor rákérdeztek a kormánypárti sajtó munkatársai, mindig elmondtam, hogy a rendelkezésre álló információink alapján ezt a vakcinát csak makkegészséges fiataloknak szabadna beadni. A WHO friss közlése szerint a 60 évnél idősebbek és a társbetegségben szenvedők védettségének kialakulása a Sinopharmtól nagyon bizonytalan.
368 Tordai Bence, Mellár Tamás Párbeszéd De hiába volt Magyarországon az egyik legmagasabb a jövedelemcsökkenést elszenvedők aránya (41%, 5-ből 2 ember!), hiába költött a kormány rekordalacsony összeget az emberek megsegítésére (és ezermilliárdokat egészen másra...), a Fidesz még ma sem látja be, hogy teljes tévúton jár. Még mindig azt hiszik, hogy a közpénzt nem a közérdeknek megfelelően, hanem a saját, önös pénzügyi érdekeiket követve kell elkölteni.
369 Szabó Tímea Párbeszéd Ha nem oltja be magát valaki, azért is mi vagyunk a hibásak, ha megrohamozzák az emberek a kórházakat, azért is mi vagyunk a hibásak!
370 Schmuck Erzsébet LMP A járványidőszakban a Fidesz tényleg megmutatta az igazi arcát. Több százezer munkahely dőlt be. A Fidesz ígérte, hogy segít, változtat az emberek helyzetén. Ehelyett mit látunk? Azt, hogy talán 70 milliárd forintot fordított eddig egy év alatt a kormány a munkahely-támogatásokra. Ausztriában ennek az 50-szeresét. A trükközésre rá fognak jönni az emberek.

2021.05.04

371 azonnali.hu magyar sajtó Hol, hogyan és miért perelhetem az államot a védettségi igazolványai miatt?
372 azonnali.hu magyar sajtó Két hete nyitva vannak az iskolák, mégsem robbant be a járvány – hibáztak a nyitást ellenző szakszervezetek?
373 168.hu magyar sajtó Covid-mérleg: Magyarország világelső halálozásban, EU-első oltásban.
374 444.hu magyar sajtó WHO: Nincs elég bizonyíték, hogy 60 év fölött is hatásos a kínai vakcina.
375 Donáth Anna Momentum Mozgalom A járvány közepén a sajtó nem tudósíthat a kórházakból, sőt életbe vágó információkat sem közölhet. Tájékoztatásra van szükség, nem propagandára, mert a tájékoztatás életeket ment!
376 Szél Bernadett Momentum Mozgalom A 27 ezres halálozás kétharmada a járvánnyal függ össze. Fennhéjázó győzelmi jelentések helyett a kormány mikor vállal felelősséget a sorozatos hibákért?
377 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Szijjártón kívül nincs Európában több olyan miniszter, aki 28000 halálos áldozat mellett Európa legsikeresebb járványvédelméről merne beszélni.
378 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Ha nemcsak nézték volna az asztalt, hanem érdekelte volna is őket, ami rajta van, akkor tudnák, hogy a 16 és 17 éves korosztályban összesen 200 ezren vannak. Még ha ideális esetben - mindenkit oltanánk, akkor is bőven elég lenne az érkező Pfizer-vakcina száma ahhoz, hogy ne kelljen hetekre leállítani a vele való oltást "tartalékolás" miatt.
379 Harangozó Tamás MSZP Azért kellene meghosszabbítani a veszélyhelyzetet és ezzel a rendeleti kormányzást, mert a fideszes politikusoknak csak az odaútra sikerült megvenni a repülőjegyeket Dubajba és a Maldív-szigetekre?
380 Ujhelyi István MSZP A Fidesz még ebben a súlyos válsághelyzetben is csúcsra járatja az ellenzék elleni hadjáratot; szavakban nemzeti egységet hirdetnek, tettekben közben minden aljas hazugságra képesek.
381 Ujhelyi István MSZP A kormány nagy mellénnyel azt mondta: az elsők között adják majd le az újjáépítési forrásokról szóló nemzeti tervet Brüsszelnek, de egyelőre sehol semmi. A Fidesz készített ugyan egy négyszáz oldalas anyagot korábban (amit persze érdemben senkivel nem vitattak meg), de azóta ezt a tervet is felrúgták. Most meg megy a mellébeszélés. Sok ezermilliárd forintról van szó, amely nem a Fidesz-elit zsírosodó uraságainak tulajdona, hanem minden magyar emberé!
382 Szakács László MSZP Kizsigerelt munkavállalók kényszeradósságából hizlalják magukat a NER-bankok.
383 Molnár Gyula MSZP Azonban továbbra is kérdéses: mi lesz a külföldön élő, dolgozó, tanuló magyar állampolgárok védőoltásával? Az ő ügyük - úgy tűnik – változatlanul nem igazán érdekli a magyar kormányt. Akkor ki is az oltásellenes?
384 Z. Kárpát Dániel Jobbik A járvány rengeteg magyar kis- és közepes méretű vállalkozást sodort bajba. Ahelyett azonban, hogy a kormány őket támogatná a kárenyhítő csomagon keresztül, oligarcháknak juttat milliárdokat a rászoruló cégek számára kitalált keretből.
385 Barkóczi Balázs DK A várva várt pillanat: Gulyás Gergely is elismeri a szabad vakcinaválasztás fontosságát, és a Fidesz is támogatja a DK szabad vakcinaválasztásért indított petícióját, amit eddig habzó szájjal üldöztek.
386 Varga Zoltán DK Gulyás Gergely azt mondta: lesz még olyan oltási akció, mint múlt pénteken.
Mert a kormány is látja, hogy sokkal többen oltatnák be magukat, ha az oltóanyag típusa számukra elfogadható!
387 Vadai Ágnes DK Kósa Lajos arról beszélt, hogy egyesek primitív statisztikákkal állnak elő. Gondolom, hogy szólt a Törzs ülésén a kormány táblázatáról is, amit Karikó Katalin kijavított!
388 Varga Zoltán DK Köszönjük a beismerő vallomást!
Pont erről beszélünk!
Most buktattad le a kormány(od) hazug, ostoba és vakcinaellenes táblázatát."
389 Szabó Tímea Párbeszéd WHO: A kínai vakcina hatásossága időseknél nem igazolt. Akkor most ki hazudik? A kormány vagy a WHO?
390 Tordai Bence Párbeszéd Gulyás Gergely a tömeges Pfizer-oltásról: Most már látjuk, hogy van igény erre. Nahát, Gergely, tényleg, most már látjátok? Milyen okos ez a ti kormányotok! Mondjuk, mindenki más látta ugyanezt eddig is, de sebaj, jobb későn, mint soha.
Azért mindezek után azt, ugye, nem fogjátok még egyszer előadni, hogy mennyire nagyszerűen csináltok mindent (is)?
391 LMP LMP Ezzel szemben a méltatlanul alacsony álláskeresési járadék meghosszabbítására, a járványban kimerült szociális dolgozók béremelésére, a bezárások miatt padlóra került vállalkozások felemelésére, vagy a klímakatasztrófa elkerüléséhez szükséges vízvisszatartási, energetikai és más zöld beruházásokra már nem futja.

2021.05.05.

392 444.hu magyar sajtó Egyre zavarosabb az Astra-oltások szervezése.
393 alfahir.hu magyar sajtó Már 85 ezren aláírták az ADOM Diákmozgalom petícióját, hogy ne legyen kötelező jelenléti oktatás május 10-től.
394 hvg.hu, 168.hu, nepszava.hu magyar sajtó Több tanár úgy kapott oltási behívót, hogy azon nem volt időpont.
395 nepszava.hu, 444.hu magyar sajtó Összeomló rendszerek, túlterhelt magyarázatok.
396 Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom Szijjártó Péter tovább tolja a kormány oltási propagandáját, és ódákat zeng a magyar járványkezelésről. Kásler Miklósnak nem szóltak, ezért elkezdett igazat mondani az intenzív osztályok szomorú számairól.
397 Szél Bernadett Momentum Mozgalom Most ért véget a moratórium, a kormány megint nem lépett, az emberek ismét utcára kerülhetnek, pedig a járvány továbbra is tart! Lássunk világosan: miközben a kormány a hatékony válságkezelésre hivatkozva kér őszig felhatalmazást, nem hajlandó élni a felhatalmazásával akkor, amikor a kilakoltatással fenyegetett családokról van szó. Persze, mert nem értelmes dolgokra kell nekik a felhatalmazás, hanem arra, hogy elfojtsák a kritikus hangokat.
398 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Ha a dudálós tüntetéssel törvényt szegtünk (nem szegtünk), akkor jól tettük: a hatalom fél attól, hogy a magyarok egyszerre és hangosan fejezzék ki az elégedetlenségüket, és ezért próbálja a járványra hivatkozva minden erővel megakadályozni a tiltakozásokat.
399 Ujhelyi István MSZP A kormánysajtó és a kormányzati szereplők egyszerre ugrottak nekem, mondván ez felesleges, ez hülyeség, erre nincs szükség. Müller Cecília egyenesen azt mondta: "nem most kell az antitesteket mérnünk, most védetté kell tennünk magunkat." A WHO legutóbbi közlése alapján azonban talán ez most még indokoltabb, még megnyugtatóbb lenne. Méghozzá mindegyik oltóanyaggal kapcsolatban.
400 Mesterházy Attila MSZP Egy ismerősöm elkapta a Covid19-et. Nemrég jelezték, hogy menjen oltásra. Ha ennyire pocsék az informatikai rendszer és az információátadás ebben a kérdésben, akkor nem lehet, hogy erre több forrást és munkát kellene fordítani? Ilyen hibák konkrétan életekbe kerülhetnek!!!
401 Mesterházy Attila MSZP Káosz a pedagógusok oltása kapcsán is. Már az is elég felháborító, hogy még csak most kapják meg a második oltásukat a tanárok - az első oltás még nem garantál biztonságot -, miközben már megy az érettségi, de hogy ezt az oltást sem tudják rendesen megszervezni, az mindennek a teteje, teljes káosz.
402 Oláh Lajos DK "Normális ez? Járvány alatt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű lett a Groupama Aréna fejlesztése! Mire költött ma a kormány?
a.) kórházakra
b.) bérekre
c.) focira
Segítünk: a kormánynak tűpontosan sikerült eltalálni, hogy a válság közepén megint mire kell elszórni a pénzt!"
403 Gyurcsány Ferencné DK A magyar állam az összeomlás küszöbén van, ami nem is csoda, hiszen bevallottan a kevesek Magyarországát szolgálja. Én pedig ezen gyökeresen változtatni fogok, és a sokak Magyarországa érdekében fogok kormányozni.
404 Arató Gergely DK A gyerek nem számít. Csak a szabály.
405 Párbeszéd Párbeszéd A Telex.hu írta meg tegnap, hogy Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő pozitív koronavírusteszttel, karanténba rendelve ment be a múlt héten a Parlamentbe. A cikk megjelenése után elkezdődött a magyarázat-saga, posztok íródtak meg és át, miközben a Párbeszéd feljelentést tett az ügyben.
Mit gondol: vajon egyedi esetről van szó?
406 Mellár Tamás, Burány Sándor, Tordai Bence Párbeszéd Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője pozitív koronavírusteszttel, karanténba rendelve ment be a múlt héten a Parlamentbe. Emberéleteket veszélyeztetni: elfogadhatatlan. Emberéleteket veszélyeztetni politikai okokból: cinikus és aljas is.
407 Szabó Tímea Párbeszéd Feljelentjük ezt a gazember fideszest! Mit képzelnek ezek magukról, hogy ilyen szinten veszélyeztetnek másokat csak azért, hogy kilophassák kétharmaddal a közvagyont?! Épp most jövök egy párttársunk temetéséről, akit a Covid vitt el. Három gyereket hagyott itt. Múlt kedden 2 és fél órán keresztül ült 190 képviselő együtt. Vajon hányan fertőződtek meg? Felelőtlen gazemberek.
408 Tordai Bence Párbeszéd Megint szemberöhögte a Fidesz az érettségizőket, a gyerekes családokat és a pedagógusokat, oktatásban dolgozókat
409 LMP LMP Csárdi Antal szerint jövőre recesszióba kerülne a magyar gazdaság az európai uniós támogatások nélkül a magas költségvetési hiány és a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt.
410 Ungár Péter LMP A kormány cinikus módon arra használja a koronavírus okozta rendkívül súlyos válsághelyzetet, hogy bosszút álljon a szombathelyi embereken azért, mert az önkormányzati választáson ellenzéki polgármestert mertek választani. A Fidesz cserbenhagyta a várost, cserbenhagyta az itt élő embereket, és mindezt Hende Csaba némán asszisztálta végig.

2021.05.06.

411 hvg.hu magyar sajtó Az, hogy a közbeszerzések és a megrendelések kizárólag a haveroknál és a vazallusoknál landolnak, akkor érezteti hatását, amikor a rendszer összeomlik. Ezt nevezik ők terheléses támadásnak. Vélemény.
412 nepszava.hu magyar sajtó 16 milliárdból fog kampányolni az oltások mellett a kormány.
413 hvg.hu magyar sajtó Május 23-a előtt nehezen lesz bármilyen lakodalom, többhetes csúszásban van a kormány.
414 Cseh Katalin Momentum Mozgalom Erősen sántít azonban az a kormányzati érvelés, miszerint az adósság elkerülése érdekében nem veszik igénybe az EU-s hitelkeretet. Ugyanis gondoljunk csak bele: orosz hitel a paksi atomerőmű bővítésére, kínai hitel a Budapest-Belgrád vasútvonalra és a Fudan Egyetemre. A keleti hitel jó a kormánynak, a nyugati nem.
415 Szél Bernadett Momentum Mozgalom Az ej, ráérünk arra még - hozzáállás pedig érzéketlenség, és hangsúlyozom: ha arra van ideje a kormánynak, hogy feldúlja az egész egészségügyi ellátást egy ezer sebből vérző törvénnyel a járvány közepén, akkor arra is legyen ideje, hogy az emberek életét megkeserítő törvényt kijavítsa!
416 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom A WHO nem rendelkezik adatokkal a kínai vakcinák hatékonyságáról az idős embereknél. A magyar kormány több százezer fős mintával rendelkezik. Miért nem teszi közzé a részletes eredményeket? Ha jók, és visszatartja - bűn. Ha rosszak, és visszatartja - bűn.
417 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Ha a kínai vakcina hatékonyságáról valóban jó adataink vannak, akkor világszerte emberek millióit menthetné meg a kormány azzal, hogy közzéteszi a Sinopharm-vakcinával elért RÉSZLETES eredményeket az oltatlan kontrollcsoporttal összevetve. Ha nem így tesz, akkor a kormány oltásellenes.
418 Jobbik Jobbik A kormány által rajzolt pályaív világosan mutatja, hogy augusztusig velünk maradnak a korlátozó intézkedések. Ezt még Gulyás Gergely sem tudta véka alá rejteni, minthogy azt sem, hogy épp a kormány oltásellenes, gyalázkodó, elbizonytalanító kampányának köszönhetően egyre csökken az oltakozni kívánók száma.
419 Z. Kárpát Dániel Jobbik Most minden homályos vagy zavaros, több százmilliárdos költekezést az „újraindítással” címkéznek majd fel, legyen szó a paksi bővítésről vagy a gazdaság pörgetésével kapcsolatban sem álló „piramisépítésekről”, netán a Budapest-Belgrád-őrülethez vagy a kínai egyetemhez hasonló beruházásokról.
Szilágyi György Jobbik Inkompetencia, ferdítések, pofátlanság. Ez csak három kifejezés a videóban szereplő személyekre. Van más is, ami illik rájuk?
420 Rig Lajos Jobbik Elég nagy a zavar a védettségi igazolványok kiküldése, az oltások körül. Értem én, hogy telt házas focimeccset akarnak, de ez mindenáron cél?
421 Kocsis-Cake Olivio Párbeszéd Miután a tragikus járványkezelést szóvá tettem a kormánynál, Dömötör Csaba a jól megszokott oltásellenes baloldalozás mellett egyszerűen nem vesz tudomást a tényekről. Egyfelől arra hivatkozik, hogy Magyarország azért világvezető a halálozást tekintve, mert itt más számítási módot alkalmaznak. Elárulhatom, az európai államok zöme hasonló, ha nem szigorúbb módszert használ, így a labornak tekintett Ausztria is. Másrészt a közel 30 000 elhunyt a kormány hivatalos statisztikája, ezzel találkozhatunk a Kormányinfón, az Operatív Törzs tájékoztatóin – ezek szerint a kormány sem hisz saját magának?
422 Keresztes László Lóránt LMP Dr. Keresztes László Lóránt kijelentette: a kabinet nem vette figyelembe a járvány okozta gazdasági válságot, és továbbra sincs tekintettel a leszakadó térségek problémáira.

2021.05.07.

423 telex.hu magyar sajtó Költözzön haza, majd akkor lesz védettségi igazolványa az oltás mellé, üzente a kormányhivatal olvasónknak.
424 444.hu magyar sajtó 17 évesen bejelentkezett a fiataloknak félretett Pfizerre, aztán kapott egy értesítést, hogy jött kínai vakcina.
425 Fekete Győr András Momentum Mozgalom 177 napja vette el a fideszes parlamenti többség tízmillió magyar ember gyülekezési jogát. Erre nem azért volt szüksége a hatalomnak, hogy a járvány ellen védekezzen – hanem azért, hogy a koronavírus árnyékában, látványosabb társadalmi ellenállás és tüntetések nélkül tudják véghezvinni Magyarország leépítését és kifosztását.
426 Szél Bernadett Momentum Mozgalom Én azt látom, hozzájuk eddig semmilyen kormányzati kampány nem jutott el. Nincs közérthető tájékoztatás az oltásokról, azok megbízhatóságáról, a regisztráció mikéntjéről, és nincs konkrét segítség magához a regisztrációhoz sem. Korábban a kormány azt állította, hogy a regisztráció nem feltétele az oltásnak, de a gyakorlatban valójában az: nem tudunk arról, hogy regisztráció nélkül hogy lehet oltásra jelentkezni.
427 DK DK A DK-s Szaniszló Sándor által vezetett XVIII. kerület a hétvégén ingyenesen letesztel minden kerületi felsős és középiskolás diákot és iskolai dolgozót, aki ezt kéri.
428 Bősz Anett DK A közbizalmat romboló kormányzati kommunikáció, a kórházainkban haldokló emberek, a gyászolók egyre nagyobb tábora, az egészségügy súlyos munkaerőhiánya és a kórházak állapota szélkakassá teszik a kormányzatot. Már több mint 28 ezer ember vesztette életét a koronavírus következtében, akik közül sokan életben lehetnének, ha a járványkezelést a kezdetektől komolyan veszi a kormányzat. De a tisztifőorvos éppen ugyanolyan következetlen és fegyelmezetlen szereplője volt ennek a folyamatnak, mint a kormány tagjai.
429 PM PM Csak az oltás segíthet a járvány megfékezésében, ám ez is döcög. De nem azért, mert nincs elég regisztrált – ahogyan azt a kormány mondja –, hiszen rengeteg olyan regisztrált van, aki hónapok óta várja, hogy beoltsák. Miközben vakcina van elég. Állítólag.
430 Kocsis-Cake Olivio Párbeszéd Terheléses támadás érte az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltató Teret. Állította pont egy hete a kormány, amely már hatodszor szenved el efféle szabotázst a járvány ideje alatt.
Ilyen, amikor a közbeszerzések és a megrendelések kizárólag a fideszes haveroknál landolnak.
Ezt nevezik ők terheléses támadásnak. Vajon a Kréta-rendszernél is támadás volt mikor elkezdődött az online oktatás?
431 Szabó Tímea PM Botrány: mégis lehallgatják az egészségügyi dolgozókat! Alkotmánybírósághoz fordulok az orvosokat, ápolókat érő hátrányos megkülönböztetés miatt.
432 Schmuck Erzsébet LMP Az LMP felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul állítsa össze új helyreállítási tervét és azt jóváhagyásra nyújtsa be az Országgyűlésnek, mielőtt kiküldené Brüsszelbe!

2021.05.08.

433 hvg.hu, 444.hu magyar sajtó Saját magának fizetheti a PCR-tesztet az, aki oltás nélkül menne halasztható műtétre.
434 444.hu magyar sajtó Nyolcmilliárd forint értékben ajándékozott el lélegeztetőgépeket a kormány. Eladni úgysem tudnák, hiába fizettek érte 300 milliárdot az adófizetők.
435 Die Welt nemzetközi sajtó Szputnyik V – a bizalmatlanságot szító oltóanyag. A Szputnyik V vakcina nehezen eladhatóvá válhat, hiszen jelenleg is kérdéses, hogy utazhatnak-e az EU-n belül az ezzel a vakcinával beoltottak, valamint az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű, EMA által engedélyezett vakcina érkezett az EU-ba
436 nepszava.hu magyar sajtó Az Operatív Törzs összezavarta a rendszert.
437 Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom Szándékosan hagyták bedőlni a magyar vállalkozókat, hogy a fideszes elit leuralhassa és felvásárolhassa a turizmust.
438 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom A "legmegbízhatóbb tájékozódási forrás" szerint a tegnapi napon EGYETLEN TESZTET SEM végeztünk, igaz, ehhez képest lett 1376 új fertőzött. Ez persze semmi másra nem bizonyíték, mint hogy az adatokat primitív módon kézzel írogatják be a táblázatba, ma nyilván valamelyik kartárs az egyik rubrikát elfelejtette kitölteni.
439 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Hogy jó példát is bemutassak: néhány napja egészen kulturált körülmények között kaptam meg a második oltásomat a szekszárdi művelődési központban kialakított oltóponton. Időpontra, jól szervezetten, a folyamat nagy részén tágas légtérben, a távolságtartást nagyobbrészt lehetővé téve. Érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy nem lehetett ezt mindenhol és mindenkinek így lehetővé tenni.
440 Z. Kárpát Dániel Jobbik A kormány tökéletesen érzéketlen több százezer honfitársunk problémájával szemben, ugyanakkor feltétel nélkül szolgálja ki a nagy bankok pénzügyi érdekeit.
441 Karácsony Gergely PM Csak hogy világos legyen: többet fizet be a lakosság válság idején, miközben a gazdaságvédelemre szánt pénzek mintegy háromnegyedét a kormány nem a gazdaság talpra állítására, nem szociális támogatásokra, hanem saját hatalmi céljaira és a fideszes haverok gazdagodására költi.

2021.05.09.

442 hvg.hu, telex.hu magyar sajtó Cáfol a Koronavírus Sajtóközpont: nem lehet most Pfizer-oltásra időpontot foglalni.
443 nepszava.hu magyar sajtó Mától megint foglalható időpont a Pfizerre.
444 Jobbik baloldali párt Titkolják, hány műtét maradt el a járvány miatt. Közben pedig ezreket üldöztek el az ellátásból!
445 Z. Kárpát Dániel Jobbik A kormány számolatlanul önti a milliárdokat olyan kormányzati hobbitevékenységekbe, mint MotoGP-pálya építése, Vadászati világkiállítás megtartása a turistamentes időszakban, vagy a különösképpen “aktuális” űrprogram támogatása. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ennek a pénznek a családoknál jobb helye lenne, mint az, hogy Magyarország lakossága tavaly decemberben egyetlen hónap alatt Siklós népességével csökkent, az egy év alatti csökkenés pedig Nagykanizsa lélekszámával volt azonos.
446 Oláh Lajos DK A válaszadók közel fele válaszolta, hogy a családja segített a válság során, az elsöprő többség nem kapott segítséget sem a munkáltatójától, sem a kormánytól, sem a kivéreztetett önkormányzattól. A kérdezettek relatív többsége szerint az önkormányzatok forrásmegvonásainak az ellenzéki vezetésű települések büntetése volt a célja.
447 LMP LMP Kanász-Nagy Máté felidézte: az elmúlt egy évben a koronavírus-járvány miatt kialakult válság alatt több tízezer vállalkozás szüntette be tevékenységét, százezrek veszítették el munkájukat, családok milliói kerültek teljes bizonytalanságba.
Nem jut pénz a bajba jutott kis- és középvállalkozások támogatására, az álláskeresési járadék időtartamának emelésére, szociális kiadásokra, a családi pótlék emelésére és a nyugdíjak érdemi emelésére sem.
448 Hajdu László DK "Az ellenzéki vezetésű Eger 1,5 milliárd forintot kért volna az államtól a 2-2,5 milliárdosra becsült kiesések miatt, de végül csak 825 millió forintot kapott.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels Zrt. 14 vidéki szállodáját összesen 17,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással tolta meg a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy-programból. Ebből a pénzből ment a Hunguesthez tartozó egri Hotel Flóra felújítására 2,8 milliárd támogatás."

2021.05.10.

449 euractiv.com nemzetközi sajtó Továbbra sem tudja eladni, így inkább elajándékozza a felesleges lélegeztetőgépeket a magyar kormány.
450 444.hu magyar sajtó Kis Magyar Oltogatás.
451 telex.hu magyar sajtó Nem sikerült 7-10 nap alatt beoltani 1 millió embert, sőt még a harmadát sem.
452 azonnali.hu magyar sajtó A kormányközeli nézőpont szerint hatmillió beoltottnál van a magyar oltáskampány plafonja. A korábbi kormányzati kommunikáció szerint május közepére hat, május végére hétmillió ember kaphatja meg az első koronavírus elleni oltását, azonban ezektől a számoktól jócskán elmaradunk.
453 hvg.hu magyar sajtó A Washingtoni Egyetem szerint kimaradt 9500 áldozat a magyar járványstatisztikából.
454 444.hu magyar sajtó Ez lehet a magyarázata annak, hogy miért ajánlottak fel 18 év alattiaknak is kínai vakcinát. Spoiler: nem tökéletes az informatikai rendszer.
455 Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom Harminc (!) forinttal "köszönte meg" a mentősök munkáját a Fidesz.
456 Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom Mészáros Lőrinc háromszor több állami pénzt kapott az egri hoteljük felújítására, mint az egri önkormányzat a drasztikus adóelvonások után. A fideszes elit ennyire tartja fontosnak az önkormányzatiságot.
457 Ujhelyi István MSZP "Gazemberség, amit a kormány művel a közpénzekkel. A kórházainkban nincsen vécépapír, fertőtlenítőszer elég, nincs szappan, és közben milliárdokat szórnak szét fideszes haverok gazdagodására."
458 Lukács László György Jobbik Ezt hívják úgy, hogy fizetős egészségügy! 18.900 Ft a PCR-teszt... és majd kiderül, hogy ezen is valamelyik tolvajpárti haver gazdagszik!
459 Arató Gergely DK Miért dugdossák az emberek elől a legnépszerűbb Pfizer-vakcinát?
Mennyit adtak be eddig, mennyit tettek félre második oltásra, és mennyi áll még ezen felül a raktárakban? Magyarázatokat várunk!
460 Ungár Péter LMP Ungár Péter: Az ingyenes parkolás talán a kormány járványügyi intézkedései közül a legértelmetlenebb.
Nevetséges azt mondani, hogy akkor, amikor a kormány az EU-ban az egyik legkevesebb bértámogatást adta, amikor nincs újranyitási támogatás, és amikor nem tudta az egyszeri bérkiegészítést sem megadni a szociális szektorban dolgozóknak, pont ezzel segít az emberek anyagi helyzetén.
461 Schmuck Erzsébet LMP Az LMP – Magyarország Zöld Pártja felszólítja a kormányt, hogy a szakmai és civil szervezetektől beérkezett vélemények és a parlamenti vitanap tanulságai alapján tervezze újra a helyreállítási tervet úgy, hogy a középpontban a környezet- és klímavédelmi intézkedések álljanak!

2021.05.12

462 telex.hu magyar sajtó Lassan ideje lenne új oltási tervet készíteni.
463 azonnali.hu magyar sajtó Miért kaptak előbb Pfizer-vakcinát az Audi dolgozói, mint a szoptató kismamák?
464 hvg.hu magyar sajtó Ösztönzés helyett büntet a kormány a védettségi igazolvánnyal.
465 hvg.hu magyar sajtó Háziorvosok a frontvonalban: "Egyre frusztráltabbak az emberek, és ez nálunk csapódik le".
466 Cseh Katalin Momentum Mozgalom Az ápolók) És mit kaptak az Orbán-kormánytól? Megbecsülés helyett például hatalmas bizonytalanságot az új egészségügyi szolgálati munkaszerződésük mellé, aminek következtében sokan arra kényszerültek, hogy elhagyják pályájukat.
467 Ujhelyi István MSZP Orbánék inkább eldobnak kedvezményes uniós pénzeket, csak bele ne szóljon senki, hogy mire, pontosabban kire költik a közpénz-milliárdokat.
468 MSZP MSZP Nemcsak a fizikailag és lelkileg is megterhelő munkából kifolyólag, hanem az egészségügyi vezetők és a kormányzat részéről tanúsított megbecsülés teljes hiánya miatt is. Legnagyobb vesztesei a szolgálati jogviszony bevezetésének azok a dolgozók, akik az orvosi béremelés előnyeit nem élvezik, de a törvénybe csomagolt korlátozások negatívumait mind a nyakukba kapták.
469 Mesterházy Attila MSZP A Bizottság (EB) irányítói közölték a magyar delegációval: az uniós helyreállítási alap igénybevételére kidolgozott magyar terveket annyira rossznak tartják, hogy ebben a formában nem fogják támogatni.
470 Brenner Koloman Jobbik A Bizottság (EB) irányítói közölték a magyar delegációval: az uniós helyreállítási alap igénybevételére kidolgozott magyar terveket annyira rossznak tartják, hogy ebben a formában nem fogják támogatni.
471 Z. Kárpát Dániel Jobbik A Fidesz hagyta elszállni az alapvető élelmiszerek árait, és még az áfatartalmukat is felemelte.
472 DK DK Szijjártó hazudott! Kiderült, hogy mégsem elég a "plasztikkártyánk" a horvát nyaraláshoz!
473 Hajdu László DK AZ ÍGÉRET SZÉP SZÓ...
...de úgy látszik, Szijjártó külügyér, főfürkész és hivatásos kormányzati vakcinafelvásárló hiába büszkélkedett egy hete azzal, hogy a sebtében kibocsátott, semmit sem igazoló és semmit sem érő Orbán-plasztikot elfogadják majd Horvátországban, tegnap kiderült, hogy ez nem igaz.
474 Vadai Ágnes DK Orbánék elajándékoztak már Pfizert meg Astrát. Vajon mi van a többi vakcinával?
475 Gyurcsány Ferenc DK Majdnem két hete mondtam. Ma újra lehet Pfizerre foglalni.
Lassú felfogásúak ezek a kormánygyerekek?
476 Párbeszéd Párbeszéd Tegnapi hír, hogy aki Horvátországba tervezi az utazását, annak a plasztikkártyán túl az orvos által adott, papíralapú oltási igazolványt is fel kell mutatnia, amelyen mindkét oltási dátum szerepel. Valamint arra is figyelmeztetik az utazókat, hogy a határon minden esetben nyilatkozni kell a Horvátországban tervezett tartózkodás időtartamáról, annak helyszínéről, valamint többnapos tartózkodás esetén a szállás pontos címéről.
477 Kocsis-Cake Olivio Párbeszéd Pedig az ápolók nem csak túlterheltek és alulfizetettek: még az Orbán-kormány is megalázza őket. Márciusban új szerződéses jogviszonyra kényszerítették őket (sokan el is hagyták a pályát), újabban megbízhatósági vizsgálatnak akarták alávetni őket. Azóta kiderült: az egészségügyi dolgozókat hozzájárulásuk nélkül is ellenőrizhetik.
478 Burány Sándor Párbeszéd Nem lehetünk elég hálásak az elmúlt egy évért annak a több tízezer ápolónak, akik önfeláldozó munkájukkal megmentették és gondozták a kórházakban szeretteinket és ismerőseinket. A hála és köszönet azonban nem elég. Anyagilag is meg kellene becsülni azt a kevés szakembert, aki az elmúlt évek mellőzöttsége mellett is megmaradt hivatásában.
479 Szabó Tímea Párbeszéd Végtelenül cinikus, hogy Áder jótékonykodik a 800, Covid miatt árván maradt gyerekkel, miközben az államnak lenne kutya kötelessége segíteni nekik.
480 Szabó Tímea Párbeszéd Kényszerszerződés, lehallgatás, megalázó fizetések – így „ünnepli" Orbán az Ápolók napját.
481 DK DK Úgy látszik, hogy már a kormány is elismeri a szabad vakcinaválasztás fontosságát, és támogatják az ügyben indított petíciónkat!

2021. május 13.

482 nepszava.hu, 168.hu magyar sajtó Mintegy 8 milliárd forint értékben ajándékoztunk lélegeztetőgépeket a baráti országoknak.
483 444.hu, hvg.hu, telex.hu magyar sajtó Véletlen hat adag Pfizert adtak be egy szombathelyi férfinak.
484 index.hu magyar sajtó Sorra érkeznek a panaszok a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban.
485 Fekete Győr András Momentum Mozgalom Pontosan így él vissza a koronavírus-helyzettel és a veszélyhelyzettel a Fidesz országosan is: egy súlyos járvány közepén lehetetlenítik el politikai ellenfeleiket és szervezik ki a saját embereiknek a fél államot a bukás előtt.
486 Cseh Katalin Momentum Mozgalom A Fidesz nem él, hanem visszaél a rábízott hatalommal – a koronavírus-járvány alatt pedig különösen így van ez. Bárki a saját bőrén érezheti, milyen az, ha a Fidesznek nem tetsző dolgot tesz vagy mond. De a Fidesz valójában fél. Fél az igazságtól és fél attól, hogy elveszíti hatalmát.
487 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Ez az első fecske abban a gigantikus csalássorozatban, ahol a járványon arcátlanul sokat kerestek a kormány dögkeselyűi, és jogi következmények lehetnek. Kormányváltás esetén az első elintézendő ügyek közé kell venni a lélegeztetőgépek, maszkok, vakcinák beszerzési körülményeinek kivizsgálását. A legundorítóbb dolog ugyanis a járványt kihasználva lopni.
488 Z. Kárpát Dániel Jobbik Azonban Európa legkegyetlenebb és legszűkmarkúbb kormányával találkozik az a vállalkozó, akinek most újra kellene indítani régen bezárt üzletét!
489 Szabó Tímea Párbeszéd A Fidesz több mint egy éve akadályozza az operatív törzs parlamenti beszámolóját, de most még ezt is alul tudták múlni. A saját belügyminiszterük meghallgatásáról egyszerűen kivonultak.
490 Szabó Tímea Párbeszéd Újra lehet Pfizerre időpontot foglalni. Csak aztán nehogy megint regisztrációval provokáljanak a tömegek!
491 Szabó Tímea Párbeszéd 800 milliárd forintot kaptak Mészáros és a NER-lovagok a járvány alatt. Ebből legalább 7 évig lehetett volna fizetni az ápolók és kórházi dolgozók 50%-os béremelését!
492 Tordai Bence Párbeszéd Lesz applikáció, második magyar plasztikkártya, európai zöldkártya, de itt a járványt kéne kezelni, a védettséget igazolni és nem a kommunikációs háborút megnyerni.

2021. május 14.

493 nepszava.hu, telex.hu magyar sajtó A kormány a járvány sújtotta ágazatokat segítette a terasznyitást ünneplő celebek posztjaival.
494 24.hu, 444.hu ,telex.hu magyar sajtó Nem árulja el a kormány, mennyit fizettek a terasznyitást ünneplő celebeknek.
495 24.hu magyar sajtó Eléggé megszívták a védettségi igazolványt azok a helyek, ahova tinédzserek járnak.
496 telex.hu magyar sajtó Fél napig nem működött az állami védettségi applikáció.
497 24.hu magyar sajtó Amatőr és átgondolatlan az élesített védettségi igazolványos alkalmazás.
498 Momentum Mozgalom baloldali párt A Fidesz semmi másra nem használta a járványt, csak a saját gazdagodására és a hatalmának a növelésére.
499 Fekete Győr András Momentum Mozgalom Miközben világelsők vagyunk halálozásokban, Orbán Viktor disznósajtról, paprikáról, "Hunniáról" beszélget a heti rádióinterjújában. Jó kezekben a védekezés...
500 Cseh Katalin Momenttum Mozgalom Ez Orbán válságkezelése. Miközben a mindössze három hónapnyi munkanélküliségi támogatást és a családi pótlék összegét nem emelték meg a koronavírus-járvány alatt, ráadásul az egész EU legszűkmarkúbb jövedelemkiegészítő programja a magyar, addig a NER nagyágyúi 800 milliárd forintnyi közpénzt kaszáltak.
501 Szél Bernadett Momentum Mozgalom Tűrhetetlennek tartom, hogy a szabad véleménynyilvánítás járványbiztos lehetőségét is csírájában fojtja el a kormány. A kormány ellenzékellenes motivációját pedig egyértelműen mutatja, hogy a gyülekezés más formái — ld. teltházas focimeccs — mindeközben adottak.
502 Hadházy Ákos Momentum Mozgalom A lopás minősített esete, ha a járvány ürügyén talicskázza ki valaki a közpénzt. Az pedig, hogy Pintér törvényt sértve megtagadja a választ, amikor a kártyák áráról kérdezem, csak egy dologra utalhat: valaki pofátlanul sokat keresett ezen a bulin is.
503 Tóth Bertalan MSZP A tények azonban tények: Orbán hazudik, és – bár korábban ígérte – nem vállalja a felelősséget a járványkezelés kudarcáért. Több szerénység és szakszerű intézkedés, kevesebb lopás és öntömjénezés - erre lett volna szükség, és ma nem lenne közel 30 ezer magyar áldozata a járványnak – édesanyák, édesapák, nagyszülők, gyermekek.
504 Jobbik baloldali párt Azt elfelejtette Gulyás, hogy ennyi ember sehol a világon nem halt meg lakosságarányosan. Hogy közel ezer gyermek maradt teljesen árván. Hogy Európa legsmucigabb kormánya semmit nem segített a magyar embereknek, viszont az Orbán-család strómanjainak zsebébe péklapáttal lapátolták a pénzt.
505 DK baloldali párt "Egész Európában nálunk van a legnagyobb baj az elhalasztott orvosi vizsgálatok és műtétek miatt!
Nemcsak az a 29 ezer ember a járvány áldozata, akik a vírusban haltak meg, hanem azok is, akik az egészségügyi ellátás hiányában veszítették életüket."
506 Bősz Anett DK A plasztiklapok nem tükrözik a védettséget, a világ nagy részén el sem fogadják, és rövidesen app helyettesíti. Az előállító cégben vezető tisztségviselő Stumpf István kormánybiztos.
507 Szabó Tímea Párbeszéd Nem hagyom annyiban az orvosok és ápolók lehallgatását! Hiába puccsolták meg a fideszesek a saját belügyminiszterük parlamenti meghallgatását, a folyosón odamentem Pintér Sándorhoz, és számonkértem a lehallgatási botránnyal kapcsolatban. Ígéretet tett az egyeztetésre.
508 Kocsis-Cake Olivio Párbeszéd Ez tehát a magyar valóság: miközben nincs elég egészségügyi szakember, miközben a tanárok éhbérért dolgoznak, miközben az álláskeresési járadék a számlák kifizetését sem fedezni, addig a Fidesz az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb válsághelyzetében a mi adóinkból származó milliárdokat fekteti Semjén Zsolt és a fideszes elit hobbijának kiállításába.

2021. május. 15.

509 444.hu magyar sajtó Stornó, egyelőre nem elég a magyar védettségi igazolvány, ha Romániába utaznánk.
510 Gyurcsány Ferenc, DK DK A kormány engem kihagyott az oltásra buzdító kampányukból, de én megcsináltam helyettük is a saját verziómat.
511 Hohn Krisztina, LMP, Keresztes László Lóránt LMP Tisztelt Kásler Miklós Miniszter Úr! Tudja Ön, hogy mi van a képen? Ez egy 70 éves ember kórházi reggelije, a mai napon, Magyarországon! Igen, jól látja! Üres kenyér! Nincs hozzá semmi! Se vaj, se sajt, sem más! Tényleg így kell bánni a magyar emberrel!? Ezt érdemli, aki ledolgozta az életét?!

2021. május 16.

512 hvg.hu, nepszava.hu magyar sajtó Volt, aki több száz kilométert utazott a Pfizerért. Mire megjött az SMS, többek nem tudtak foglalni helyszínt Budapesten.
513 Lukács László György Jobbik Az Orbán-féle "kanyarban előzés" közben elvesztettünk négyezer boltot és az azokat üzemeltetők megélhetését. Az egy dolog, hogy a kormány nem védte meg az embereket, és ezért 29 ezer ember az életével fizetett a járványban, de a gazdasági károk is egyre gyarapodnak!
514 Szabó Tímea Párbeszéd GYŐZELEM! Másodszor is elértük, hogy kifizessék az elmaradt Covid-pótlékot a Margit Kórházban!
515 Vadai Ágnes DK Németország és Ausztria csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat fogadja el. Akkor most Merkel és Kurz oltásellenesek?
516 Mellár Tamás Párbeszéd "A kérdésre, hogy „mi okozza pénzügyi helyzetének rosszabbra fordulását", a válaszadók túlnyomó többsége (65 százaléka) a magas inflációt nevezte meg okként, különösen az élelmiszerárak emelkedését érzi meg a lakosság pénztárcája. Minden egyéb ok arányaiban eltörpül e magyarázat mögött, de emberi tragédiák tömegét rejtik a számok."
517 Szabó Tímea Párbeszéd Az EMMI azt mondja, hogy nem lesznek kórházbezárások. Selmeczi Gabriella pedig azt mondta, hogy megvédik a magánnyugdíjpénztárakat.

2021. május 17.

518 telex.hu, hvg.hu, index.hu magyar sajtó Több száz méteres sor alakult ki egy budapesti oltóponton.
519 24.hu magyar sajtó Akinek van pénze és kapcsolata, előrébb jut, akinek nincs, akár éveket is várhat az ellátásra.
520 Szél Bernadett Momentum Mozgalom A Fidesz, kihasználva, hogy az egész ország a vírussal küzd és a gyülekezés tilalma miatt nem tudunk kiállni magunkért és egymásért, szó szerint lecsapott a meleg és transznemű honfitársainkra, hogy megfossza őket az egyenlő és emberhez méltó élet lehetőségétől.
521 MSZP baloldali párt Miközben az árak az egekben, miközben százezrek megélhetés nélkül, addig a Fidesz-kormány újabb százmilliókat és milliárdokat költ önfényezésre, propagandára, és még a vadászati kiállítás milliárdjain felül annak reklámozására is!
522 Szakács László MSZP A Fidesz több mint 2 millió dolgozót szolgáltat ki a válságnak azzal, hogy nemet mondott az adómentes minimálbérre és az alacsony fizetések adójának csökkentésére. A kormánypárti politikusok ezzel egyértelművé tették, hogy szerintük a magyarok nem érdemelnek többet Európa egyik legalacsonyabb minimálbérénél.
523 Szakács László MSZP Mindenre jut pénz, csak az emberekre nem. Felháborító, hogy a koronavírus-járvány alatt mire költ tízmilliárdokat az Orbán-kormány! Csak néhány példa: MotoGP-pálya, vadászati kiállítás, űrkutatás és az elmaradhatatlan Mészáros Lőrinc.
524 Harangozó Tamás MSZP Több mint 2 millió magyar adófizetőt különböztet meg hátrányosan a magyarországi kormány, és okoz nekik kárt azzal, hogy a településeiknek nem adja vissza a tőlük elvett pénzt, így Budapest, Szombathely, Tatabánya vagy Dunaújváros polgárait is.
525 Z. Kárpát Dániel Jobbik Az egész EU-ban nálunk maradt el a legtöbb műtét és orvosi vizsgálat.
526 Lukács László György Jobbik Ausztriában most hátrányt szenvednek azok a magyarok, akiket keleti vakcinával oltottak. A kormány eközben semmi mással nem foglalkozik, minthogy arról terjesszen álhíreket, hogy a Jobbik és az ellenzék oltásellenes.
527 Brenner Koloman Jobbik Felszólítjuk a fideszes kormányt, hogy a káoszba fulladó "Black Friday" oltási akciók és felelőtlen ígérgetés helyett biztosítsa minden magyar polgár számára a valóban szabad vakcinaválasztást!
528 Varga Zoltán DK Orbánék ismét átverték a magyarokat: ígéretük ellenére sem lehet Horvátországba utazni a magyar védettségi igazolvánnyal.
529 Hajdu László DK Orbánék átverték a magyarokat, nekünk lett igazunk: Ausztriában sem fogadják el a keleti vakcinákat, így sajnos nagyon sok mindenre nem jogosultak a magyarok.
530 Rónai Sándor DK "Például ilyen az Unió gazdasági helyreállítási alapja, azaz a tagállamokat anyagilag segítő eszköz, ami az utóbbi évek legnagyobb támogatása az Európai Uniótól.
Magyarország sajnos az Orbán-kormány hibájából, a rendszerszintű korrupció okán ebből a segítségből is kimaradhat, hiszen Orbánékra nem lehet rábízni az uniós pénzeket."
531 Vadai Ágnes DK "⛔️ Mi van azokkal a határon belül élő magyarokkal, akik regisztráltak, és még mindig nem kaptak oltást?
⛔️ Ha belépnek az országba ezek a magyarok, akkor karanténba kell menniük?
⛔️ Esetleg kiszállítja a kormány az igénylőkhöz a vakcinákat?
⛔️ Esetleg kifizetik nekik a hazautazás és az itthoni tartózkodás költségeit?
⛔️ Azok is kapnak ingyenes oltást, akik csalárd módon, a kormány hathatós segítségével úgy kaptak magyar állampolgárságot, hogy egy szót sem tudnak magyarul?"
532 Párbeszéd baloldali párt A várólisták rövidülésén azonban nem segít, hogy a fáradt egészségügyi dolgozók hamarosan kiveszik az egyébként nagyon is megérdemelt szabadságukat. Lantos Gabriella ezért úgy véli: őszig nem sok esély van arra, hogy a betegek gyorsan ellátáshoz jussanak.
533 Keresztes László Lóránt LMP Döbbenet‼️ Többet költ a kormány a SEMJÉN-féle vadászati kiállításra, mint az Országos Mentőszolgálatra!